Nagy piacon megyek. Szürkék a bódék.
Rámnéznek fáradt, mindent túlélt szemek.
Dinnyeszag, halszag lendül. Hordók hevernek.
Kezek kínálnak ezer mérleget.

Ó, mérlegek, kezek és csalfa súlyok!
Hamis a könnyű és hamis a nehéz.
Ezernyi mérleg mércéje életeknek,
de súlytalanként hull a messzeség.

Dinnyeszag, halszag. Kint kacsint a kolbász.
Szorított gégék elhörgő hangja bent.
Kutyák vonítják csontért az érthetetlent.
Az érthető széthullni kénytelen.

Ó, mérlegek, kezek, csalóka súlyok,
pikkelyes kínok és halszagú halál!
Mérlegek nyelvén bohóc hajlong, bokázik.
Ütemre béget jólnyírt birkanyáj.

Ó, nagy piac, te megdöbbentő álom,
kínálgatások, sok alku, áruszó!
Járkál az ecset és rózsaszín a festék:
a valóságnak nem kell a való.

Nem kell becsület, nem kell életünk sem,
a kérdés sem kell: mi könnyű, mi nehéz.
Mérleget ad és sokszor éppen adással
lesz tolvajjá megannyi görbe kéz.

Egyszerre búsít és elszórakoztat
e nagy piacon e középkor-világ,
ahol a látó vakot játszik s az érdek
formál eszesből tudós ostobát,

ahol taps vár a pállottszáj-hazugra,
bár hazugsága oly csacska, gyermeteg
és milyen tömeg néz fel sok-sok hazugra
olyan hittel, mit csak lenézhetek!

Ó, Nagy Piac, ahol kopott ruhában
semmiből megyek a Nagy Semmibe át!
Mérleged nem kell, mert int már bölcs királyom:
csillagszépséggel felfénylő világ!

Mérlegre azt tegyétek: csal a mérleg,
mit görbe kéz nyújt, méri mit az akar.
Elvakult hittől az értelem kereszten,
s a romlott fejtől bűzlik lent a hal.