Már azt én nem tudom, hogy Angyal trombitált-e tévesen, vagy Ördög tréfaharsonázott, de tény: e hangokra porhüvelyéből feltámadt egy klasszikus Hungarian költő, - a Költő: József Attila.
Még magához sem tért az ámulattól, máris mellette termett egy jóvágású, termetes fiatalember, aki így mutatkozott be neki:
- John SMITH vagyok, József Úr, a szolgálatára kirendelt piármenedzser-mester, a rendszerváltott Hungaryból, azazhogy, eredetileg, Amerikából. Várjon, mindjárt nemes polgárlovaggá ütöm a kardommal!
A lovaggáütéshez ez a John nem kért engedélyt, valószínűleg sejtette, hogy magyar költőt ütni lehet, még ha klasszikus is, mert éltében ehhez szokott. Ám felkiáltott a levegőbe:
- Szófos lész?! Hol a Kardal? Ne antizz, te gonés! Csináld!
Elő is került három kardalos, az egykori harmincból. Ennyi maradt, a többit már lelétszámcsökkentették. Ám ez a három a hiányzó huszonhét helyett is nagyon énekelte:
- Hazám, hazám, Te Mindenem...! Tényéneklés volt, mivel, tényleg, nem is volt egyebük e Mindennél. Ezt követően elmentek mekdonaldozni, ám szűkös gázsijukból csak háromra jutott egy hamburger, így nem valami sok volt egy főre a hamm!
A Költő még mindig nem tért egészen magához, sőt, félig sem, csak annyira, hogy már ki tudta nyögni:
- Piármenedzser?! Mi az a piár?
- Az egy Nagymester, József Úr, - válaszolta a rokonszenvesen elegáns öltözetű fiatalember - aki kétes erkölcsű, népszerűtlen politikusokat a nép szemében népszerűvé, sőt imádottan imaképessé tesz, ami, ha nem is ésszerű, mindenesetre nagyon jövedelmező, ha nem is a népnek, szóval, az, aki piárokat, vagyis az angol szavak kezdőbetűivel jelzett népkapcsolatokat elrendezi. Tudom, tudom, Ön, jó realitásérzékkel, nem középiskolás fokon akarta népét taní-tani, de azért ezt jegyezze meg, mert már elemista fokon is illik tudni, manapság! Mellesleg, ha már polgárlovaggá ütöttem, akkor családját is kissé vissza kell polgárosítanuk eddigi proletárságából. Át kell ám kurrikulomozni a vitéket, így tesz a magát becsületesnek hirdető magyar minden rendszerváltásnál! Egyik versét mindjárt segítek is átírni. Ezek a rendszerváltott verssorok az Önéi, de aktualizáltam:

"Anyám volt, a polgármosónő,
örült a piacon vett halnak,
feje se fájt, cipeltetett csak, -
és tudta mikor vasaltathat!"

A Költő úgy nézte alkalmi menedzserköltőtársát, mintha az ötvenhatos mozit nézte volna ötvenhatodmagával a hatos villamoson. Ám John-Jancsi nem zavartatta magát:
- Aztán, persze, más verseit is át kell írnunk, József Úr, de egyet se féljen, amíg engem lát! Remekül aktuálpolitikásítottam A favágó című költeményét. Új címe: Irak favágója. Ezért még Amerókából is kézcsókot küldenek majd! Figyelje csak! Így kezdődik:

"Vágom olajos fám, halomba,
bús arabus robban, sikongva,
rendőrdarab ráhull hajamra,
féllábam elhagyott, magamra �
vérfolton futnak napjaim."

Ám a vége se kutya:

" Tőkésíts tőkét, ne siránkozz,
ne szisszenj kis repeszszilánkhoz!
Ha odasújtsz egy népi sorshoz,
muzulmán pusztaság rikoltoz -
a lézerfejsze mosolyog."

