A bunda

Mikor leért az utcára a hideg, decemberi szél az arcába csapott. Kora este volt, de már mindenütt égtek a lámpák. Fázósan fogta össze magán a kabátját. Sietve vágott át a téren, alig törődve a jövő-menő emberekkel. A boltok még nyitva voltak, a közelgő karácsony hangulata lepte el a várost. A kirakatok tobzódva kínálták színes és drága portékáikat. Néha megállt a csillogó kirakatok előtt és elábrándozott egy szép táska vagy csizma láttán, aztán amint az árjegyzékre pillantott , már tudta, hogy elérhetetlenek számára ezek a fényűző cifraságok. Általában a bizományi áruházakban vásárolt, vagy a most oly divatossá vált turkálókban, a szegény emberek „szalonjában”, ahogy tréfás szomorúsággal nevezte. De nem volt elégedetlen, néha meglepően szép dolgokat talált ott tized annyiért, mint a főutcai butiksoron.

A nyugdíjazása előtt, megengedhetett magának egy-egy jobb darabot az elegánsabb boltokból is, most már évek óta inkább csak nézegetett és szörnyülködött a kirakati áruk csillagok magasságába szökő árain.
Nemrég felvitte az Isten a dolgát, másodállát kapott, napi négy órai takarítást. Nagyon nehéz volt megszokni a hosszú 41 éves irodai munka után a fizikai terhelést, de ahhoz, hogy ki tudja fizetni a számláit és, segíteni tudjon lányának a két kamaszlány iskoláztatásában, muszáj volt kiegészíteni a nyugdíját.

Szerencsére korábban beletanult a takarítónői munka rejtelmeibe. Egy kis alföldi tanyán nőtt fel, ahol szégyen volt, ha egy lány nem tanulta meg a házi munka minden csínját-bínját. Milyen jól jött most ez neki, mert külön szakma ez, bármilyen furcsán is hangzik.

Ahogy a villamosmegálló felé lépdelt, a város karácsonyi hangulata egyre inkább magával ragadta. Bár nagyon fáradt volt, most, hogy a szél is csendesedett, elhatározta, hogy, egy picit megpihenteti szemét a kirakaterdők rengetegén.

A bizományi áruházhoz ért. Itt máskor is megállt kicsit nézelődni, ahol már az ő számára is elérhető árukat rakott ki a kirakatba. Most is egy hosszúhajú, alig tizennyolc éves eladólány díszítgette az áruház kirakatát, mint valami élő , szép bábu hajladozott az eladásra szánt áruk között. Ahogy közelebb ért szinte földbe gyökerezett a lába. Szemét tágra nyitva bámulta a huszonöt éve áhított csodát. Egy hosszú ezüstróka bundát. A kislány éppen most igazította fel az egyik próbababára. A bunda, még így kissé viseltesen is nagyon szép volt. Az esti kirakatfényben nem látszott sem régiesnek, sem kopottnak. Meleget és biztonságot sugárzott.
- Ép az én méretem lehet. Istenem, milyen régen vágyok rá!
Talán már 25-30 éve is van, hogy az akkori lengyel piacon kínált neki hasonlót egy szőke nő, százszor is elmondva, hogy nagyon olcsón adja, negyvenezer és éppen a „madamkára” illő.

Ő akkor fájó vágyakozással simított végig a puha, lágy, rókabundán. Nem tudta megvenni, akkor sem volt rá elég pénze és tudta, hogy soha sem lesz.
Mohón nézte a lány kezét, amint kirakta a használt bundára az árat. Huszonkétezer forint.

De az már nem is olyan sok, cikázott át az agyán, megveszem, megveszem, magamnak karácsonyra! Elmúltam hatvan éves, vajon mennyi öröm vár még rám?, nem sok – nyugtázta keserűen. Most itt ez a kis mellékes is, bemegyek és legalább felpróbálom, szánta el magát.
Ám, ahogy az ajtóhoz lépett az eladó sajnálattal tárta szét a karját, - záróra , drága asszonyom, tessék jönni holnap!
Kicsit sajnálta, de meg is nyugodott. Talán nem is való már az a bunda neki, biztos kövéríti is, ha jól utána számol egy havi fűtés ára.
- De megdolgoztál érte, ! Bujkált benne a kisördög.
A esze azonban józanságra intette.
- Majd holnap, alszol rá egyet, holnapig nem veszi meg senki előled!

A gyalogos aluljáróhoz érve már el is feledkezett a bundáról. Ahogy leért a miden esti szokott látvány fogadta. Rengeteg ember, zaj, nevetés, részegek és kéregetők hada. Amennyire csak tudta szedte a lábait, hamar ki akart érni innen, minél előbb elhagyni ezt a gyéren megvilágított, félelmetes helyet.
De az egyik sarokban megint ott látta a nőt. Ócska kartondobozokra ágyazott magának, félig részegen, hatalmas, koszos reklámszatyraival bástyázva magát körül. Vele egyidős lehetett, de az is elképzelhető, hogy jóval fiatalabb, a sok nélkülözés, az alkohol megtette a hatását. Sovány, alig ötven kilós testét hatalmas használt férfi pulóverekbe takarta, fogatlan szájában a mindig égő cigarettacsikk. Káromkodva dohogott magában és szidta az őt megbámulókat.

Majd feltápászkodott és sorra járta a közelében lévő kukákat, beletúrt. Az első ehető falatot a szájába kapta, majd, ha romlottnak találta , mérgesen csapta a felhoz.
Elborzadva, menekült a látványtól. Néha, ha volt nála néhány felesleges apró, azt a nő kezébe nyomta, de soha nem kapott a nőtől még csak egy rövidke köszönömöt sem. Nem is igényelte. Lassanként megszokták egymást, volt, hogy már várta a nő. Koszos kezeit, amit a hideg liláskékre csípett követelően nyújtotta felé, és ő már megszokott mozdulattal tette bele esténként a száz forintot.

