Meredt, sárga hasú madár
fekszik a nyálkás betonon.
Az éjjel hívta a halál,
de hogy hogyan, azt nem tudom.
Talán így járt a legjobban,
boldogan élte a nyarat,
s egész élte tűz, mely lobban,
és lángban vet, érlel, arat.

Tán ha megosztotta volna
fonalát a szűkös téllel,
majd meddő szikrát csiholva
élné éltét szenvedéssel.
Határtalan jégotthona
minden napja dermedt csapda,
s lángja úgy szállt volna tova,
mint örökül hagyott hamva.