Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy török. Ali volt a neve. Nem volt basa és nem volt nagy hasa sem, mint a közismert gyermekmondóka törökbasájának, bár szerette a hasát, ha volt mivel, akkor tömte is, szorgalmasan. Persze, ő is szeretett volna basa lenni...

Sokféle mesterségbe belekóstolt ez az Ali, de egyik mesterség sem kedvelte őt meg. Így azután maradt a kóstolgatás.Végül beállt a török császárhoz, palotaőrnek.

Beállni beállt, de igyekezett úgy állni, hogy, amikor valami zsebbe- vagy szájbavalót osztogattak, legelől legyen, ha pedig munkát, - leghátul.

Feltűnt ez a palotaőrség parancsnokának. Először csak fejét csóválta, de később elhatározta: megtréfálja-megleckézteti ezt a földi javak után túl mohón nyúlkáló-kapkodó bugyogós emberkét.

Fontoskodó arccal magához intette, és fülébe suttogta:
- Ali! Ugye láttad, hogy fenségesnél fenségesebb, fényességesnél fényességesebb, dicsőnél dicsőbb császárunk minden este nagykegyesen letekint ránk erkélyéről? Neked elárulom: azt nézegeti, figyelgeti, hogy ki olyan fenségesen-fényességesen jól táplált, mint ő. Ezeknek hamarosan kétszeres zsoldpénzt adat majd. Hiába: vonzódik a küllemre is hozzá hasonlóhoz! Én már elkezdtem a hízókúrát...

Igaz, ami igaz, kövér volt a török császár, csudamód. Ali értett a szóból: ha dupla zsoldot akar - és, persze, akar! - kövérré kell lennie, hasat kell növesztenie. Méghozzá mielőbb!

Elfogta az aggódalom: ez nem megy máról holnapra, akármennyit fal is. No és ha nem kerül fel idejében a kövér palotaőrök listájára, vajon rákerül-e valaha?! Kétséges!

Cselhez folyamodott hát: vastag párnát tett bugyogójába, a hasa fölé. Így máris igen kövérnek tűnt. Amikor a fenséges császár esténként szétnézett-lenézett a palotaerkélyről, Ali el-elsétált az erkély előtt. Hadd lássa a császár, amit látnia kell!

A palotaőrök parancsnoka egy hét múlva megint félrehívta Alit, és fülébe súgta:
- Képzeld csak el, most meg mit hallottam! Fenséges, fényességes és dicső császárunk hamarosan háromszoros zsoldpénzt fizet majd azoknak, akik nem olyan tekintélyes súlyúak mint ő, hogy legyen miből hasat növeszteniük. Hiába: a fenséges császár magához hasonlókat szeretne látni maga körül...

E hírre Ali még aznap kiszedte bugyogójából a hasnövelő párnát és, valahányszor a császár megjelent az erkélyen, e derék palotaőr behúzott hassal el-elsétált az erkély előtt. Hadd lássa a fenséges császár: ő érdemes arra, hogy felvegyék a háromszoros zsoldot kapók névsorába!

Eljött a zsoldfizetés ideje. Az őrség parancsnoka az elől tolongó Alit hátraküldte, majd, amikor a többiek már elmentek, a vérmes reményekkel várakozó palotaőr fülébe súgta:
- Baj van, Ali! A császár észrevette, hogy milyen hamar elvesztetted nagy kövérséged! Azt mondta nekem: te ne kapj zsoldot, egy vasat sem! Ő nem fizet olyan őrt, aki máról holnapra egykettőre elveszíti kövérségét, annak dacára, hogy éppenséggel senki sem éhezik a palotájában. A fenséges, fényességes és dicső császár már három évtizede fenntartja hatalmas birodalmát és tekintélyesnél tekintélyesebb hasát! Tudod: rendszerint a hozzá hasonlóhoz vonzódik mindenki, így van ez a császárral is...

Mindez, persze, nem volt igaz, de mit tudta ezt a meghökkent Ali? Hebegett-habogott, keservesen megnyúlt az ábrázata.
Az őrség parancsnoka magában jót nevetett a sikeres tréfán.

Ám a tréfa olykor messzire elugrándozik, és a tréfacsináló sem tudhatja hol köt ki! A palotaőrség parancsnoka ámult-bámult amikor a fenséges császár nagykegyesen saját kezével magához intette és így szólt hozzá:
- Erkélyemről gyakran látom, hogy az egyik palotaőr dícséretre méltó buzgalommal el-elsétál alattam. Komolyan veszi kötelességét, az őrködést! Példát mutat a többieknek. Hűséges szolgálatáért jutalmat érdemel. Egyszer mintha a nevét is hallottam volna, valamiféle Alinak hívják... Megparancsolom, hogy ez alkalommal négyszeres zsoldpénzt kapjon jutalmul, és emlékül egy nevemmel ékesített díszes tőrt.

Ali szája a markába leszámolt ezüstpénzek hatására igen széles mosolyra húzódott. A görbe tőrrel először kevésbé volt szerencsés. Kétbalkezesen olyan ügyetlenül, esetlen mozdulattal rántotta ki hüvelyéből, hogy megszúrta magát vele, de semmi baj, egyrészt ebcsont beforr, másrészt az udvari orvos ügyesen bekötözte a sebet.

A császár nevével ékes tőrt azután Ali büszkén mutogatta a török leányoknak, köztük a palotaőrség parancsnoka csinos húgának is. A leánynak megtetszett a tőr is, Ali is. Lakodalom lett a vége. Ali így a tréfacsináló palotaőr-parancsnok sógora, majd pedig, miután továbbra is buzgón, katonásan sétálgatott estefelé a császári lakosztály erkélye alatt, a császár kegyéből a parancsnok helyettese lett.