Kalucsni Tóni kis pénzéből csak úgy tudott megélni, hogy szinte egész évben öreg nagybátyjánál vendégeskedett, akinek háromezer hold földje, kastélya, meg lószerszám készítő-üzeme volt. No és tizenkét drága versenylova is.

A vendégeskedés rendben, de az már nem, hogy Tóni három versenylovat eltulajdonított, eladott, az értük kapott pénzt pedig elkártyázta. Utólag bocsánatot kért ugyan, a tükör előtt jól begyakorolt arccal, de nagybátyja kijelentette: nem dobja ki a kastélyból, viszont a végrendeletében most már mindent az unokahúgára fog hagyni.

Tóni megijedt, de így okoskodott: ha ő megtalálja a végrendeletet, akkor megismerteti azt a kandalló lángjaival, és ő is örökös lesz. Ám adódhat másik megoldás: ha ki lehetne mutatni, hogy nagybátyja nem épelméjű, gyámság alá helyeztetni, és ő lehetne a gyámja, a birtok ügyeinek intézője, az is elűzhetné az ő feje felől a fekete felhőket.

Szerzett öt macskát, mindegyiknek varrt egy szűk bugyogót, némi karmolások árán rájuk húzta. Éjfélkor a macskanyávogásra nagybátyja felébredt, gyertyát gyújtott, meglátta a macskákat piros bugyogóban, kiáltozott. Az unokaöcs gyorsan besietett, négy macskát összeszedett, csak az ötödik szökött meg. Senki sem tudta, hogy hová, de én elárulom: Furfangos Bertalanhoz, az agárkutya-tenyésztőhöz, aki a macska bugyogójáról sejtette, amit sejtett, és elmosolyodott.

Az öregúr elmesélte kalandját a kocsmában. Nem hitték, de úgy tettek, mintha hinnék. Tóni kérésére a bíróság kiküldte Bökőskecske Hubát: tájékozódjon az öreg méltóságos észjárása felől, macskaügyben, tapintatosan.

Döcögött is a falu felé Huba öreg kocsija. Ám egyszercsak mit látott Huba? Piros bugyogóban macska futott át az úttesten. No hát akkor ez a história nem a méltóságos úr agyában született, hanem ilyen fura ez a falu! Visszaindult, jelentette.

Tóni kereste a végrendeletet, de nem találta. Így megint a nagybátyja agya felé fordította ötletpuskáját. Este az öregúr mindegyik papucsába egy kis rézpénzt csempészett. Reggel azután hallotta: - Ki a manó tett rézpénzt mindkét papucsomba? Megnyomta lábamon az öregujjat!

A kocsmában kis vitát váltott ki a dolog, mert volt olyan, aki babonás volt, de az is gabonás volt. No inkább a rozspálinkával gabonás...

Tóni kérésére megint beautózott a faluba Bökőskecske Huba. Evett az öregúrnál mindenfélét vacsorára, lúdmájat is, pezsgővel is leöntötte. No ha holnap nincs rézpénz a papucsokban, akkor az öregúr észgyengeségére, képzelődésére lesz némi bizonyíték!

Tóni csodálkozott legjobban: másnap reggel is volt rézpénz mindkét papucsban. Ő is, Huba is saját szemével látta. Amit nem láttak az Furfangos Bertalan vigyorgó fizimiskája volt a szemközti házban.

Ezt követően Tóni titokban mindent felforgatott a végrendeletért. Hiába. Így maradt a harctámadás nagybátyja értelmi képességei ellen. Éjjel az ablak résén betuszkolt az öregúr hálószóbájába egy fehér gólyát, amit egyenesen neki fogott görbe szándékához a magasnádasi madarász. Nagybátyja felébredt, kiáltozott, kifutott a folyosóra, ám mire a szolgák bejöttek, addigra az unokaöccs nagynehezen kituszkolta a gólyát, becsukta az ablakot, és széttárta karjait: ő nem látott itt semmiféle madarat!

A kocsmában az öregúr mondott egy s mást az éjszakai gólyáról. Barátai nagyokat nevettek, de csak a háta mögött mertek kételkedni.
Tóni most már biztosra vette: ezúttal Bökőskecske Huba nem utazik ki hiába!

Hát gólyát nem is talált Huba, sem este, sem éjjel, sem reggel, hanem egy-két gólyatollat a kisasztal, meg a háromlábú szék alatt, reggel, mégis. Tóni magában majd szétpukkadt a méregtől. Ettől kezdve felhagyott azzal, hogy kételkedést szítson nagybátyja eszének épségében, viszont annál hevesebben kereste, kutatta a végrendeletet.

Két év múlva meghalt az öregúr. Tóni arra gondolt: így is jó, ő, meg az unokahuga fog örökölni, - csak most már ne kerüljön elő a végrendelet soha!

A bíróság azonban kapott egy névtelen levelet: menjenek be a kastély könyvtárszobájába, rendőri segédlettel. Jobb oldalt, a harmadik polcon, a SZÍVEM AGÁRKUTYÁI című könyv bőrkötésében van a végrendelet.

A nagybácsi unokahuga bizakodóan, de Tóni kétségbeesetten, sápadtan várta a végrendelet felbontását. No volt meglepetés! Még annak is, aki ott sem volt akkor... Ugyanis az öreg méltóságos úr száz hold földet és ezer aranyat hagyott Furfangos Bertalanra. Nocsak, nocsak, tudhatott valamit az öregúr erről-arról!

Ám Tóni méginkább meghökkent. Az öregúr róla is megemlékezett. Igaz nem szép szavakkal, de tízezer hold földet, nagy házat, meg ötvenezer aranyat hagyott rá, azzal a szigorú feltétellel: csak négy év múlva kaphatja meg, ha addig, bizottság által igazoltan, példamutató életet él. Egy főiskolára vagy egyetemre is jelentkeznie kell, de ha nem veszik fel, akkor ezt nem lehet neki felróni. Ha viszont felveszik, akkor köteles szorgalmasan tanulni...

Tóninak nem füllött a foga az iskolához, ezért arra gondolt: a festőakadémiára jelentkezik. Rajzból sohasem volt jó tanuló, igaz, másból sem, de könyv- és falfirkálásaiért gyakran kapott büntetést.

A festőakadémia tanárai a felvételi vizsgán azt mondták: rajzoljon, amit akar. Megörült Tóni! A bizottság mindegyik tagjáról olyan gúnyrajzot készített, hogy biztosnak érezte elutasítását. Az elnököt, aki pedig igen csinos fiatal leány volt, nagytőgyű tehénnek ábrázolta, amint a réten malackodik egy kövér disznóval.

Az életben nagyon nem várt dolgok is történhetnek. A bizottság tagjai majd halálra nevették magukat a rajzokon, ahelyett, hogy megsértődtek volna. Tónit felvették. Kiderült: nagy tehetség. Két év múlva megkérte annak a leánynak a kezét, aki a felvételénél elnökölt. A leány nevetett:
- Egy ilyen tehenet akarsz feleségül venni, mint én?!

Megijedt Tóni, de a leány csókkal enyhítette a tréfát, és a szeme igent mondott.

Összeházasodtak, két gyermekük született. Időnként az egész család kiment Tóni nagybácsijának sírjához. Tóni magában bocsánatot kért tőle. A feleség pedig arra gondolt: ő is hálás az öregúrnak, aki nem csak gazdagságot adott Tóninak, hanem végrendeletével - közvetve bár - neki is egy szerető, kedves
férjet, jó családapát.