Aki becsületesen gondolkodik, ismeri a történelmi eseményeket, és szereti az igazságot, pillanatig sem tagadhatja: Trianon békediktátum volt, a háborúban vesztes országra rákényszerített béke, Magyarországra sérelmes, igazságtalan. A történelem sok-sok "békediktátumának" egyike. E tárgyilagos megállapításhoz nem kell az, hogy valaki magyar legyen. Ez az igazság mindenki számára, akár magyar, akár román, akár angol, akár francia, vagy a világ bármely nemzetéhez, népéhez tartozó.

Az is helyeselhető, sőt, jogos és fontos kívánalomként jelölendő meg: egy ország lakossága, egy nemzet, egy nép emlékezzen múltjára, tisztelje múltjából azt, ami értékes, használja fel az ország előrehaladásában, tanuljon kudarcokból, győzelmekből egyaránt. Vereségekből, kudarcokból, veszteségekből, ha ezek okait, körülményeit tárgyilagos vizsgálat alá vetik és becsületesen értékelik, sokszor legalább annyit tanulhat egy ország, mint győzelmeiből. A tárgyilagos, becsületes vizsgálat és értékelés felel meg csupán a "hazafiság" nemes értelemben vett követelményeinek is, mert nem "hazafi" az, aki nincs tekintettel igazságkeresésében az igazság által valamilyen mértékben érintett más népekre, nemzetekre, közösségekre, azok igazságára, illetve igazság-részére.

Trianon ma is megrendítő, számomra is, aki már csak könyvekből ismerhettem meg az ország területi csonkulását, az elcsatolt területekről megindult menekültáradatot, a szomszéd országok magyar kisebbsége által oly sok esetben elszenvedett eseményeket, amelyekért elsősorban ezen országok akkori uralkodó osztályainak, rétegeinek nacionalista uszítása volt a felelős, még akkor is, ha a megtévesztett tömegek felelősségét is világosan kell látni. Ám ugyanezzel a mértékkel kell megítélni a "magyar nacionalizmust" is, nem szabad - egyes csoportok pillanatnyi érdekei miatt - valamilyen vonatkozásban szavakkal vagy hallgatással megszépíteni a múltat.

Bár nem tagadom, hogy mennyire fájdalmas nekem is Trianon, le kell szögeznem azt is: utálom a Trianon-kérdés hasznosítását, mint árut. Ilyesfajta egyoldalú "hasznosítása" egy tragédiának jóérzésű ember számára nagyon visszataszító, és ha ma Magyarországon (és a nagyvilágban) volna elég becsületes és egyúttal bátor ember, nem is volna lehetséges az ilyesfajta üzletelés, de, sajnos, nincsen. Sem Magyarországon, sem a nagyvilágban.

Trianon, a hozzá vezető úttal, okokkal, utána pedig a két világháború közötti, korántsem egyértelműen becsületes célokra való bel- és külpolitikai "hasznosításával" együtt vizsgálandó, értékelendő. Akik e kérdéskört leegyszerűsítik, csak a jogos "magyar sérelmet" hangoztatják, emelik ki, azok - szemben az "igazi" hazafisággal - vagy saját, illetve csoportérdekeiknek megfelelően cselekszenek, vagy pedig alacsony szellemi színvonaluk miatt csak átveszik, papagájozzák a trianonos nacionalista jelszavakat. Utóbbiak felelőssége ugyan kisebb, mert ők csak megtévesztettek, nem pedig megtévesztők, ám ők sem menthetőek fel teljesen.

A Trianon-kérdés bonyolultságát jelzi, hogy talán egyetlen, szépirodalmi szempontból igazán értékes, fájdalmában "nagy" magyar vers sem született róla.
Még jó vers is igen kevés. Érdemes volna kicsit ennek is utánanézni, én Juhász Gyulától és Áprily Lajostól olvastam számomra elfogadhatót. Az általam is oly nagyra becsült és szeretett József Attilának (aki olyan gyönyörű verseket írt, mint A Dunánál) talán egyetlen rossz verse éppen az, amelyik Trianonról szól (Nem, nem, soha!). A legsilányabb giccsek közé tartozik, de valószínűleg giccsessége is segítette a Trianon utáni időkben népszerűségét. Csak példának írok ide belőle néhány sort:

"Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!"

Trianon emlékének őrzése fontos, de nem kevésbé volna fontos meglátni azt is, hogy milyen kérdésekre követel választ ez a fájó emlék. Választ követel, például arra, hogy kik és mire használták fel Trianon ügyét a két világháború között és alatt. Választ arra, hogy a két világháború között jelen lévő nyomorért, amely nagy tömegeket érintett, CSAK (!) Trianon volt-e a felelős, - vagy az volt a felelős elsősorban? Nem jött (illetve folytatódott) Trianon után, a csonka országban az a "lelki Trianon", amely magyarokat oly annyira elkülönített, üldözött, megalázott, és állított szembe egymással az akkori társadalmi rendben magyart és magyart?
HIÁBA van ott - kényszerűségből - a mai tankönyvekben minderről is egy s más, HA úgy van ott, hogy nem kerül át fejekbe, szívekbe az igazság a múltról, a tárgyilagos, átérezhető valóság.

Ebben az ostobán megosztott országban, "belső emigrációmból" látom a mai, "lelki Trianont" is, amelyről, tudom, hiába ír most becsületes tollforgató, pedig e lelki Trianon megszüntetésével (ami, persze, egyelőre irreális vágyálom) a régi Nagy-Magyarországnál sokkal szebb, élhetőbb lehetne - a mai Magyarország.

(2010)

(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)

A szerző néhány kapcsolódó írása, amely az interneten megtalálható:

1.) Magyar nacionalizmus, szlovák nacionalizmus

2.) Trianon (vers)

3.) A Don-kanyar (vers)

4.) Mit jelent az a szó, hogy "haza"?

5.) Haza és hazugság

6.) Ország, költészet, József Attila