2001: Űrodüsszeia
(Stanley Kubrick, 1968)

Kötelességem lenne olyan ismertetőt írni erről a filmről, amely kiemelkedne eddigi írásaim közül, meg kellene tennem, mert a film megérdemli, de ne higyjétek azt, hogy nekem könnyű erről a filmről írnom, beszélnem. Az kétség kívüli, hogy Stanley Kubrick a legegyedibb, legeredetibb rendező a filmtörténelemben, nincs senki, aki az ő képei közelébe kerülhetne, és a párbeszédek, azok is, minden egyes mondat fontos, nincsenek töltelékek, és soha nem hibázik. Megannyi klasszikust készített el (A dicsőség ösvényei, Spartacus, Lolita, Dr. Strangelove, Mechanikus narancs, Barry Lyndon, Ragyogás, Acéllövedék), mint ahogy a 2001: Űrodüsszeia is az. Munkásságáért csupán 1 Oscar díjat kapott, azt is ennek a filmnek a vizuális effektusaiért. Az Akadémiára nézve (Academy Awards) ez kíméletesen fogalmazva is szégyen. Minden egyes filmje után a képek a fejünkben égnek, és valószínűleg örökre velünk maradnak. Hihetetlen mekkora hatást tudott kelteni a Ragyogással, hogyan mutatta be az emberi lélek szenvedését a Mechanikus narancs-ban, vagy a háború poklát az Acéllövedék-ben. Egytől egyig filmtörténeti klasszikus mind, de az, amit a 2001: Űrodüsszeia-ban létrehozott az már ezen is túl van. Ez már több, mint filmtörténeti remek, valami olyasmi, amit nem hittem volna sohasem, hogy egy filmben fogom tapasztalni. Ha azt mondtam, hogy az előbb említett filmjeinek képei beégnek az agyadba, akkor a Űrodüsszeia minden egyes perce rögzül benned, mert ilyen üzenetet nem kapsz akármilyen filmekből, ezt nagyon meg kell becsülni.
Ha egy kicsit rövidebb és célratörőbb választ szeretnétek kapni tőlem, akkor nyugodtan mondhatnám azt, hogy a 2001: Űrodüsszeia minden idők legjobb filmje. A hatás, a megjelenítés páratlan, magával ragadja az embert, a világűrben érzed magad, segít kicsit megmutatni azt, hogy mik is vagyunk és hogy hol is vagyunk. Egy parányi kis porszem, annyi sem, ebben a hatalmas végtelenben, amiben olyan dolgok történnek, amiket saját szemünkkel talán sohasem fogunk látni. A "Jupiter és túl a végtelenen" fejezet a film végén olyan finálé, ami feldolgozásához az emberi agy kevés. Elég furcsa és különleges ezt így írnom, hiszen a filmet ember / emberek készítették, és mégis. Miket lehetne azokra a képekre mondani, most őszintén? Egy utazásban van részünk, melyet filmbeli főszereplője sem tud feldolgozni... Szóval, egy bizonyos értelemben biztos, hogy ez a film minden idők legjobbja. Ezt nézve minden alkotás eltörpül kicsit a szemünkben, nem is lehet semmivel összehasonlítani. De ha azt nézem, hogy mi is a film, mennyi különböző emberi érzéseket tud bemutatni, és mekkora minőségben, és ha tényleg filmkritikusi szemmel nézek, akkor a Remény rabjai legyőzhetetlen. Nálam az minden idők legjobb filmje, legyőzhetetlen kategória. De én most nem is akarok belemenni abba, hogy melyik film jobb a másiknál, a 2001: Űrodüsszeia bekerült a legjobb tíz közé, és kész. Lehetne minden idők legjobbja, mert bizonyos tekintetben az is, de nagyon nehéz feldolgozni. Rengeteg üzenet van a filmben, rengeteg kis kapu, de persze azért könnyebb megérteni, mint egy David Lynch alkotást. Én csak azt mondom, hogy az a fejezet, a "Jupiter...", az túl van a szavakon, nem tudnám kellően bemutatni, leírni, mert az maga a végtelenség, valami olyasmit éreztet, amit sohasem gondoltam volna, hogy be lehet így mutatni. És nézzünk csak az évszámra: 1968! És ilyen filmet ma senki még csak ne is próbáljon megalkotni a "szuper technológiájával". Kár, mert ennek a közelébe sem fog érni... Komolyan mondom. Akármekkora megjelenítésre képesek ma a filmesek, a 2001: Űrodüsszeia világát nem lehet legyőzni, ezt a hatást, a hangulatot...
Nah de ennyi szövegelés után, vajon miről is szól a film, ami ennyire a hatása alá kerített...
Az első képsorok az "Emberiség hajnalán" (Dawn of Man) játszódnak, a Földön állatok élnek még. Majmok, tigrisek, stb. De már itt látható az emberiség képe, az, ahogyan a majmok viselkednek például. Külön falkájuk van, küzdenek egymással, küzdenek az életben maradásért. De simán kirajzolható a mai emberek képe, az, amikor elesett társukat cserben hagyják, a félelem, az ismeretlen felfedezése, stb. Egy reggelen egy monolit jelenik meg az egyik barlang előtt, a majmok nem is tudják mi az, áll ott, tökéletes formában, melyről látszik, hogy nem ember készítette. Fordulópont ez, de nem értjük tulajdonképpen milyen is. A majom ezután megtanul az életben maradásért küzdeni, fegyvert képes létrehozni. Megindul az a folyamat, amiből végül az ember lesz. A képek valami hihetetlenek, fantasztikusan mutatja be Kubrick ezt az időt, mintha nem is film lenne, hanem egy álom, vagy valami, nem is tudom. Tényleg megmagyarázhatatlan, pedig ez a Földön játszódik.
