Volt egy gazdaember, annak meg egy rúgós lova. Már arra gondolt, hogy másnap eladja a vásáron, mert rugdolódzó ló sok bajt okozhat a háznál.

Éppen az istállóban nézegette a lovat, amikor hirtelen ott termett egy ördög. A szarva nagy és hegyes volt. Vérvörös szeme nem sok jót ígért. Dörgő hangon közölte:
- Ezt a lovat megeszem!

- Ne edd meg, mert rugdalódzni fog a hasadban minden procikája! Rúgós ló! - mondta neki ijedten a gazda.

- Hazudsz! - üvöltötte az ördög. Meg akarta fogni a lovat, de az úgy belepatázott, hogy a nagyszarvú lesántult, és félóráig vinnyogott.
- Nem hazudsz! - helyesbített dörgő hangon az ördög. Ám hozzátette:
- Ló helyett megeszem az egyik malacot!

- Az nagyon szúrós még, felsebzi a torkod. Várni kell, amíg megnő! - mondta neki a gazda, kissé remegős hangon.
- Hazudsz! - hörögte vészjóslóan az ördög. Hozd ide!

A gazda az ól felé ment, be is nézett a disznóólba, de malac helyett a disznóól melletti bokorban tanyázó sündisznót csavarta be óvatosan a kabátjába.

Az ördög nagyhirtelen lenyelte a malacnak véltet, de utána ordított a fájdalomtól, mert a sündisznó tüskéi iszonyúan felszántották a száját, meg a torkát. Félóráig csak vinnyogni tudott.

- Nem hazudsz! - nyöszörögte végül a gazdának. Most adj a borodból!
- A borom még túl savanyú, várni kell, amíg édesebb lesz! - oktatta őt a gazda.
- Hazudsz! - mondta az ördög, de már korántsem azzal az önbizalommal, mint kezdetben.

Besántikált az ördög a konyhába, követte a gazdát. Ott a gazda elővett egy üveget, de abban nem bor volt, hanem tömény ecet. Az ördög az egészet felhörpintette, és a sündiszó tüskéitől megsebzett száját, torkát ugyancsak megmarta. Kínjában vadul forgatta a szemeit, erősen fintorgott, és vagy félóráig lihegett.
- Nem hazudsz! - suttogta végül fátyolos hangon. Hanem csak ide kancsalított, csak oda kancsalított. Meglátta a szekrény tetején a pálinkásüveget. Hát pálinkát - persze, lopott pálinkát - egyszer már a pokolban is ivott a társaival, így nem is kérdezte a gazdától, hogy mi az, hanem lehajtotta a torkán a teli üveg egész tartalmát. Hamarosan olyan részeg lett, mint a csap. Mámorában fecsegni kezdett. Elmondta milyen ügyes ördög ő, és hová ásta el azt a sok kincset, amit egy ménkű nagy ládában tartott. Végül mérges lett a gazdára, ismét hazudósnak nevezte, majd pedig négykézláb kimászott az udvarra, hogy kettéharapja a két kutyát, amiért szerinte túl hangosan ugatták, csúfolták őt.

A két hatalmas kutya nem volt vad, de miután az ördög megharapta őket, visszaharaptak, mert sok az, ami sok! Olyan rossz helyen harapták meg a pálinkától négykézlábra kényszerült ördögöt, hogy a pokolfi megszünt élő ördög lenni. A gazda az ördög bőréből ördögbőr-nadrágot varratott magának, fejét pedig kitömte, és a falra akasztotta dísznek. Az ördög kincsét egy szép, holdas éjszakán kiásta. Újabb földeket, állatokat, szerszámokat vett, de még így is maradt belőle elég az esetleges rossz időkre.

A gazda rokonai, barátai gyakran viccelődtek a szobafalról rájuk bámuló érdekes, ijesztő ördögfejen. Kérdezgették: melyik vásárban tett szert rá, ők is vennének ilyet maguknak.

- Ez egy valódi ördög feje! - mondta ki az igazat nagybüszkén a gazda.

Ám gyakran az igazságot hiszi el a nép a legkevésbé. A gazda szavait mindenki tréfának vélte, csak nevettek rajta.