Ez a mini-visszatekintés, tudom, nem fog mindenkinek tetszeni, no de nem is Mindenki számára írom.

A napokban eltűnődtem: vörösnyakkendős úttörő koromban, Matyi Bácsi idején, milyen világos volt, még transzparenseken is hirdették:

LEGFŐBB ÉRTÉK AZ EMBER.

Korántsem akarom azt állítani, hogy ez-az, meg emez-amaz nem szólt akkor emellett, mivel nem tartozom azon Júdás-sereghez, amelyik - szerényen csupán harminc ezüstpénzzel megelégedő ősével szemben - ma sokkal jövedelmezőbben és nagyvonalúbban árulja-árulgatja el múltját. Ugyanakkor az Igazság az Igazság, ha oly hamar el is tüntetik i betűjét, és ez, természetesen Matyi Bácsi idejére is vonatkozik, úgy hogy oda is vissza kell majd kukkantanunk.

Hanem nézzük csak: egyes történelem előtti és történelmi korszakokban mi is volt a Legfőbb Érték? Mármint az ember számára, mert a kardfogú tigris nyilván az embert is igen kedvezően értékelte, ha kardfoga alá került. Úgy gondolom: az őskor hősemberének, sőt, gyáva emberének is, a BUNKÓ volt a Legfőbb Érték. Az, amelyik jól kézbe illett és jól fejre ütött, mármint a másik ősember fejére. Sokak számára esetleg rokonszenves volna az a gondolat, hogy a későbbi időszakokban is a bunkó, csak annak technikailag és szellemileg megváltozott formájában.

Nem zárom ki, hogy ez maga volna a teljes igazság, de most nem aforizmát akarok írni, ezért nézzük csak meg a dolgot közelebbről.

Az ókor - csacskamacska történészek, balga bölcsészek, meg más hasonló észek szerint - jó kor, amire az Emberiség büszke lehet. Én nem osztom ezt a nézetet, habár elismerem: szűk, nagyon szűk körben tényleg a Nemes és Bölcs Gondolat volt a legfőbb érték az ókori görög és római birodalomban. E szűk körbe tartozókat a korabeli nagy többség igen tisztelte is /pontosabban: némelyeket és ideig-óráig/, de ebben a tiszteletben volt valami a kissé elmebetegség felé hajló, élettől elszakadt különcök iránti megbocsájtó elnézésből. Valójában a Legfőbb Érték az Aranykincs és a Meghódított Föld volt /a városokat is sokszor a földdel tették egyenlővé a nagy földszeretők/, ezek kedvéért bármikor készek voltak bármilyen fejekben végleg megállítani a legnemesebb gondolatot is. No, szóval, mit tagadjuk, valójában akkoriban az Aranyborjú volt a Legfőbb Érték.

Ady, ha ezen véleményem tudomására jutna, igencsak szigorúan nézne rám, mivel ő arra esküszik híres versében, hogy „él az Arany és a Vér”. Eddig senki sem mert ellentmondani neki, de - tetszik, nem tetszik - a meztelen igazság csak verssorának fele: az Arany él, de a Vér csak elfolyik - az Arany érdekében.

A középkorban a Legfőbb Érték nemcsak hogy magasan fent volt /utóbbi nem volna különös, most is ott van, hiszen minél fentebb van valaki, annál több érték lapul a zsebében/, hanem ráadásul a Legeslegfőbb Érték a Legeslegfentebb-ben, vagyis a Mennyekben. Ebben a nagyon humánus korban itt is, ott is igyekeztek minél több embert odaküldeni, oda is küldtek, igaz, nem mind akartak olyan korán odajutni, de a nemes cél - mint mondani szokták egyesek - szentesíti az eszközt. /Félő azonban, hogy a „Kard ki kard! Utaztatási Kft.” és cégrokonai egyeseket tévedésből Tüzeskatlanországba indítottak útnak./ Ebben az emberséges középkorban, bár nem az arany középúton ballagtak a jobbágyok, azért majdnem mindegyiküknek idő előtt jutott jobb ágy, habár az is csak fából készült, viszont fedéllel.

A polgárság azonban hamarosan elkezdte szervezni polgári köreit. Ezekért a nemesség eleinte nem nagyon lelkesedett, de később, az ágyúk előtt, őt is hatalmába kerítette a felvilágosodás.
Bekövetkezett az a kor, amelyben a „Legfőbb Érték” kitüntető címen hárman osztoztak, névszerint a Szabadság, az Egyenlőség és a Testvériség. Ismeretes azonban, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, - akkor pedig miként férhetne meg három?! Annyi azonban bizonyos, hogy az egyenlőségből a „lő” és a testvériségből a „vér” folyamatosan jelen volt. Így volt ez Kismagyarországon is, sok példát lehetne felhozni erre, például Veres Péter íróbácsit is tovább vérveresítették a téháipszilonos Főhaduraság kackiásan kakastollas csendemberkéi, többször is.

E korszakban alkalmazták hazánkban először értékmérésre a nagy kapacitású Embertelenség Mérőt, amely germán találmány. Egykettőre kiderült, hogy iszonyú sok, mellén sárga posztócsillaggal kérkedő honfitársunk annyit sem ér, mint a csillagához felhasznált posztó. Eszerint is bántak velük. Ezidőtájt a kis Csonkaországban a nemzet óriásplakátjain nem más lett a Legfőbb Érték, mint a Haza. Persze, csak a plakátokon, mivel azon nagyszámúaknak, akikkel a hatalom erőszakkal ki akarta igazíttatni a Don-kanyart, ez a legfőbb érték már nem jutott berzsenyisosztályrészül, mivel ott helyben bevonták vitorlájukat és nem tértek haza. /Ejnye, ejnye, Terrorháza, kelmetek meg ez se rázza?! Méghogy kendtek történészek?! Nem látom jelét az észnek!/

Ezt követően Kismagyarországon jött Matyi Bácsi, meg a már említett szép pirosbetűs transzparensvilág, egyik felirata szerint az ember lett a legfőbb érték. Hamarosan azonban sor került egy kis mérlegmunkára, mert Matyi Bácsi és főpatrónusa kíváncsi lett: mily eltérések adódnak a legfőbb értékben egyes emberek között.

