Most egyszín szürke csak az ég.
Oly borongós, mint a kedvem.
A véletlen hozta, vagy épp
ez ébresztette fel bennem
a sok borús gondolatot,
mely komor felhőként ülve
vészjóslón terített tarot
képében a sötét űrbe
száműzi a jót fejemből,
és egy lehangolt bú-csürhe
tódul a helyébe egyből?

De jönnek majd szilaj szelek,
mik hajtják a szürkeséget,
hogy más, messzi tájak felett
szítsanak keserűséget.

Majd a tiszta horizonton
csak a Nap virít magában,
hogy pár kósza felhőfodron
csillanjon a játékáram.

Most elméd, mely búskomor volt,
menthetetlenül behódolt
e fiktív jókedv-képnek,
s bármily vastag felhő felől
gondolatban előretör
a boldog, belső éned.