Régóta készülök arra, hogy netnaplóm fölé hajolva kicsit elbeszélgessek önmagammal arról, amit a címben leírtam. Azért csak önmagammal, mert "belső emigrációmból" nehéz hozzám hasonló emigránst találnom, pedig biztosan vannak azért ebben az országban olyan értelmes emberek, akikkel bármi "kényesnek tartott" témakörben el lehet beszélgetni, anélkül, hogy indulatoskodni, tiszteletlenkedni, mocskolódni, fenyegetőzni kezdenének. No szóval: az én értelmezésem szerint értelmesek és egyúttal becsületesek. Nincsenek sokan, ezt tudom, de azért vannak, kivételekként.

Az értelmességhez (és az azzal járó humánumhoz) hozzá tartozik, hogy populációk (közösségek) jellemzőiről is megengedett, sőt, szívesen fogadott legyen az eszmecsere, viszont az értelmes, jót akaró emberek ezeket a jónak vagy rossznak ítélt jellemzőket nem terjesszék ki a populációk (közösségek) egyéni tagjaira. Sok-sok éve, sajnos, csak egyetlen bátor példát láttam egy társadalmi réteg, közösség populációs szintű közelítéséhez. Az utóbbi hetekben történt, amikor a borsodi cigányvajda, nagyon rokonszenvesen úgy nyilatkozott, hogy a cigányok mintegy 25 százalékának közösségi magatartásával szerinte is bajok vannak. Egyéb esetekben, pártoknál, szervezeteknél, egyházaknál vagy bármiféle más kisebb-nagyobb közösségnél annak vezetői inkább a végletekig fedezték vétkes tagjaikat, szinte soha nem tapasztaltam, hogy a közösségükön belüli múlt- vagy jelenbeli visszásságokat maguk tárták volna fel, bármennyire is ezt kívánta volna az ország érdeke, és a többnyire általuk is nagy hanggal hirdetett igazság.

Sajnos, a történelem folyamán sokszor a "kollektív bűnösség", illetve "kollektív vétkesség", vagy a valamilyen szempontból való "kollektív elítélés" elve érvényesült, a maga megrendítő következményeivel, akár magyarokról, akár nem magyarokról volt szó. Ez érvényesült, hol a hatalom által kiadott hivatalos útmutatásként, törvénnyel szentesítetten-előírtan, hol pedig a hatalom csak összekacsintott az ilyen véleményeket vallókkal, illetve eltűrte az ilyesfajta káros általánosítást. Ezen időszakok ártó, az ország igazi érdekeire nagyon káros szelleme, legyengülten ugyan, de életben maradt, Magyarországon is, a nagyvilágban is.

Nem vagyok zsidó, ereimben szinte fél Európa nemzetiségeinek vére csörgedezik. Magyarnak vallom magam, de cseppet sem hivalkodóan, még csak büszkén sem, csupán tényként. Büszkén is vallanám magyar voltomat, ha elégedett lennék a mai vagy múltbeli magyarsággal, tetteivel. Vitatlanul voltak e tettek között olyanok is, amelyek szívdobogtatóan szépeknek, "dicsőknek" nevezhetőek, ám talán még több a múltban a szégyenfolt. Ám azért írom ide a "talán"-t, mert egy-egy ilyen "szégyenfoltot" gondosan meg kellene vizsgálni, eldönteni (legalábbis amilyen mértékben lehet), hogy kik és miért voltak felelősök, figyelembe véve a tettekre kényszerítő körülményeket is. Ez valójában mindmáig nem történt meg, még akkor sem, ha a látszat szerint igen.

Itt van például a holocaust, a hazai zsidóság múltbéli tragédiája, és a zsidókkal szembeni megalázó, embertelen intézkedések, munkaszolgálatra való behívásuk, gettóba kényszerítésük, amiért - elsősorban - a két világháború között és a második világháború alatt hatalmon levő akkori uralkodó osztályok felelősek,
no nem "kollektíven", de azért tömegesen, és a felelősök nagyrésze, még ma is,
egyénileg is megnevezhető volna. Akik a holocaustért leginkább felelősek, azok már személyileg nem tudnak bocsánatot kérni az érintett zsidóságtól, de a felelős szervezetek jogi vagy szellemi utódai sem tették ezt meg, legalábbis őszintén, elfogadhatóan nem. A zsidótörvényeket annak idején az akkori magyar parlament szinte egyhangúan (mindössze három kivétellel) megszavazta (még az a kisgazdapárti Tildy Zoltán is, aki később, már 1946-ban köztársasági elnök lett!). A zsidóellenesség azonban az egyszerű kisemberek, nem zsidó magyarok között is meglehetősen erős volt. Utóbbiak, mint megtévesztettek, a megtévesztőknél ugyan kevésbé felelősek az eseményekért, de őket sem kellene teljesen felmenteni e tekintetben. A megbutított népség is felel valamelyest tetteiért!