Talán ennivalót vesz belőle, - gondolta, elég egy kiló kenyérre, biztatta magát, bár a szíve mélyén sejtette, hogy ebből is alkoholt vesz vagy elszedi tőle a „fiúja”.
Sajnálta és szánta ezt az embert. Ilyenkor haragudott a nőre és az egész világra, magára is, hogy nem tud rajta segíteni.

Egész éjjel forgolódott, hiába volt nagyon fáradt, a bunda nem hagyta aludni. Még álmában is ezüstrókákkal álmodott. Bundájukkal megcirógatták az arcát és tovaosontak a lengyel hegyek lejtőin.

Ez után szokásává vált, hogy minden nap megnézte esténként a kirakatban a bundát. Talán a második héten összeszedte a bátorságát és belépett a boltba. Amikor a kirakatban lévő bundát kérte, az eladó kicsit bosszús arcot vágott, de kivette a hőn áhított ruhadarabot.

Mikor a kezébe fogta, még a szíve is átmelegedett. Mint a legfinomabb szirmú virágcsokor simult bele a karjaiba. Felpróbálta és a nagy tükör elé állt. Éppen az ő mérete volt.
-Nagyon jól áll a nagyságos asszonyon, hízelgett az eladó, minta ráöntötték volna, toldotta meg egy másik.
Valóban, ő is szépnek és tíz évvel fiatalabbnak látta magát. Csodaszép!. Megveszem, most az egyszer önző leszek, jár nekem, nyugtatgatta háborgó lelkiismeretét.

-Vegye meg asszonyom, biztatta az eladó is, mikor látta, hogy komoly vevővel áll szemben. - - Potom ár ez egy ilyen szép darabért, nézze, rángatta meg a bunda ujjait, egyáltalán nem hullik a szőre. Valóban, alig maradt az ujjai között néhány szálacska.

- Ez magának már elég lesz még él, kotnyeleskedett bele illetlenül a tanulólány, akit a főnök egyetlen szigorú pillantással tessékelt hátra a raktár felé.

Nem figyelt a sértő megjegyzésre, csak a bundát látta. Holnap már ebben megy dolgozni. Dermesztő hideg van most is. Mínusz 18 fokot mondott a rádió éjszakára.
Majd fog csodálkozni holnap a sok irodista. Takarítónő, talpig ezüstrókában. Talán még irigykedni is fognak rá. Ettől a gondolattól még jókedvre is derült. Sietve ment a pénztárhoz, ma kapta meg a fizetését, ha egy napot is tétovázik, holnap már biztos nem veszi meg.

Boldogan szorította magához a hatalmas csomagot. Nem törődött a lökdösődő, fázósan sietős emberekkel, a jeges, dermesztő széllel sem. Alig várta, hogy hazaérjen. Későre járt már, a boltok mind bezártak, a kirakatok és karácsonyi füzérek hideg csillogása világította meg az elnéptelenedő város utcáit.

Az aluljáróhoz érve vette észre csak igazán, hogy mennyire hideg van, a keze szinte ráfagyott a csomagra. A hó is esni kezdett, a viharos szél mind az arcába hordta a havas dermedtséget.

Az aluljáró aljában a nőt most is ott találta. Néptelen volt a kis sarok a telefonfülke mellett, ahova bevackolt a fagyos hideg ellen. Valahol elveszthette a rossz paplanját, amit eddig magára terített, mert csak néhány szétnyitott kartondoboz volt a derékalja és a megszokott nejlon szatyor a fejénél. Vékony kabátjában burkolózva, félájultan, részegen aludt a földön. Mellette üres vodkás üveg.

Aki ma itt marad éjszakára, az menthetetlenül megfagy, nyílalt belé a felismerés. Az ilyenek nem hajlandók bemenni a hajléktalan szállóra sem. A máskor oly népes aluljáró, most teljesen kihalt volt, mindenki fedél alá húzódott a hideg elől. Csak a nőt hagyták magára a cimborái. Meg fog fagyni reggelre.

Néhány pillant múlva automatikusan cselekedett. Letette a csomagot a földre, kibontotta a szalaggal átkötött színes, karácsonyi csomagolópapírt. Kivette a bundát, egy picit még az arcához szorította, mint egy búcsúzásul és szőrmés részével betakarta vele a nőt. A pici test, szinte eltűnt a hatalmas bunda alatt. A másik sarokban észrevett egy rongyos, kockás takarót, azt a bundára terítette. Talán így nem veszik észre a tolvajok.

A nő a meleg hatására kinyitotta a szemét. Egy pillanatra találkozott a tekintettük, - köszönöm, lehelte a nő borgőzös szájjal, - áldja meg az Isten!

- Magát is, vigyázzon magára! Csak érthetetlen , hálás motyogás volt a válasz.

Könnyű léptekkel tette meg a máskor oly magasnak tűnő lépcsősort.
Soha nem érzett nyugalmat érzett.

Kicsit ugyan fájt a szíve a bunda után. De különben is kövérítette, és a szőre is hullott, csomós is volt már, vigasztalta magát. Ennek a szerencsétlennek meg kitart egész télen.

Másnap este hangoskodó cimborái körében találta a nőt. Részeg nevetésükkel telt meg az aluljáró, a nő régi, kopott kabátjában, az italtól kipirulva, boldog vigyorral ölelgette barátait.

Nem érzett haragot, csak szomorú lett a szíve. Egy éjszakára sikerült megmenteni a szerencsétlent.

Egy embertől, ez nem is olyan kevés!