A konyha polcán egy aludttejes köcsögnek támaszkodott az ifjú Egérmegér Benedek, és nagy hangon afrikai vadászkalandjait mesélgette három ámuló-bámuló, szépséges egérlánynak. A vadászkalandokat Egérmegér Benedek valójában egy könyvben olvasta, mielőtt a könyv áldozatul esett volna Benedek fogainak.

Az egérlányokat egészen magával ragadta Benedek találékonysága, bátorsága. Mindent elhittek, amit a csinos egérifjú saját tetteiről mesélt.

Arra vetődött az öreg egérapó. Ő is részesülhetett Benedek pompás történeteiből. A daliás egérifjú éppen arról mesélt, hogy miként kényszerítette térdre ördögi leleményességével a szavanna félelmetes oroszlánját.

- Nálunk nincs oroszlán, szerencsére, - jegyezte meg az öreg egérapó - de elég bajt okoz nekünk rokona, a macska. Nézzétek, éppen alattunk ólálkodik a sunyi teremtés! No, te híres afrikai oroszlánvadász, most térdre kényszerítheted az oroszlán helyett ezt a macskát!

A dicsekvő egérifjú lenézett a polcról, és bár ott a magasban biztonságban volt, mégis úgy megrémült, hogy ijedtében meglökte a polc szélén a köcsög aludttejet. A köcsög lezuhant a polcról, egyenesen a macska hátára. A halálravált cicus ábrázata fehér lett a ráömlött aludttejtől, és úgy ugrott ki a konyhából, mintha puskából lőtték volna ki.

A szépséges egérlányok tapsoltak, csodálkozó szemeket meresztettek a daliás egérifjúra, és nem győzték dícsérgetni. Azt hitték, hogy szándékosan lökte rá a macskára a köcsögöt.

- No derék, derék dolog... - mormogta az egérapó, majd a fiatal egér füléhez hajolt. Ezt súgta neki:
- Most, barátom, a Véletlen segített neked, és én nem irígylem tőled a dicsőséget, de azért ne nagyon bízd el magad! A Véletlen szeszélyes úr ám, és könnyen meglehet, hogy legközelebb a macskának segít majd!