Hajnalban, vagy hajnal előtt
a sötétség fénnyé vált.
A táj fölött vörös felhők
úsznak az ég kékjén át.
Ám színük nem borongós rőt,
amely ontja az éj átkát.
Épp a vidámság vesz erőt
rajtad, hogyha majd ránézel.
Gyönyörrel fedi az erdőt,
simítja selymes, lágy kézzel.
Tán a sűrűből az álom,
mely a zord éjt szebbé teszi,
rózsaszínű pamacsszárnyon
paráznán magát kelleti?
Lehet, többé sosem látom.
Bánom, hogy menni kell neki,
de kel még Nap a világon,
s én feltüzelve azt várom,
hogy a keleti határon
újra gyönyör-eggyé álljon
egy pár borús felhő,
s a kelő napsugár,
amely osonva termő,
…s csak terjed a térben az ár.