Didódedó Bácsi igazi neve Diddeldódötrifrincfarnciánus Ferdinánd volt, de - mivel a feketebőrű bennszülöttek képtelenek voltak a nevét kiejteni, - nagylelkűen megengedte nekik, hogy Didódedó Bácsinak hívják, pedig még nem volt bácsis, hanem fiatal, jóképű legényember. Éppen Afrikában rovarászott épen, hét hűséges szolgájával. Tehette, mivel eredeti honában, Amerókában, hatalmas ipartelepe, másutt meg iszonyú nagy földbirtoka volt. Ő mindezzel keveset törődött, mert életét a rovarok tanulmányozásának szentelte. "Hatlábú rovarok lábmozgásában tapasztalható hasonlóságok és különbségek a Föld egyes területein, különös tekintettel az éghajlati eltérésekre" című könyve nagy sikert aratott a rovarászásban érdekeltek között.

Az amerókai lányok nem vették jónéven a dúsgazdag tudóstól, no nem a bogarászást, hanem azt, hogy távoli földrészeken, sokszor őserdők mélyén teszi ezt, így legényvoltának megszüntetéséért nem tehetnek túl sokat. Egy-két elszántabb leány ugyan utána repült legénybefogásra alkalmas hálójával, de ezek sem jártak sikerrel. Egyikük jól kikészített koponyáját talán most is szeretettel nézegetik bizonyos emberkék, a fúvócsővel való lesvadászat mesterei. Ám erről a tudós mit sem tudott, mert sok dologról a tudósok sem tudnak semmit.

Ez a tudós bátor fiatalember volt, csak egytől félt: jön egy oroszlán, besurran a sátrába, és tönkreteszi a rovargyűjteményét.

Egyik nap valaki óvatosan közeledett a sátorhoz. A tudós felijedt: talán el akarják lopni a rovargyűjteményét? Kiugrott, elkapta a tolvajnak véltet.

Ám kiderült: az egy gyönyörű feketebőrű leány, Kvakmak Kava, a törzsfőnök leánya. E leányról a tudós nem feltételezte a rovarlopkodást, de azért szigorúan kikérdeztette kvakvak nyelven értő szolgáival. A hét szolga egybehangzóan állította: Kava leány ilyesmire nem vetemedik, olyan ártatlan, mint a ma született fekete bárány, amelyik akár fehér is lehetne.

Ferdinándnak megtetszett a leány, ha nem is helyezte tetszésében rögvest a kígyófejű szitakötőrovar elébe, de azért mindjárt elnézte a leánynak, hogy nem rovar, valamint nincsen hat lába, csak kettő. Nem csoda: gyönyörű lábak voltak azok, - no meg Kava leány egyéb testrésze sem maradt el szépségben a lábaitól.

Okos leány volt Kava, bűvösen nagy szemekkel, csábos pillantásokkal. Egy ideje már, igaz, addig távolabbról, érdeklődött a tudós iránt, most pedig firefura rovargyűjteményét is méltányolta. Igaz, jobban méltányolta azt az aranyból készült malária szúnyogot, amit a tudós odaajándékozott neki, látogatása emlékére, és amit fülbe lehetett akasztani. A tudós meghívta a másnapi légyvadászatra.

Légyvadászat is szolgálhat légyottként, ha a fiú is ott van, meg a leány is eljön. Kava fogott a tudósnak tizenkét legyet, ebből tizenegy közönségesen volt légy, de a tizenkettedik ezüstösen félszemű, evezős lábakkal, vitorlás szárnyakkal, - talán valamiféle kalózlégy. A tudós betette a mikroszkóp alá. A felnagyított állatkára Kava is kíváncsi volt, ő is a mikroszkóp fölé hajolt. Miként lett a mikroszkópba való kíváncsi nézésből szevedélyes csókolódzás? Ezt egyikük sem tudta pontosan, - de minek mindent kikutatni?

Másnap a tudós váratlan, izgató hírt kapott: a kavakavai mocsár melletti réten sisakos sáskák ugrálnak! Hű! Ezt meg kell nézni, azonnal, - ki tudja meddig ugrálnak ott?!