A Költő rémülten bámulta a piármenedzsert, utóbbi azonban nem értékelte túl ezt a rémületet. Nem először látott ilyet. Folytatta, áttérvén a bizalmas tegezésre:
- Szocialisták című versedet volt legnehezebb időszerűsítenem. Ám még ez is sikerült! Új címe: Piacisták. Legszebbek lettek benne az utolsó sorok:

"Vers, eredj, légy profitharcos! a tömeg nélkül majd felszállsz!..
Te délre mégy, te nyugatra, én meg északra, Profittárs!"

A Költő nagyon visszakívánkozott a föld alá, de a piármenedzser kedvesen karonszorította, nem engedte. Felolvasta a Költő Munkások című versét, persze, a menedzserátfordításban POLGÁROK névre hallgatott, és így végződött:

"De - polgártársak! - ez az a polgárság,
amely finom fidöszbe öltözött.
Kiállunk érte, hogy a szegfűk: lássák!
S búvunk érte, kényes kérdés mögött.
A történelem futó szalagára
rákötve ígyen készül a világ,
hol a polgárság privatizált gyárra
szegzi az Embert, s Isten csillagát!"

A Költő leült egy kőre, homlokát törülgette kétségbeesésében. Ezt nem kellett volna tennie, mert az arrafelé nótázó, elkanászodott zsírosparasztnak kétségkívül az ő egyik verse volt az esete, habár egy kis népiesen liberális átformálásban, mert büszkén énekelte:

"Az én falkám olyan falka,
homosexre áll a farka,
s a farkában, újmagyarmód,
meg-megcsillan kis aranydrót."

Ekkor váratlan dolog történt. Megjelent egy Angyal. Leszállt a piármenedzser előtt, de a Költőre mutatott:
- Téves vót e'! Mondtam fenn annak a fennhéjázó Marinak: hagyd ott aztat a trombitát, meg azt a toronybikát is! Gyün a Jóisten, asztán jól ránkhozod a bajt ezzel a feltámasztó hangszereldével! Eztet - mutatott megint a Költőre - engedd vissza az örökálomba klasszikuskodni! Isten parancsa. Megértettük, Szépfiú?!
- Van Isten! - ugrott fel a Költő a kőről, miközben nagy kő szakadt le feltámadt szívéről. Rohant vissza a sírjába. A piármenedzser hagyta, mert most már jobban érdekelte őt az Angyal. Felkiáltott:
- Rózsika! Megismertelek, Hungarian Angyalkám! Gyere, iszunk valamit a közeli bárban, azután megnézünk egy pucércicókás amerókai akciósfilmet!
Rózsika angyali szomorúsággal nézett a piárlegényre:
- Csak ha meghívsz, Jancsi, mivel az én égi kiküldetési pénzem mindössze huszonöt cent.
John Smith elmosolyodott, balról is, jobbról is pénztől duzzadó oldalzsebeire csapott:
- Ugyan! Nem vagyok én már az a régi, kódis Kovács Jani, aki egykor megcsinálta nálad azt a nagy Hungarian államadósságot! Most Samu Bácsinál is sziájéskedem, no meg itt szintén fizetnek, hol jobbról, hol balról!
Rózsika Angyal elnevette magát:
- No, jól van, nem kell sietnem annyira visszafelé, neked, szegény piárosnak, olcsón megszámítom, mert látom, hogy jól duzzad nálad alul-középütt is! Mindössze egy százdolláros jobbról, másik százdolláros balról. Ám semmi szélsőség, vagy, ha mégis lesz szélsőség, az újabb száz dollár, extra!
- Rendicsek! - vágta rá John. Akkor gyere, játsszunk egy kis ördögösdit, türelmetlenül, ahogy egykor szoktuk, de most abban a türelmi zónás rózsadombi luxuslakásomban!
John Smith belekarolt Angyal Rózsiba, a Költő ismét megboldogult, de most boldogan, vonatkerekek nélkül, a Rendszerváltott Rendszer is elégedett volt, mert azért mégiscsak biztosabb, ha egyes klasszikus költők nem mászkálnak ki a sírjukból, igaz ugyan, hogy istenfélő volt a féligjámbor, de ki tudja: az maradna-e ebben az egyre kevésbé istenfélő liberálalvilágban is?