Egyszer már írtam az internetről "Internet, intermatt" címen. Aki kíváncsi rá, megnézheti, hogy mit, nem kell más hozzá, csak egy ENTER. Persze, előbb be kell írni a Google-ba a nevem, meg az említett címet, mert különben nem az góglizik le, hanem másvalami jódlizik be, bár lehet, hogy az a másvalami érdekesebb lesz.

Különben most nem az internettel van valószínűleg bajom, hanem a komputeremmel. Pontosabban: azzal is. Már jó ideje nagyon rosszul viselkedik. Evégből többször eszembe jut egy érdekes Hungarian közmondás. "Pénz számolva, asszony verve jó." Lehet, hogy a közmondásban az "asszony" szót a komputerrel kellene helyettesíteni, és azt adni neki, amit megérdemel.

Mégsem teszem ezt, legalábbis egyelőre, mert híve vagyok ugyan az "értelmes diktatúrának", százszor jobban, mint a jelenlegi, piacdemokráciának mondott értelmetlen diktatúrának (bár annak is van értelme, csak nem az ország jövője szempontjából), de Hungary is azon ország, ahol szinte senki sem azt kapta és kapja, amit megérdemel, viszont azt kapta és kapja, amit nem érdemelt meg. Az egyiknek hopp, ha lop, de a másiknak kopp, - mivel az nem lop, hanem meglopják (bár jogilag gyakran másként nevezik a lopást, de azért az mégiscsak ugyanaz marad), viszont a meglopott is kap - a fejére. (Ám, ha szerencséje van, akkor nem kap a fejére, hanem le sem..., de akkor is kapkodhat a fejéhez!)

A fő baj az, hogy én és a komputerem nem beszélünk egy nyelven, illetve egy darabig egy nyelven beszélünk, azután hirtelen már nem. Igaz, egyáltalán nem szokatlan ilyesmi kisvilágban, nagyvilágban, nagy ravaszul sokszor már a fogalmak sem jelentik ugyanazt. Az egyik ezt érti a "magyar" alatt, a másik azt, de azért mindenki színleli: az ő fogalom-értése az igaz. Esetleg tudja, hogy nem igaz, de érdeke azt mondatja vele: az övé az igaz. Ne csodálkozzunk, hogy ilyen körülmények között mennyire megterem a gaz!

No de vegyünk egy nagyon gyakori példát a komputerem viselkedéséből!

A lökdösődés mindig igen elterjedt volt ebben a világot majmoló kis országocskában. Most nem sorolom fel, hogy ki mindenki lökdösődik napjainkban is, ezt már megszoktam, de az már túlzás: komputerem is rászokott erre. Igaz, nagyon lökdösődő országban élünk, már ha ezt életnek lehet nevezni. A komputer folyton kilök a programból, utána pedig egy leugró táblácskán közli velem: hibát észlelt, ezért tette. Ezt értem. Nincsen ember hiba nélkül, technikai szerkezet sem, - de kinek a hibájáról van szó? Én hibáztam, a komputer, vagy esetleg ismeretlen személy politikai komputerfelelősségét kell kinyomozni, megállapítani. A megnevezett konkrét hibát azonban már nem értem a táblán, mivel az néhány betűből és sok számból áll. Kódolt üzenet, de a kód feltöréséhez nincsen kulcsom. Ha kulcsom volna, lehet, az sem érne semmit, mert a kódok iránt oly nagy az utálatom, hogy...! Komputer-szakértelmem is - finoman szólva - igen mérsékelt. Nem szokta a cigány a szántást, humán értelmiségi a komputer operációt!

A kilökés után újra belépek a megnevezett programba, ugyanúgy, mivel másképpen nem is tudok. Amikor táncolni tanultam, akkor is csak a kályhától tudtam elindulni. (Ez még nem lett volna baj, de az elindulást onnan sem tudtam folytatni. Igaz, ebből nagy hasznom lett, mivel ragyogó szépségű és kedvességű leányra akadtam, aki mosollyal nyugtázta, amikor táncolás címén a lábára ugrottam, így bizonyította: ő nem olyan ostoba, mint az a húszegynéhány lány, akik a lábukra ugrást nem vették tőlem jó néven, őket büntetésből mind otthagytam, volt olyan, akit már a táncparkett közepén.) No de ne térjünk el a tárgytól: szóval, belépek a programba, ugyanúgy, mint az előbb, és akkor komputerem már nem izgatja fel magát, legalábbis egy ideig. Néhány percig jól működik Együttműködési Rendszerünk! Általában azonban nem olyan sokáig, hogy Együttműködési Rendszerünk Hazafias Kiáltványát legyen időm kifüggeszteni a falra.

Utálom, ha kétkezi mesteremberek (vízvezetékszerelők, ajtózár-javítók, dívány-reparálók stb.) dolgoznak körülöttem. Többségükben barátságos emberek ugyan, beszélgetek is velük, de eszembe juttatják, hogy mennyire nem vagyok mesterember e kétkezi tekintetben. A komputerem piszkáló mesterember (az informatikus) részben kétkezi, részben észbeli. Nagy eszét mutatja, hogy időbérben piszkálja komputerem, óra telik, négy. Jobb lett volna (számomra), ha komputert megjavít, darabbérben, egyet (az enyémet). Informatikus-mesterember hazamegy, elégedetten. Korai elégedettsége indokolt (a pénzt megkapta), de hamarosan kiderül: az én korai elégedettségem indokolatlan volt (komputerem mégsem jó, kidob). Ezt követően informális véleményem az informatikusról nem alakul kedvezően, bár kedves fickó, és a sapkája is igen szép.

Komputerem, az internetezés e fő kelléke, azért működik, de nem jobban, mint a Hungarian gazdaság. Meg a Hungarian közélet. Meg a szokványos Hungarian magánélet. No, szóval, azért Hungarian maradt. Meg tettekel is, sajnos!

Legszívesebben azt tenném a komputeremmel, mint amit Ady tett Lédával: írnék neki egy Elbocsátó, szép üzenet-et. Ám Ady ezt akkor tette Lédával, amikor a szép asszonyra, meg a pénzére már nem volt szüksége, nekem meg, sajnos, szükségem van a komputeremre. Miként is írta Ady? "Százszor-sujtottan dobom, im, feléd / Feledésemnek gazdag úr-palástját." Feledésem még nem olyan gazdag, hogy úr-palástra telne neki. Azt kívánom csak a komputernek, amit Ady csinált Lédával, hogy az... csinálja vele azt! Nem, nem írom ide, hogy ki és mit, az túl naturalista kifejezés!

Komputerem elbocsát. Nem szép üzenettel, de az üzenet ezúttal nem is nekem szól, hanem bizonyos magyaroknak, ott fent, már szinte az égben, de, sajnos, mégsem ott, csak nagyon magasan. Azt üzeni, hogy két enter között legyen több inter (időköz), és utóbbi alatt gondolkodjanak, ha ez nehezükre esik is.

Te hiszel abban, hogy szavad megfogadják, csacska komputer?! No akkor a helyzet megváltozott. Olyannyira, hogy a helyzetre Ady Elbocsátó, szép üzenetéből idézem:
"Szóval már téged, csak téged sajnállak."

(2010)