Feltöltve: 2010-07-18 20:02:09
Megtekintve: 6376
Mese
~*~
Egyszer a ziziben egy könyvből meséltem a gyerekeknek.
Az egyik klasszikus "királylányos" mese volt, mely így végződött: "A királylány megcsókolta a békát, mire a béka gyönyörűséges királyfivá változott és megcsókolta a királylányt. Hamarosan egybekeltek és boldogan éltek, amíg meg nem haltak."
Becsuktam a könyvet és néztem a gyerekeket. Sanyika a tolószéke karfáján könyökölve megszólalt:
- Ez egy nem jó mese volt - mondta szomorúan.
- Miért nem volt jó mese? - kérdeztem.
- Mert mi van akkor, ha hiába csókolja meg a királylány a békát, a béka nem tud királyfivá válni.
Szegény királylány, milyen szomorú lenne akkor.
- Igazad van - feleltem, - node a mesének még nincs is vége - kinyitottam a könyvet, s mintha onnan olvasnám, folytattam a mesét.
"A királylány megcsókolta a békát, mire a béka gyönyörűséges királyfivá változott és megcsókolta a királylányt. Hamarosan egybekeltek és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
Ám ekkor a királylány felébredt. Felült az ágyban és hirtelen világos lett számára, hogy mindezt csupán álmodta. Kicsit elszomorodott. A szomorúság egész nap elkisérte őt, akkor is, amikor sétálgatott a kertben. A szökőkút mellett leült egy padra és dúdolni kezdett valami bús kis dalocskát. Ekkor meglátott maga előtt a fűben egy kis zöld békát. Óvatosan a kezébe vette és az arca elé emelte, hogy jól láthassa.
Láss csodát, a kicsi béka fején egy ici-pici kis korona volt.
- Ó, hiszen ez az álombéli királyfim! - kiáltott fel, s boldogan megcsókolta a kicsi békát.
Ebben a pillanatban csoda történt, a gyönyörűséges királylányból egy kicsi, zöld, karcsú békalány lett.
A békakirályfi megcsókolta a békalányt, majd még aznap este népes rokonságával hatalmas lakodalmat tartottak a tóparton. Boldogan élnek még ma is, sose halnak meg. Nyári estéken a tóparton még most is hallhatod a véget-nem érő vidám dalukat."
Becsuktam a könyvet, Sanyika mosolygott.
- Ez csak mese, de jó volt - felelte, majd hozzáfűzte:
- Majd rajzolok neked cserébe valamit. Jó lesz?
- Az jó lesz - feleltem.
Amikor egy héttel később újra láttuk egymást, ezt a képet kaptam tőle.
Kitettem a falra.
Sokan megnézik, aztán azt kérdezik, hogy mi ez. Azt szoktam felelni, hogy "meditációs objektum".
Egyszer a ziziben egy könyvből meséltem a gyerekeknek.
Az egyik klasszikus "királylányos" mese volt, mely így végződött: "A királylány megcsókolta a békát, mire a béka gyönyörűséges királyfivá változott és megcsókolta a királylányt. Hamarosan egybekeltek és boldogan éltek, amíg meg nem haltak."
Becsuktam a könyvet és néztem a gyerekeket. Sanyika a tolószéke karfáján könyökölve megszólalt:
- Ez egy nem jó mese volt - mondta szomorúan.
- Miért nem volt jó mese? - kérdeztem.
- Mert mi van akkor, ha hiába csókolja meg a királylány a békát, a béka nem tud királyfivá válni.
Szegény királylány, milyen szomorú lenne akkor.
- Igazad van - feleltem, - node a mesének még nincs is vége - kinyitottam a könyvet, s mintha onnan olvasnám, folytattam a mesét.
"A királylány megcsókolta a békát, mire a béka gyönyörűséges királyfivá változott és megcsókolta a királylányt. Hamarosan egybekeltek és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
Ám ekkor a királylány felébredt. Felült az ágyban és hirtelen világos lett számára, hogy mindezt csupán álmodta. Kicsit elszomorodott. A szomorúság egész nap elkisérte őt, akkor is, amikor sétálgatott a kertben. A szökőkút mellett leült egy padra és dúdolni kezdett valami bús kis dalocskát. Ekkor meglátott maga előtt a fűben egy kis zöld békát. Óvatosan a kezébe vette és az arca elé emelte, hogy jól láthassa.
Láss csodát, a kicsi béka fején egy ici-pici kis korona volt.
- Ó, hiszen ez az álombéli királyfim! - kiáltott fel, s boldogan megcsókolta a kicsi békát.
Ebben a pillanatban csoda történt, a gyönyörűséges királylányból egy kicsi, zöld, karcsú békalány lett.
A békakirályfi megcsókolta a békalányt, majd még aznap este népes rokonságával hatalmas lakodalmat tartottak a tóparton. Boldogan élnek még ma is, sose halnak meg. Nyári estéken a tóparton még most is hallhatod a véget-nem érő vidám dalukat."
Becsuktam a könyvet, Sanyika mosolygott.
- Ez csak mese, de jó volt - felelte, majd hozzáfűzte:
- Majd rajzolok neked cserébe valamit. Jó lesz?
- Az jó lesz - feleltem.
Amikor egy héttel később újra láttuk egymást, ezt a képet kaptam tőle.
Kitettem a falra.
Sokan megnézik, aztán azt kérdezik, hogy mi ez. Azt szoktam felelni, hogy "meditációs objektum".
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!