Nem kell rögtön elhúzni a szájacskát a kicsinyítő képző miatt. A mai egymilliárd forint holnap már némileg kevesebbet ér, mert leértékelődik. Ez a világ rendje, azaz rendetlensége.

Ám nem kell félni: a rendes rendetlenségi világ- és lokális értékrend megmarad. Úgy nagyátlagban. Igaz, becsület, tisztesség, jóakarat, tudás napról-napra leértékelődik, de ugyanakkor a becstelenség, szélhámosság. tolvajkodás, sikkasztás, rosszakarat szinte napról-napra felértékelődik. Nincs veszve semmi, ami pedig mégis, azzal ki törődik? Úgy nagyátlagban?

Van egy Hungarian közmondás: „Nem akarásnak nyögés a vége.” Manapság az nyög, aki a becstelenséget, lopkodást, szélhámosságot nem akarja. Az pedig magára vessen! Ha pedig nem vet eléggé magára, az sem túlságos baj, majd vetnek rá a becstelenség, lopás, szélhámosság akarói, sőt, cselekvői.

A kis Hungary gyengécske, de azért vannak benne fenerős fickók. Utóbbiak egymaguk, doppingszer nélkül, képesek soktonnás-sokmilliárdos balhét is elvinni. Ha elvitték, jöhet a bálhét. Persze, Hungaryban nagyok a tréninglehetőségek: minden hét balhét. Amelyik nem, az se jobb! A bálhét sem, bár igen repkedőháromszínzászlós, cifraszóvirágos, vadmadárelengedős.

A Blikkel c. színesenbabás bulvárlapocska szerint, amelybe a metrón beleolvastam /amíg az a tapintatlan utas nem szállt le vele/, a következő balhéelcipelő-bajnok Kulcs-ár lesz, a józsefes druszája. /Utóbbi nem balhét cipelt, hanem verset költött, ami Hungaryban minden balhécipelésnél veszélyesebb foglalkozás, csak, a balhécipeléssel szöges ellentétben, egy árva fityinget sem jövedelmez. Különösen most, hogy a sajtószabadság a versmegnemfizetés tekintetében annyira liberális lett./

KULCS-ÁR Úrnál van, a Blikkel szerint, egy nagy szélhámosság lakatkulcsa, mely szélhámosság hámja hét lakat alatt van, tehát megnevezett úr valószínűleg hétkulcsos. Meg, lehet, kétkulacsos is, de ezt nem állítom. Állítgatásokra ott van a Blikkel! Meg majdnem az egész Hungarian sajtó. Sajnos, mindig sokkal több igaz, mint amit szerényen állítgat, de ez nem a Blikkel és társai hibája, hanem a nagy- és kisvilágé.

Azt kérdezgetitek, hogy mennyi Kulcs-ár úr kulcsainak ára?! Honnan a csudából tudnám? Nem vagyok én fülelő díszletmunkáspolgár a Mellétdöngető Jogállam kulisszái mögött! Az eszpresszóssuttogók szerint ez az ár nem kicsi. Emellett, amit az ország fizet érte, az még tetemesebb, ráadásul nem csupán pénzbeli. Persze, valahol minden pénzbeli profit manapság, ebben a Nagy Türelmetlenségi Zónában. Hungarian rosszhírünk is az, csak nem nekünk.

No de térjünk vissza a milliócskák eltűnéséhez. Elfelejtettem hány százmilliócskáról van szó, ám, akárhányról, megnyugtatásul közölhetem: távlati összefüggésekben nem nagy ügy egy-egy ilyen eltűnés. Egész civilizációk tűntek már el időnként. Igaz, később mindig kiderült, hogy tulajdonképpen nem is tűntek el, egyrészt, mert nem voltak civilizált civilizációk, másrészt majdnem ugyanolyan civilizálatlan formában visszajöttek. Legfeljebb először a civilizáció saját kezével irtogatta a bantu négereket, de, ez a civilizáció eltűnvén, jött a másik ugyanaz, amelyik bantu négerekkel irtogatta és irtogatja a bantu négereket... Ez a „CSINÁLD MAGAD!” mozgalom. Ez is előrelépés valamilyen irányban... Más kérdés, hogy mi felé.