A mérlegre tett kövér zsírosparaszt érdekes módon zsírral együtt is sokkal kevesebbet nyomott a csontsovány zsírtalanparasztnál, - és ezt a zsírosparaszt radikális súlyvesztéssel sem tudta kiegyenlíteni.

Később Matyi Bácsi megirígyelte IV. Béla király és Mária Terézia királynő, a Nagy Betelepítők hírnevét, és ő akart lenni a Nagy Kitelepítő. Lett is. Meglehetősen sok mérlegen leértékelt, általa rosszembernek tartottat telepített ki a füstös fővárosból a jó levegőjű vidékre, azon elgondolás alapján, hogy ott, a jó emberek között, majd megjavulnak. Manapság, tudom, erőszakoskodik az a felfogás, hogy ezek a rosszembernek tartottak mind-mind valójában jó emberek voltak, de a mind-mind-et én azért túl elhamarkodottnak ítélném egy olyan országban, ahol sárga csillagok, meg Don kanyarogtatás, és még más csúnya cifraságok is megtörténtek, ráadásul napszámban... Az viszont vitathatatlan, hogy a Legfőbb Érték lemérésére Matyi Bácsi mérlege nem volt éppen túl precíziós pontosságú.

Matyi Bácsit követően ismét az ember lett az egyik Legfőbb Érték, de már csak másodhegedűsként, mivel a Tervteljesítés állt az első helyen. A Legfőbb Érték Terv azonban sokszor csak papíron teljesült, amivel nem az volt a főbaj, hogy így nem ért semmit /azt még talán ki lehetett volna bírni!/, hanem az, hogy így iszonyúan kevesebbet ért a semminél. A nagyvilágban újraszerveződtek a polgári körök, Kismagyarországon betolták a kerekasztalt, ami mindig az önmagába visszatérő kör jele. A főbaj, hogy ha jön a kör, Kismagyarországon mindjárt vele jön, vele bőg az ökör, amelyik úgyis mindig ott van a közelben.

No, szóval, jött a hányavetiség, átokvetiség, zsebbeteviség /ezek úgyis mindig ott vannak a közelben/.A Legfőbb Érték ismét az Aranyborjú lett, csak szebb nevet adtak neki, olyanokat, mint Piacgazdaság vagy Vállalkozói Haszon. Az embert, mint legfőbb értéket már nem is nagyon emlegették, ám hamarosan, rövid időre, megjelent egy változata a négyévenkénti szavazásnál. Az urnába bedobott szavazócédula előtt a pártok részére a legfőbb érték a VÁLASZTÓPOLGÁR lett. Persze, annak a pártnak ilyen érték, amelyikre szavaz. Amelyikre nem szavaz, az rendszerint urnába kívánja a szavazó hamvait, de ezt jólnevelten ily nyersességgel csak magában mormolgatja.

A szavazások után a választópolgár-ember többnyire azonnal és teljesen elértéktelenedik, mint élőlény, de felértékelődik, mint halólény, ha becsületes állampolgárként gyorsan eltávozik ebből az árnyékvilágból. Így ugyanis az állam megtakaríthatja az illető nyugdíját, valamint a ráfordított egészségügyi kiadásokat, sőt, ha az illető kis vagyonkával rendelkezett, még illeték formájában abból is örököl. Rendes államhazafi igyekszik is így cselekedni. Ebben az állam is hathatósan segíteni akarja: 65 éves kor után szívesen elbocsájtaná állásából a még robotképes közrabszolgát is és gyógyszereinek árát is szisztematikusan emelteti, hogy a kiváltott nyugtalansággal közelebb juttathassa az örök nyugalomhoz. Az Aranyborjúvágyú Állam, persze, szeret valami szép nevet adni az általa teremtett Legfőbb Értéknek, mint legutóbb is ezt: ÚJ MAGYARORSZÁG.

Egyetlen baj van csak, ám az eléggé ismerős már a Legfőbb Érték-történelemből: az ilyen Új Magyarország korántsem új, nagyonis régi. Az igazán, szívdobogtatóan új ez lehetne: BECSÜLETES MAGYARORSZÁG. No arra tényleg szívesen szavaznék, és nem csupán négyévente egyszer, de a mindennapokban is!

Ám ez még a legbátrabb álomnak is túl merész. Különben is: hogyan kérhetnénk számon a becsületes Kismagyarországot Kismagyarországtól, mikor a Nagyvilág sem volt soha becsületes és a jelenben sem az? Ne essünk túlzásokba! Szél ellen nem lehet... no nem csak azt nem lehet, hanem sok egyéb mást sem.

A jövő? Egy-egy látszólagos vátesznél néha vét ész és ilyesmit jósol, de ilyen jóslatokon eddig még mindig gúnyosan kacagott - az eljött Jövő. Nehéz megmondani, hogy a nagyon-nagyon /elképzelhetetlenül távoli/ jövőben mi lesz az emberiség számára a Legfőbb Érték: a vész, a mész vagy az ész.

Jó lenne, ha az utóbbi, mert, ha igazán beüt a vész, könnyen lehet, hogy nem lesz ám hová menni!

(2005)