Nagymarkos Pista iszonyúan erős legény volt, csak észkerekei forogtak kissé önkényesen. A kocsmában azt hallotta egy fecsegő hadfitól, hogy a katonának ingyen jár étel, ital, ruha, bakancs, szállás, de még fegyvert is kap. Elrohant ez a Pista a laktanyába: ő is katona akar lenni!

Az őrmester úgy látta: nem jó észbelileg furcsa legényre bízni a hadtudományt, ezért nem akarta bevenni. Ám jött a kapitány, az másképpen vélekedett:
- Vedd csak be, erős ember ez, ha az ellenséggel verekszik, nem marad alul!

Az őrmester mit tehetett? A liszt, az liszt, a tiszt, az tiszt, a parancs, az parancs. Így lett Nagymarkos Pista katona.

Nem mondhatni, hogy nem tette ez a Pista, amit kiáltottak neki. Menetelt, vigyázba állt, ha kellett. A puskával először nem talált célba, de utána majdnem lelőtt egy fekete macskát.Ám nem a macska volt a cél, hanem a fakeretre kifeszített céltábla. Ez is baj volt, de még nagyobb, hogy kitört a háború.

Az erdőben táboroztak, egy vár ostromára készülődtek. Nagy volt a meleg, és amikor elhangzott az őrmester szájából a "Pihenj!", Nagymarkos Pista eldöntötte: ő hűs vízben tartja a pihenőt. Talált is nem messze egy tavacskát. Levetkőzött, feredőzött, de közben valaki ellopta a parton levő katonaruháját, bakancsát, hátizsákját. Most mit csináljon?!
Annyit sejtett: meztelenül nem illik visszamenni a társaihoz. Sietett hát másik mundért, lábbelit keríteni.

Az erdőben általában nem lóg a fákon katonai ruházat, felszerelés. Most is így volt, de Pistánk jóval messzebb talált másik tavacskát, annak partján katonai ruhát, bakancsot, hátizsákot. Nem egészen olyanok voltak, mint azok, amelyeket elloptak tőle, de ezzel nem törődött. Ha az ember mindennel törődik, végül törődött lesz. Éppen jó volt rá minden, ami nagy szerencse, ha arra gondolunk: szorítós cipőfélét utál ám a láb!

A katonák később felsorakoztak, az egyik elment a ruháját, bakancsát, hátizsákját keresgélni, ám helyette ott volt Nagymarkos Pista. Kérdezte ugyan tőle az egyik katona:
- Te új vagy?!
Pista rábólintott. Új volt ő eddig is, nemrégen állt be katonának.

A csapat bemasírozott a várba. Kérdezgették Pistát, hogy hova tartozik. Azt válaszolta: a szakácshoz, mivel szeretett enni-inni. A szakács fura ember volt, éppen szüksége volt valakire, így ráhagyta: Pista az ő embere. Mindjárt el is küldte: hozzon egy vödör vizet a vár kútjából.

Lenézett Pista a kútba. Lent, a vízben, itt is, ott is meg-megcsillant valami. Talán ezüstpénzek, ezüsttárgyak? Visszaemlékezett: egyszer, még az iskolában, a tanító úr felolvasott nekik valamiféle történetet a Szerencse Kútjáról. Ő akkor éppen cserebogarakat ösztökélt a pad alatt cirkuszi mutatványokra, de annyit jól megjegyzett: kincs volt abban a kútban. A kincs, az kincs, akár török rejti oda, akár a török elől rejtik el. No majd éjjel lemegy a kútba, kiszedi!

Éjféltájban felkelt, szerzett egy igen hosszú létrát, lemászott a vödörrel a kútba. A holdfénynél is csillogtak azok az ezüstnek véltek, de amikor megmarkolta, hát inkább tükördarabkáknak tűntek. Fent azután kiderült: azért tűntek annak, mert azok is. Kihúzta a létrát a kútból, elhatározta: mérgében átdobja a várfalon. Ám az őr rákiálltott:
- Állj vagy lövök! Ki vagy?!

Megfordult Pista, de a látrával együtt. A mászóalkalmatosság úgy megütötte az őrt, hogy az elalélt. Pista, ha már fejébe vette, kidobta a várból a hosszú létrát. Az őrre csak egy rosszaló pillantást vetett: minek alél el az, aki őrségen van?! Tiltja a szabályzat!

Hanem az ostromra készülők, akikhez nemrég még Pista is tartozott, ott bújtak meg a várfal tövében. Kettőt ugyan a létra fejbevágott, ők ideiglenesen harcképtelenné lettek, de a többiek arra gondoltak: valaki segíteni akart nekik a vár elfoglalásában, azért dobta le a létrát. Libasort formáltak, felmásztak a várba, egyik a másik után. Rátaláltak Nagymarkú Pistára, aki egy ágyú tetején üldögélt, igen mérgesen: becsapta őt az a fránya kút! Vállon veregették: derék tett volt az a létrarepítés!

A legtöbb várbeli katona aludt, amikor fogságba esett. Másnap megérkezett a tábornok. Mindenkit megdícsért, Nagymarkú Pista zubbonyára pedig érmet tűzött ki, sőt, el is beszélgetett vele.

Utóbbi beszélgetés során a tábornok átlátta Pista észbeli képességeinek furaságát, ezért intézkedett: hadi tettéért kapjon a legény egy kis földecskét, házacskát, pénzecskét. Ő pedig kinevezte örökös tiszteletbeli közlegénynek, otthoni szolgálatra. Írást is adtak róla, nagypecsétest.

Pista megházasodott. Felesége nagyra értékelte férje otthoni szolgálatát. Hét gyerekük többet örökölt a feleség eszéből, és némileg kevesebbet a férj nagy erejéből. Nyeríthet a ló, ez így volt a jó! A kút, amelyre Pista megmérgesedett, a Sors segítő keze révén, mégiscsak a Szerencse Kútja lett Pista és családja számára.