Jó, jó, az egyiptomi piramisokat még nem temette be a homok, ahogy Madách, az az embertragédiás jósolta, csak a sakál üvölt. No de miért nem?! No, rákötöm az orrotokra, csacskamacskák, miért is! Hát azért, mert...nincs elég homok! Ami van, abból a népek szemébe kell homokot szórni. Amelyik nép konok, annak mi kell? Még több homok. Szembe. Meg lézeres csodafegyverecske. Hátulról. A nagyon-nagyon konok népeknek. Meg bombácska. Vagyis gépesedéses népesedéspolitika, felülről... Hát, ez az elgépesedett népesedéspolitika nem szép dolog, bár némileg hatásos, akkor meg... Nos, akkor „Ki a bűnös, ne kérdjük..."/mint Babits írta annakidején/. Különösen, ha úgyis tudjuk.

Egyébként, szerintem, a milliárdocskák eltűnéséért elsősorban maguk a milliárdocskák felelősek. Miért? Imádnak eltűnni! Ha egy hazaárulózó, mocskolódó, tisztességtelen politikusnak az mondják, türelmüket vesztvén: „Tűnj el!”, az hátat fordít /a felszólításnak/, - és helyén marad. Ha egymilliárd forintocskának mondják ugyanezt, az viszont menten szótfogad. Persze, zsebecske is kell hozzá... Meg, természetesen, bizonyos fajta kezecske...de az mindig akad!

Fura dolog azonban ez a való világ-pénzvilág! Ha egy szegény oktatómunkás kétezer forintocskát betesz a bankba, azt nyomon tudja követni: 1. a Bank, 2. az Aggódó Adóhivatal, 3. az Állambácsi. Azt a kicsike pénzecskét!
No de ha valaki betesz a Bankba egymilliárdocskát és kivesz helyette százmilliárdocskát, hát az a Bank egyből úgy, de úgy összezavarodik, hogy kettőig se tud számolni! A fejét és aggódását elvesztett Adóhivatalról, meg Állambácsikáról nem is beszélve...

Én egyébként megértem őket, együttérzek velük. Mindig utáltam számítón számítgatni! Érettségin elnöki kegyelemmel kaptam számtanból numero duo-t, azaz ketteskét. Nem, nem köztársasági elnöki kegyelem folytán! /Különben akkor még a köztársaság szó előtt ott volt a nép, ha volt, utóbbi most már hátul sincsen, de, ha traktora is van, valamint már nem nép, akkor kedvére tüntethet!/

Meg lehetne találni az eltűnt milliárdocskákat? Esetleg még azokat a nagysummácskákat is, amelyek olajraléptek?

Hát ezzel, tudjátok, ti csacsi nagygyerekek, úgy van a dolog, mint legkisebb unokámmal, Fannykával. Fannyka nagyon-nagyon szeret bújócskázni, de lakásunk kicsi, nemigen van hová elrejtőznie. Ám Fannykát nem tudom lebeszélni erről a játékról. Elbújik az asztal alá. Kikandikál ugyan jobb-, meg bal kacsója, látom is, mégis rákezdem:
- Ugyan hol lehet Fannyka, ez az aranyos kisleány, nagypapa kedvence?! A szekrényben? Nincs ott! A fotel mögött? Ott sincsen! El sem tudom képzelni hová bújhatott!

Fannyka boldog. Én is, mivel Fannyka az. Nos, ebben a példázati szerepjátékban, - hogy a milliárdocskákra visszatérjek, - én vagyok a Mellét Döngető Jogállam képviseletében a Szorgalmasan Kutatgató Nyomozóhatóság, valamint az Ördögien Ügyes Ügyészség. Egyszemélyben.

Hüm-hüm. Csupán az a baj: a milliárdokkal jogilag látszatjogosan vagy jogtalanul eljátszogató, összejátszogató, zsebrejátszogató kezecskék korántsem olyan bájosak, mint Fannyka kacsói.
Innye-hinnye-görögdinnye! Most meg mi a csudának jutott eszembe annak a józsefes attilásnak két verssora: "Az ország nem kérdi mivégre / engedik meggyűlni a bajt...". Érthetetlen! Mivégre, mivégre?

Habár...én tudom mivégre, de nem árulom el. Elvégre valami titkom azért nekem is lehet, ha másom nincs is, prófétás szegénységemben. Az ország pedig nem is kérdezhet semmit, kedves mostmárvéglegmeghótt Attila, mivel már nincsen. Csak balul sikerült bal van, valamint ettől legkevésbé sem jobb jobb. Gondoltad volna?!

Maradt viszont a gyűlés-meggyűlés, meg a baj. A Költő nélkül, károsan, kórosan. A jázminok, ettől függetlenül, tapsikolnak. Csak tudnám: kinek, minek?

(2005)

(Az "Aprócska tűnődések"-ből.)