A Föld szerelmes éneke ébresztett ma engem,
Először csendes nesz, majd nagy robaj lett hirtelen.
Az esőcseppek úgy becézgetik a még zöldellő ágakat,
Mint még őszinte kisgyermekek csókolják az édesanyjukat.
Öröm és béke önti el túlcsordult szívem az eső láttán,
Ujjongva táncolnék, énekelnék hisz ez enyhet adó áldás.
Végre a Férfi nem eltaszít, hanem magához von,
Forró teste menedéket ad és GYÖNYÖRű otthont.
Karjai mintha már ősidőktől óvva átkarolnának,
S ajkaink, -mintha- örökre a szerelem táncát járnák.