Az élet úgy fűz magához,
mint koszorú a virágot,
s van úgy, hogy érzed megátkoz,
vad álmokba szőtt világod.
Feldúlt szíved telhetetlen,
bú rombolja a lelkedet,
mit ezernyi sínpár vezet,
és szállva a fellegekben
is csak gyíkként kúszol át;
cikázó sorsösvényeden,
mely annyi kalandot tárt
eléd a torz életteren.