Volt egy híres fazekas, valóságos művésze a korsók, tálak, cserépedények készítésének. Sohasem árult két egyforma korsót, tálat, mindegyik magán viselte, még ha apróságokban is, új ötletét, ügyes kezenyomát. Vették is portékáit, mint a cukrot, - pedig az a vidék nem szűkölködött fazekasokban.

A fazekasnak volt egy majma, mindig magával vitte a vásárokra. Nagyon tanulékony állat volt. Megfigyelte, hogy a gazdája a korsóért veresszínű bankót kér, a tálakért pedig sárgahasút. A fazekas rájött a majom tudományára és olykor-olykor megengedte, hogy árulja a korsókat és tálakat. Persze, ott állt mellette, figyelte, hogy nem csapják-e be az emberek. A majom mérgesen rámorgott arra, aki nem a megfelelő pénzt akarta odaadni. Utóbbinak híre ment, és még több látogatót vonzott a fazekas sátrához.

Egyszer a király, álruhában, meglátogatta a vásárt. Vett a fazekas árujából is, az meg, mivel nem tudta. hogy a királlyal beszél, eldicsekedett: az ő tudós majma jobb pénzügyminiszter vagy más főember lenne, mint azok, akik ott terpeszkednek a királyi udvarban! Az álruhás király ezen csak mosolygott.

Az elbizakodott fazekas kis időre otthagyta a majmot, áruljon egyedül, ő pedig elment udvarolni, néhány sátorral odébb, ahol egy igen szemrevaló leány sütögette a lacipecsenyét.
Az álruhás király súgott valamit néhány embernek, azok meg banánt és narancsot hoztak egy kosárban. A majom úgy vélte, hogy a narancs többet ér a veresszínű bankónál, a banán pedig a sárgahasúnál. Így egyre-másra osztogatta gyümölcsért a korsókat és tálakat, áron alul. Néhány perc múlva jóízűen falta a sok gyümölcsöt. Nagy nevetés támadt. Sietve jött is vissza a fazekas. Amikor megtudta, hogy mi történt, szidta, és el akarta verni a majmot. A király azonban átnyújtott neki egy zacskó ezüstpénzt, kárpótlásul, és nevetve hozzátette:
- Ne bántsd ezt a majmot, barátom! Inkább lásd be, hogy nem volt igazad. Ez a majom is csak olyan lenne, mint a jelenlegi pénzügyminiszterem, meg más főemberem, nem jobb. Ő is sokkal előrébbre helyezné a saját érdekét az országénál. Cseberből vederbe kerülnék vele...

A megdöbbent fazekas, és a körülötte levő vásári nép ekkor ismerte fel a királyt, aki híres volt arról, hogy időnként a mindennapok egyszerű emberét is bíztatóan vállon veregette, és néha nagyvidáman kimondta az igazságot. Egy gondolkodó bölcs szerint ez nyilván kevés, - de hát nem sok bölcsen gondolkodót találhatunk az élet kis és nagy vásárainak forgatagában.