A tábor így egyedül maradt. Csodálkozott Kava leány: a rovargyűjtemény ott van, az altató lövedékkel töltött puskák ott vannak, - de hol van a tudós, meg hét szolgája?! Ők nem voltak sehol. Ám, jaj, valamilyen morgás viszont ott volt. Ki morgott, mi morgott? Kiderült: egy kíváncsi oroszlán morog. Talán nem tetszik neki a tudós rovargyűjteménye?!

Kava leány nem hiába volt a bátor törzsfőnök leánya. Felkapta a puskát, beleküldött egy altató lövedéket az oroszlánba, de utána elkezdett futni, mivel a bátorságot sem szabad túlzásba vinni. Az oroszlán üldözőbe akarta venni a leányt, de a feje beleakadt egy rovarhálóba. Ezt szétszaggatta ugyan, de közben elálmosodott. A leány az alvó sörényes feje alá csúsztatott egy kispárnát, de azért - biztos, ami biztos! - jól meg is kötözte.

A tudós ekkor érkezett vissza kíséretével, meg néhány elfogott sisakos sáskával. Kava leány bátorságáért kapott a tudóstól egy pompás, ezüstből készült szöcskeszobrocskát, amit orrba, fülbe, nyakba egyaránt lehetett akasztani, továbbá egy elefántos, ábrándosan ormányos aranygyűrűt, meg jónéhány csókot, amit a leány szemlátomást örömmel fogadott. A tudós még aznap elküldte a törzsfőnökhöz kedvenc szolgáját, becenevén Keljfelmárkancsijancsit, hogy tapogassa ki: hozzáadná-e a törzsfőnök az egyetlen leányát, feleségül?

A törzsfőnök megtanácskozta a leánykérés ügyét Hóhóshűhós Kaktuszkókusszal, a törzsi varázslóval, meg Idevájvizibivalymájjal, a törzsi főeszességgel. Idevájvizibivalymáj javasolta a törzsnél addig ismeretlen leánykérési ajándék ideiglenes bevezetését: legyen Kava a tudós felesége, de adjon a tudós a törzsnek negyven tyúkot, ugyanannyi libát, meg húsz disznót, és tíz tehenet.

A tudós örömében túl is teljesítette a kérést, amit senki sem vett tőle rossznéven. Ebből Kava leány meglepetten látta, hogy férjjelöltje nem egy rovarászó szegény ördög. A lakodalom után a tudós akkora földdarabot vett és ajándékozott a törzsnek, hegyekkel, tavakkal, erdőkkel, fákat rongáló elefántokkal és zsiráfokkal, hogy minden törzsbeli elámult. Idevájvizibivalymáj javasolta, hogy adjanak a bőkezű tudósnak második, sőt, esetleg harmadik feleséget is, és véssék fel egy sziklára tapintatos figyelmeztetésül: "Egy feleség nem feleség." Ám nem akadt olyan törzsbeli hölgy, aki második feleségnek jelentkezett volna, mivel Kava kezében ott volt az altató lövedékes puska. Így azután a törzs letett a dologról.

Miként sikerült Diddeldódötrifrincfarnciánus Ferdinánd és Kvakmak Kava házassága?

Remekül! Együtt rovarásztak a Föld különböző részein, és minden égtájon születtek gyermekeik. Kava apja, a törzsfőnök nagyon örült e bőséges, már tizenkét gyermekre szaporodott áldásnak. A törzsbeliek is mind örültek, mert minden gyermekszülés után nagy lakoma volt, és a törzs minden férfiúja és hölgye ajándékot kapott, sőt, még a törzs gyermekei is.

A tudóst, rövidített nevén Didódedó Bácsit, tiszteletbeli törzsfőnökké választották. Ez nem jelentett számára nehéz feladatot, megelégedtek azzal, hogy időnként tiszteletét küldi egy-egy levélben, képeslapon, amihez a tudós boldog felesége, Kava is mindig írt pár üdvözlő sort kvakvak nyelven, macskakarással, amit, igaz, nehéz volt kibetűzni, - de hát azért van minden törzsnél macska, hogy ismerje a macskakaparást. Ha pedig a macska nem ismeri eléggé, azért van ott a varázsló, Hóhóshűhós Kaktuszkókusz, hogy kisegítse.