Komoly Karcsinak csak a neve volt komoly, foglalkozása nem. Ő volt Várkitári király udvari bolondja.

Az udvari bolond dolga legtöbbször, ha nem is megy bolondul jól, azért elviselhetően. E mókamester-rókamesternek sok mindent szabad: kotnyeleskedni, tyúklevest enni, etyepetyézni, bepecsenyézni, sőt, tréfába csomagoltan még az igazságot is kimondhatja, - csak vigyáznia kell a csomagolásra!

Karcsi sok megjegyzése ütött már szöget Várkitári király fejébe. E szögek nem maradtak benne a fenséges főben, mert a király mindegyiket kihúzta, és nem egyszer azok tudatában szögezte le azt, amit leszögeznie, azaz parancsolnia kellett.

Legutóbb is mi történt?

Megüresedett két tanácsnoki állás a királyi tanácsban. Jöttek a pályázók, mint a kicsöppent mézre a torkos darazsak. Hozták szamárfüles papirosaikat, kérvényeiket. Ők így, meg úgy, emígy, meg amúgy, ezt-azt-amazt tettek a Birodalom érdekében. Sokan még az alvást, evést, ivást is ilyen tettnek tüntették fel, ami talán túlzás volt, - bár ki tudja? Volt olyan udvaronc, aki tényleg jobban szolgálta a birodalmat az ágyban, vagy amikor a hasát tömte a terített asztalnál, mint amikor mások ellen áskálódott.

Vakarta a fejét a király. Miként döntsön úgy, hogy később rá ne dőljön a döntés?!

- Segítek én, Felséges Komám, dönteni, ha úgy akarod! - ajánlkozott Karcsi. Ha meg nem: fejed csak főjjön, szakállad a földig nőjjön!

- No csak segíts! - egyezett bele a király. Más úgysem olyan bolond, hogy ingyen segítsen!

Karcsi mindegyik jelentkezőt külön-külön behívatta a palota legtitkosabb szobájába, és ott, jónéhány pszt! után, fülébe súgta:
- Ne említsd meg ezt senkinek, mert lecsapnak erre a titokra, mint a vércse a galambra! A király különös, hihetetlen módon készül eldönteni, hogy kik legyenek az új tanácsnokok. Azokat választja majd, akik alázatos kérvényükbe a legtöbb gyalázatos hazugságot írják. Macskakarom törvényt bont, no ezt másnak el ne mondd! Hanem kíváncsi vagyok mennyit ér neked ilyesfajta titok, itt van ez az üres bíborszínű bársonytok...
A pályázók közül még a legostobább is tudta: okosabb néhány aranyat a bársonytokba pottyantani, mert ha nem, esetleg kipottyannak a nagy lehetőségből.

A jelentkezők többsége némi füllentésért addig sem szokott a szomszédba menni, most azonban úgy nekilódultak a lúdtollak, hogy, ha gágogni tudtak volna, hát berekednek. Akadt olyan pályázó, aki hétszázhetvenhét állítólagos nagy tettét sorolta fel fel együltében, akadt ezek között hét hétfejű sárkány legyőzésétől tizenkét óriás tizenkétszeri földhöz vágásáig minden. Karcsi vidáman olvasgatta az utóbbi listát.

Hanem volt egy csökönyös pályázó, akinél Karcsi csak az idejét vesztegette, ráadásul kétszeresen is, mert az illető Karcsi bársonytokjába sem dobott bele egyetlen szerénykedő rézfillérkét sem, nemhogy aranyakat. A kérvényében ez a különc konokul, csak azért is megmaradt tetteinél a színtiszta igazságnál.

- Hiányzik a kacsaláb, nocsak, ilyen is van hát?! - csodálkozott Karcsi. Bevitte a két utóbbi pályázó kérvényét a királyhoz, vagyis a Legnagyobb Hazugét, valamint az egyszem Csak Azért Is Igazat Író igazmondóét.

A király mindkét papirost elolvasta, jót nevetett, azután leereszkedően vállon veregette udvari bolondját:

- Jól dolgoztál, okoskodtál! Mindkét pályázót tanácsnokommá fogadom. Az egyszem igazmondót érdemeiért, mert kell a királyi tanácsba őszinte, egyenes szavú, gerinces ember. Hazugokból ugyan bőviben vagyok, ám tanácsnokom lesz ez a Legnagyobb Hazug is.

- Az utóbbi miért?! - hökkent meg Karcsi. Eddig úgy tudtam, Felségesen és Feleslegesen Feleséges Komám, hogy a szíved mélyén nem kedveled a hazugokat, ha némely hazugsághoz kénytelen vagy is jópofát vágni!

A király elmosolyodott:
- Az ilyen nagy hazugból rendszerint könnyen lesz áruló, vagy más sötét dolog követője-elkövetője. Jobb, ha a szemem előtt van a fickó, mintha a hátam mögött!

- Hű, Felséges Komám! - nézett nagyot Karcsi. Korántsem vagy te olyan bolond, mint eddig hittem! Ha így haladsz lefelé az uborkafán, a végén még azt a ménkű nehéz, kényelmetlen aranykoronád is felcserélheted az udvari bolond könnyű, vidámcsengettyűs bohócsapkájára. Ám most jut eszembe, de még nem későn: mégse cseréld fel, mert ha te leszel az udvari bolond, akkor engem menesztenek! Esetleg, igaz, akkor engem meg királlyá választanak, de nem vagyok olyan bolond, hogy azt a fejet nyomó koronát viseljem ebben az országban, ahol olyan nagy a fejetlenség!

A király nagyon szerette Karcsit, ezért utóbbi megjegyzésért csak egy barackot adott neki a feje búbjára, igaz, elég keményet, mert Karcsinak egész nap borogatnia kellett a barack nyomán megjelenő púpocskát.