Halandók ösvénye ez,
mely kikövezve áll.
Élő tapossa rengeteg,
de arat rajta a halál.
Megannyi rejtély,
megannyi csoda!
De én már nem tartozom oda!

Második útra lépek,
s belém csak hálni jár a lélek.
Halhatatlanok macskakövén haladok,
egyre csak vonzz, talán maradok!
De feledve éhséget, fáradtságot,
fejem felszegvén tovább tántorgok.

Hősökhöz vezet az utolsó járat,
mit egy baljós erdő közepébe vágtak.
A három út közül ez a legsötétebb,
de én büszkén és bátran a kövére lépek.
Nem könnyű az ösvény,
sok rajta a szenvedő.
Rájuk nem vár más,
mint a kietlen temető.

De ha felnézek az árnyas lombokon túlra,
az éltető napfényt megláthatom újra.
Megtaláltam kiket oly rég keresek,
a Hősök közt végre megpihenhetek!

Egy dolgot azonban jól jegyezz meg!
Csak akkor indulj, ha van benned elég mersz!
Ha nem így teszel, jól vigyázz,
mert lelked örökre elveszhet!