A gyomnövényeket az emberek "gazoknak" nevezik, amire az emberiség messze túlnyomó része bólogat, - de én távolról sem teszem ezt, mert tudom, hogy az emberiség messze túlnyomó része miért teszi. Önök, kedves Olvasóim, nem tudják, de Önöknek elárulom: azért, mert 1. semmit sem fog fel saját eddigi és jelen-, valamint várható jövőbeli történelméből, harmatgyenge felfogóképessége miatt, 2. mert tele van az agyába tett előítéletekkel, ezek szabják meg ítéletét és utóítéletét egyaránt, 3. mert a legfontosabb szavak értelmét sem érti, sőt, nem is vesződik azzal, hogy megértse.

A gyomnövényeket az emberek irtják, igaz, ezzel saját magukat is irtják, mert a gyomirtásra felhasznált vegyszerek és egyéb eszközök gyakorta nem tesznek jót az emberi egészségnek, no meg az ökoszisztémának, mely utóbbi gyakran téma, de okos szisztéma (rendszer) nélkül, összevisszán. Ám itt meg kell nyugtatnom Önöket, kedves Olvasóim: egyelőre sem a gyomnövények, sem az emberiség nincs közel a kihalás széléhez. A gyomnövények azért, mert igen életképesek, egy bájos Ezópus mesében ezt Ezópus azzal magyarázza, hogy a gyomnövények (gazok) a Föld édesgyermekei, ezeket sajátjaként táplálja, de a kerti növények (pl. saláta, káposzta) mostohagyermekei, ezeknek hát szűkösen ad enni, fennmaradásukhoz kell a kertész fáradságos munkája. Az emberiség pedig azért nem fog kihalni - egyelőre - mert jobban szaporodik, mint a gyomnövények, olyannyira, hogy ezt a növekvő szaporodási eseményt "demográfiai robbanásnak" nevezik a szakemberek, akik arra szakosodtak: mindenféle okos dolgot mondogassanak, írogassanak az emberiségnek mindhiába, mindörökké.

Az emberiség kihalására azonban mindezek dacára van esély, csak fel kell hagyni a múlt és jelen kisipari emberirtási módszereivel. Nem elég ha a fehérbőrű ember sajátkezűleg-sajátgépileg irtogatja a színesbőrűeket (vagy olykor a feketének kikiáltott fehérbőrűeket), vagy színesbőrűekkel irtatja a színesbőrűeket, hanem új, az atombombánál, hidrogénbombánál hatékonyabb fegyverekre is szükség volna. Az jó út a rosszhoz, amin ott siet az emberiség, hogy az atombomba technológiája terjed, és növekszik a lefegyverkezés helyett a felfegyverkezés. Persze, kell majd még az út végén jó néhány nagy szuperrobbanás, - és már nincs is demográfiai robbanás! Igaz, a Föld is kissé lerobbant állapotban lesz, dehát valamit valamiért.

No de hagyjuk az emberi gazokat, térjünk vissza a gyomnövényekhez! Móricz Zsigmond írásait nagyon szeretem, "Kertmagyarország" ötlete is kitűnő. Kertmagyarország még nem valósult meg, de Kertelőmagyarország már régóta, és az is valami, ha a semminél sokkal kevesebb is. Az író iránti rokonszenvem fokozta az az anekdota, amely szerint Zsiga Bácsi leányfalui kertjének kertésze, a nagy író határozott utasítására, gyomnövénynek tartott mezei virágok magvait szórta szét a kertben. Igaz, a nagy író nagyasszony feleségének hasonlóan határozott felszólítására ugyanezen kertész kerti virágokat ültetett, ugyanott. Lám mily kedves kompromisszum! Mindkét virágcsoport virult. Tanulni lehetne ebből egész Kertelőmagyarországnak, - de, persze, ez esze ágában sincsen, részint, mert miként lehetne ága annak, ami nincsen, részint pedig azért, mert nem tanulni akar, hanem csak parancsolgatni.

Én szeretem a gyomnövényeket is, a kerti virágokat is, a hazaiakat is, a távoli földeken levő külföldieket is, mert kozmopolitán vagyok hazafi, illetve lennék, ha volna hazám. Milyen szép az a lapulevél, árkok, kis patakok mentén levelei nem lapulnak meg sunyin, bizonyos kényes kérdéseknél, mint...! Hatalmasra nőnek nyíltan megmutatott levelei, olykor nagyobbra mint a legnagyobb elefánt füle, igen alkalmasak arra, hogy elbújjanak alatta a mesebeli manócskák... azután hirtelen előugorjanak, - de nem úgy és nem azzal, mint ahogyan és amivel egy bizonyos országban szoktak azok, akiket vigyen el a manó!

Ott van továbbá példának a rétek, mezők gyakori virága: a katáng. Kék virága felnéz az ég kékjére, olyan mint egy kedves, csinos, még ártatlan kékkötényes leányka. A kitenyésztett kerti rózsa szétömlő dús bájaival szemben ugyan egy szépségversenyen nem nyerhetne, de, szerintem, ha ugyanolyan szép lenne kékségével, mint a rózsa már sok mindenre el nem piruló pirosságával, akkor sem nyerne, ha előzőleg nem... Nekem a katángvirág jobban tetszik, még ha versembe a rózsát is beleteszem!

No és ott van a pitypang (gyermekláncfű, kutyatej), - ez a varázslatosan kétéltű virág! Igaz, amikor százával, ezrével virít kissé túl élénk sárgaságával, abban talán van némi giccsesség is, de milyen elgondolkodtató, halványan holdszínű gömböt formáló lesz beérett szárnyas magjainak együttesével. Ha ráfújunk (vagy a szél nekibukfencezik) máris száll, száll a sok ejtőernyős mag, egyszerre mutatja a jelen kissé szomorkás elmúlását és a jövőbeli megújulást.

A vadrózsa fehéresrózsaszín, rózsaszín virága sokkal egyszerűbb, kevésbé pompázóbb a kerti rózsánál, de természetes, nem kozmetikázott valóságával mégis üdébb, szerénységével mégis rokonszenvesebb számomra. A vad murok fehér terüljasztalkám-virágán bogárkák reggeliznek, ebédelnek. A csalán, igaz, ami igaz, bosszúságot okozhat az óvatlan kéznek, betolakodó fedetlen lábnak (okozott nekem is gyermekkoromban!), de - mint "A csalán kívánsága" című mesémben írtam - valami nagyon-nagyon fontos dologra megtaníthat bennünket. Mire is? No csak gondolkozzanak, kedves Olvasóim, az a dolog nagyon időszerű most is, és belátható ideig az is marad!

A bókoló bogáncs gyönyörű lilájára pillantani műélvezet. Nagy, már messziről látható virág-drágakő ez legelőkön, parlagokon, réteken. Tapogatni viszont nem tanácsos, mert szépségét védi is lándzsás, tüskés leveleivel. Úgy látszik: azon kevés vadvirág közé tartozik, amelyik többé-kevésbé már ismeri az embereket.

(2010)