A következő rész évmilliókkal később játszódik, már az űrben, egy koponya-alakú űrhajó tart a Föld körül keringő űrbázis felé. Emberek életét láthatjuk a hajón, hogyan is él az ember a világűrben, amikor nincs a lába alatt a Föld, csak repülnek a végtelenben. Ezért minden egyes jelenet különleges, élmény látni, hiszen nekünk mindez olyan ismeretlen... Ez a film viszont képes megláttatni velünk különböző dolgokat, egyrészről nagyon tudja éreztetni a távolságot, hogy mi is az az igazi messzeség, sötétség. De a végtelent így is lehetetlen felfogni... A hajón tudósok utaznak, na meg a pilóták. Egy idő után a Hold-on találnak valamit, valami megmagyarázhatatlan-t, amit senki nem tud hol, mikor készült. Egy monolit. Egy fekete, tökéletes hasáb, ami a földönkívüli élet bizonyítéka. A hasáb titokzatos jeleket sugároz a Jupiter irányába. Ekkor kezdődik meg az újabb ismeretlen kutatása.
A hajót egy ultra-modern számítógép irányítja, HAL-ra keresztelték. A mesterséges intelligenciát már hihetetlen mértékben kifejlesztették, HAL tökéletesen irányít mindent, de ezenkívül gondolkodik, és érzések kifejezésére is képes. Hogy ez utóbbinak mennyi a valóságértéke azt maguk az utasok sem tudják, de elképzelhető, hogy HAL már több, mint gép. És az emberiségnek ez is egyfajta fordulópont, hiszen valami olyasmit hoztak létre, amelynek elméletileg nincs lelke természetesen, de mégis úgy gondolkodik, viselkedik, mint az ember. Erre pedig egyszerű szavakat nem igen lehet találni.
Később meghibásodásra hívja fel a figyelmet HAL, egy szerkezetben ki kell cserélni valamit. Mint később kiderül, HAL tévedett, minden tökéletesen működik. A pilóták elhatározzák, hogy kikapcsolják a számítógépet, hiszen eleddig egy ilyenfajta számítógép sem hibázott. Ha pedig HAL képes volt erre, akkor már nincsenek biztonságban a hibernált emberek sem, akiknek életfunkcióit ő kezeli, sőt, ezek után semmi sem bízható rá, mert olyan fontos felfedezések, amikre itt, a világűrben talál rá az ember hihetetlenül fontosak. Megpróbálják tehát kikapcsolni a számítógépet, de HAL öntudatára ébred. Megpróbálja megakadályozni, és ekkor válik biztossá, hogy a 9000-es széria számítógépe már több mint gép. Már több processzornál, memóriánál, egyébnél. Neki már agya van.
Az egyik pilóta megbirkózik a feladattal, és ezután valami olyasmi történik, amikre szavakat, mint már írtam, nem tudok találni. A "Jupiter és túl a végtelenen". Ha annyit írok, hogy az ember a harmadik, és talán egyben utolsó monolithoz ér el, akkor remélem tudom éreztetni a feszültséget. Csakhogy ennek feldolgozására emberi agy már nem képes. Csak egy olyan szemet látunk, ami valami olyasmi képsorokon ment keresztül, amit már az agy nem képes feldolgozni. Megöregedve, a halálos ágyon fekve látja az ember az utolsó monolitot, amit nem értünk ugyan tulajdonképpen mi is valójában, de érezzük, hogy hatása hatalmas, eredete viszont ismeretlen. Ezután hirtelen egy embriót mutat a kép, aki pár perccel ezelőtt még a végtelent fedezte fel.
Tulajdonképpen a film egy része megmagyarázhatatlan. De éppen erre akar rávilágítani, megértetni, hogy az ember hiába akar mindent magáénak (űrutazás, mesterséges intelligencia), a végtelent akkor sem fogja megérteni... Mert nem lehet, emberi agy nem tudja feldolgozni, ez ellen márpedig senki, semmit nem tehet.
A 2001: Űrodüsszeia felejthetetlen alkotás, a filmtörténet egyik legnagyobb műve. De ezek a szavak nem képesek visszaadni azt, ami ebben a filmben rejlik. Ez egy utazás évmilliókon át, a végtelenség bemutatása, ami ugyan lehetetlen, mégis képes megértetni bizonyos dolgokat. Azok az események, amik az űrben játszódnak, egy új bolygó felfedezése, melynek nincs szilárd talaja, elveszve a végtelenben, visszafordulni már késő... Olyan hatása van a filmnek, ami álmokkal említhető egy lapon, mert tényleg olyan, mintha álmodnánk. Stanley Kubrick legjobb és legnagyobb hatású filmje ez szerintem, mely hihetetlen sokat adott nekem. Leírhatatlan, megmagyarázhatatlan, mégis fantasztikus és nagyon élvezetes. Kemény meló feldolgozni, talán nem is lehet, de most gondoljunk csak bele: van értelme a végtelent feszegetni? Tényleg képesek lehetnénk rá? Nem hiszem.
Egyértelmű, hogy egy ekkora filmtörténeti klasszikus, mely maga az embert mutatja be, ahogy felfedezi az ismeretlent, csakis maximális lehet. És még ez az értékelés is kevés ahhoz képest, amennyi ebben a filmben van. Maga a végtelenség.