Valamikor réges-régen a Balatonnak, ennek a csodálatos tónak déli partján az emberek gyönyörű kislányt találtak arany kosárkában, arannyal, ezüsttel átszőtt, jókora gyémántokkal díszített pólyácskában. Mindenki magával akarta vinni, örökbe fogadni a csecsemőt, de a tó mélyéből hirtelen öreg apóka emelkedett ki és így szólt:
- Ez az árva legyen az én gyermekem, majd én felnevelem!

Megijedtek az emberek a szigorú nézésű apótól, akinek legalább három méter hosszú szakálla volt, és maga is háromszor akkora volt, mint egy jól megtermett ember. Beleegyeztek, szétszéledtek.

Nem sokkal később a Balaton északi partján, a Badacsony bazaltoszlopos lábánál egy szarvas, patás ördögfiúcskát találtak az emberek, lyikes-lyukas fűzfakosárkában, szakadt, piszkos pólyácskában. Cseppet sem volt ijesztő kinézetű, inkább nagyonis szánnivaló. No őt senki sem akarta hazavinni, örökbe fogdni, egy szegény, de jószívű nénike kivételével. Ám hirtelen megjelent a tó öreg apókája és így szólt a nénikéhez:

- Ez a szegény kis ördögcsecsemő legyen az én gyermekem, én majd felnevelem! Te viszont jószívűségedért jutalmat érdemelsz. Van ebben a tóban elég fogassüllő, ponty, dévérkeszeg, csuka és másféle hal. Valahányszor halat szeretnél enni, gyere csak ki kosaraddal bátran a tópartra, és mondd el ezt a versikét:

Mélyen tisztelt Tókirály,
halra igen vágyom már!
Kosaramba most egy-két
halat, kérlek, beletégy!

Megköszönte a nénike a váratlan ajándékot és tényleg: attól fogva mindig volt miből halat sütnie, halászlét főznie.

A tóapó a leánykát Tündérke Annuskának, a kisördögöt pedig Ördögöcske Imruskának nevezte el. Ez alkalomból nagy ünnepséget rendezett. Ezen a déli partról a Somogyi-dombság kis gyermekszellemei éppen úgy résztvettek, mint az északi part hegyeinek tekintélyes szellemurai. A tihanyi visszhang is eljött, és úgy berúgott a kitűnőnél is kitűnőbb badacsonyi borból, hogy bárki bármit mondott: a visszhang a fülébe visszaordította. A túlságosan megmámorosodott visszhangot a mulatság végén a halaknak kellett visszaszállítaniuk Tihanyba.

A Bakony hegység titokzatos erdejéből megérkezett a díszvendég is: a Főszellem, aki Tündérke Annuskának örök életet adományozott. A kisördögnek ezt nem akarta megadni, de a tóapó így kérlelte:
- Mindkettő az én gyermekem lett, ha Annuskának örök életet adsz, légy szíves, adj Imruskának is, ne szomorkodjon később!

A Főszellem, akinek szakálla legalább harminc méter hosszú volt, és ő maga legalább harmincszor akkora volt, mint egy jól megtermett ember, beleegyezett, de megjegyezte, hogy a kisördögök néha felnőttként is csínytevők maradnak.

Tündérke Annuska gyönyörűnél is százszor szebb leánnyá serdült, és mindenkihez mindig kedves volt. Kapott is ám ajándékokat! A napsugarak ragyogó koszorút fontak a hajába, a halak vizitáncot lejtettek szórakoztatására, a felhők pedig olykor érdekes előadást rendeztek neki az ég kék színpadán.

Ördögöcske Imruskáról már nem lehetett ennyi jót elmondani. Gyakran tette próbára tóapó türelmét. Csintalan volt ördöggyerekként, és az maradt ördögifjúként is. Megnyergelte a szeleket, rálovagolt a vízre, űzte, hajtotta a fehértarajos, haragos hullámokat, ide-oda vagdalódzott a cikcakkos villámokkal.

Panaszkodott is tóapóka az őt meglátogató Főszellemnek, de az csak nevetett:
- Nem megmondtam jó előre, hogy Imruska csintalan lesz?! Mégis: nem látod, hogy a Balaton rejtelmes varázsához nem csak Annuska, de Imruska is hozzájárul? Ez a tó így felséges: hol tündéri békével, hol pedig ördögi haraggal. Te inkább az emberekkel törődj, mert a békésen ragyogó nap alatt szörnyen leégetheti bőrét a csónakban gondtalanul sütkérező, a vihar előtt beevező oktondit pedig a hullámok nyelhetik el!

Valami hasonlót gondolhatott az a bácsi is, aki Németországból jött nyaralni, családjával együtt, a Balaton partjára. Az ő szívét is erősen megfogta és fogva tartotta ez a csodálatosan változó hangulatú tó. Elhatározta: családjával minden évben felkeresi majd.

Tündérke Annuska Tündérországból kapott daliás, szeretetre méltó férjet. Ördögöcske Imruska pedig a Pokolból hozott magának feleséget: borzas hajú és kissé sokat fecsegő, ezt-azt kikotyogó, szeszélyes, de igen csinos ördögleányt. A Balaton már telis-tele a két különös család leszármazottaival, gyermekeivel: tündérleánykákkal, tündérfiúcskákkal, meg kis ördögöcskékkel mindkét nemből.

Talán éppen ezért lett a Balaton és vidéke a világ legcsodálatosabb, legtitokzatosabb, legvarázslatosabb, olykor szívet-lelket vidámító, olykor pedig elgondolkodtató tája.