Zsidók, nem zsidók, de éppen így az ország minden jelentősebb más közössége, rétege "populációs jellemzői" fontosak az ország számára. Egy "társadalmi béke" megteremtése szempontjából is. Ez a "társadalmi béke" most csak vágyálom ugyan, de mégis ez segíthetné elő Magyarország felemelkedését, élhetőbb hazává válását, sőt, gazdasági előrehaladásához is jelentősen hozzájárulhatna.

Az antiszemitizmus éppen úgy elítélendő, mint a cionizmus. Nem csupán az előbbit, utóbbit is el kellene ítélnie becsületesen gondolkodó zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt. Nem véletlenül írtam "Új Hitlerek" című versemben: "Hitler Hitler, akkor is, ha - zsidó."

Magyarországon az antiszemitizmus továbbra is jelen van, és ezért 1989 óta is minden eddigi parlamenti párt felelős valamilyen mértékben. Van amelyik inkább csak egyes mulasztásaival, történelmi tényekről való hallgatásával, - de mindegyik. Szerintem, sajnos, paradoxnak látszó módon, a hatalmi pozícióba jutott zsidó magyarok is segítették az antiszemitizmust, ha ez olykor talán nem is volt tudatos náluk: gazdagságukkal való pökhendi kérkedésükkel, gőgjükkel, a demokrácia által megkövetelt párbeszédek elutasításával. Olykor ostobaságukkal is, hiszen a holocaust tagadása törvényi büntethetőségének parlamenti elfogadtatása éppen az antiszemitizmust erősítette. Tudatlanságból vagy rosszindulatból eredő véleményekkel nem a véleményt mondók börtönbe juttatásával, nem büntetőjogi eszközökkel kell küzdeni!

Zsidó magyarok, nem zsidó magyarok egyaránt különfélék. Közösségi szinten mindegyiknél sok-sok hiba, de ugyanakkor nem kevés erény tapasztalható. Egy biztos: Magyarországot szerető, neki segíteni kész honi zsidók nélkül nincs Magyarország, legalábbis olyan Magyarország, amelyik biztonságosan megállja helyét a világban. Szükség van a sok-sok magyar zsidó tehetségére, szellemi alkotómunkájára, gyakorlati készségeire.

Ám a honi zsidóságnak is szüksége van a nem zsidó magyarokra. Alapvetően más magatartásra volna szükség, és ezt fel kellene ismerni, mindkét oldalon. Csak együtt lehet létrehozni azt a Magyarországot, amelyik, ha nem is petőfis bokréta az Isten kalapján, azért a jelenleginél elviselhetőbb légkörű.

Keresni kellene tehát a hidakat, lehetőségeket, ésszerű lépéseket, őszinte párbeszédeket, amelyek egy ilyen társadalmi együttműködéshez valóban elvezethetnek, - és fel kellene égetni azokat a hidakat, amelyek a múlt rossz időszakaival rosszul, álszenteskedően, érdek-hazugságokból felépülően kötik össze a jelent.

Ez, tudom, vágyálom ma még, - de saját netnaplómban miért ne írhatnám le vágyaimat, azt a reményt, hogy a "szebb jövőt" egyszer mégiscsak megéri az ország?
Én már úgysem érem meg, - nem magamnak álmodom, álmodozom róla!

(2010)

(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)

A szerző néhány kapcsolódó írása (az interneten megtalálhatóak):

1. Új Hitlerek (vers)
2. Magyarország, 2010. (vers)
3. Haza (vers)
4. A Holocaust Nagy Tagadója (szatíra)
5. Magyarország erkölcsi problémái (The moral problems of Hungary)