Csillagruhás Karácsony,
álomfenyőfás Ének,
fényed, hangod szívekbe
sebeket miért éget?

Mondd, miért olyan távol
amit közel szeretnénk,
s látni kezdő szemünkbe
sötétlik máris esténk?

Miért: bár lobbansz, eljössz,
nem vagy közöttünk mégsem
csillagszépség, Karácsony,
hitünk egy messzeségben?

Már minden kihűlt illem,
szerep, színpad, csak forma,
s nézünk ruhádról hulló
csalóka csillagokra.

Miért lemondó érzés:
fényed, hangod csak álom,
s holnap már ébredés sír
csillagtalan ruhádon?

Ó, szívsebző Karácsony,
mindig úgy vagy hogy nem vagy,
bár látszat-boldogságot
sejtet az otthonablak.

Miért játszol, kegyetlen
Szeretet, szívvel, vággyal,
csillagokkal, - s az Ember
egyetlen Csillagával?