Az író hosszú, terjengős, bő lére eresztett történeteket szokott papirosra körmölni. Ám ebből nem tudott megélni, ezért kereskedéssel is foglalkozott. Gyakran szállt hajóra, vitte portékáját távoli tájakra. No ebből már volt mit aprítania a tejbe, és a hosszú tengeri hajóutak alatt az írásra is bőven jutott ideje.

Muki, a kereskedő-író majma, a hajóutakra mindig elkísérte gazdáját. A tengert azonban már unta, jobban szerette volna, ha gazdája a papirosra történő betűvetés és az azzal járó töprengés helyett vele játszik. Ez okból egyszer, amíg gazdája a hajó fedélzetén merengett a készülő történeten, a kabinban az író papirosainak nagyrészét rettenetesen összefirkálta. Úgy gondolta: dícséretre méltót cselekszik, hiszen gazdája helyett hosszú időre elvégzi az irkafirkát, így az többet játszhat vele.

Az író szomorúan látta, hogy mit művelt a majom. Most már kevés tiszta papirosa maradt, és a tenger közepén nem is vásárolhatott ilyet. Kénytelen volt jobban átgondolt, rövidebb történeteket írni. Később, már a szárazföldön, lehangoltan mesélte el kiadójának, hogy mit tett vele az a tudatlan majom.

- Ezek a történetek viszont sokkal jobbak - mondta a könyvkiadó pápaszemes embere. Az olvasóknak is jobban tetszenek. No, persze, egy vagyont most sem tudunk fizetni értük, de azért többet kap, mint szokott. Az a majom, a sors szeszélyes akaratából, jót tett Önnek, mint írónak!

Az író fügét, narancsot, banánt vásárolt és, amikor hazaért, a gyümölcsökkel megvendégelte a majmot, de azért tréfásan megjegyezte:
- Te, Muki, azért máskor ne csinálj tengeri útjainkon ilyen óriási pusztítást a papirosaim között, mert, ha ez így megy tovább, a végén kénytelen leszek annyira takarékoskodni a papírral, hogy csak rövid, velős, bölcs mondásokat írhatok. Márpedig, ha nem is mint író, de mint kereskedő azt tapasztaltam a világban jártamban-keltemben: a bölcsesség nemigen kelendő portéka!