Volt egyszer egy lusta ördög, aki még egyetlen rossz embert sem vitt el a pokolba. Az volt a szerencséje, hogy az ördögkirály is rest volt egy kicsit figyelgetni: ki mit, kit hoz kénköves, füstös, tüzes birodalmába.

Hanem ennek a lusta ördögnek, Kajlaszarvas Kelemennek, volt egy haragosa a pokolban, Görbénszőrös Pál. Ez beárulta a dolgot, mert az ördögök igen árulkodósak, az ördögkirály pedig felzavarta Kelement a Föld felszínére: hozzon abban a koszos zsákban egy embert, akinek szintén nem tiszta a lelke! Ha nem hoz, hát nagy bajt hoz magára!

A Föld nem szűkölködik gazfickókban, még ott sem, ahol majdnem mindenki szűkölködik. Talált is Kelemen rossz embert könnyen, zsákba tenni sem esett nehezére, ám a zsákot már nem szívesen cipelte.

A pokol felé mentében találkozott egy atyafival, aki hasonló zsákot cipelt, hasonló kigömbölyödéssel, meg is kérdezte tőle:
- Te is ördög vagy? Nem nehéz a zsákod?!
- Nehéz bíz a' - mondta az ember, aki nem ismerte fel az ördögben az ördögöt, tréfának vélte a szavait. Én is egy szegény ördög vagyok csak, még egy kis kézikocsim sincsen, vihetem a hátamon ezt a disznót!

Az ördög azt hitte: a másik is ördög, annak a zsákjában is egy gazember van, azt nevezi disznónak.

A zsákos ember betért az útszéli kocsmába, pálinkázás végett. Az ördög követte, kíváncsi volt, hogy mi is az a kocsma, meg az a pálinka. A két zsák az ajtó mellé került.

A pálinkától mindkettőjük kedve előbb pántlikásra fordult, azután danálni kezdtek. Az ördög - csodák csodája, vagy hát talán nem is volt akkora csoda, hiszen a pokolban is vannak tüzes, égető természetű italok - jobban bírta a pálinkát. Az ember már az asztal alatt aludt a mámorító italtól, amikor az ördög még szilárdan állt a lábán, felállt, menni készült.

A kocsmáros kérte a pénzt az ördögtől, nem látott át a szitán annyira, hogy a koma nemes pokolbéli származását felismerje. Pénz helyett azonban csak egy kézszorítást kapott. Aki pénzt kapott, az nem volt más, mint az orvos, aki másnap a kocsmáros ujjait visszasebészkedte, az sem az ördögtől kapta azonban a pénzt, hanem a jajgató kocsmárostól.

Az ördög azonban tévedett: a rossz zsákot vette a vállára, azt, amelyikben a disznó volt. Erről nem tudta, hogy a rossz zsák, igaz, később kiderült: valójában a jobbik zsákot vette fel. A pokolban így kiáltott fel az ördögkirály:
- Mi a csudát hoztál ide nekünk rossz ember helyett?!

Az ördög makogott-mekegett, habogott-hebegett. Azzal védekezett: az a disznó rossz ember disznóvá változott, ezért disznóságáért ő a felelős, nem pedig az őt szállító ördög.

Lett egy kis örvénytörvényes jogvita az esetből, mert a pokolban sok prókátor van. Ám a végén kisütötték: meg kell sütni a disznót, mert a sült disznó ízletesebb. Meg is sütötték, meg is ették, a legnagyobb falatokat az ördögkirály harapta ki az egykori röfögő combjából. Kiderült: a disznó sült állapotban igen jó, okos ördög rossz emberdisznó helyett inkább ilyen disznót hoz, ha van sütnivalója! A király Kajlaszarvas Kelement a Pokol Bárójává emeltette. Az őt felemelő irígy ördögök ugyan felemelés után leejtették, de nem kell megijedni: csak a feje koppant nagyot a kőpadlón.

A disznós zsák gazdája hajnalban felébredt, de igen meglepődött, amikor a zsákból kiszűrődő morgás, mummolás-mammogás inkább embert sejtetett, mint disznót. Kinyitotta a zsákot: hát tényleg ember volt benne!

No a bíró elé került az ügy. A bíró nem az a fajta kicsinyes ember volt, akinek sokan - csacska mesék nyomán - a bírókat gondolják. Ez a bíró a zsákos embert nagylelkűen csak emberrablással, az ördög által zsákba dugottat pedig csalással és disznólopással vádolta. Ám hajlandó volt mindezt elnézni nekik, ha a pénztárcájukba néznek, utána meg az ő bő zsebére gondolnak. Okos bíró volt ám a törvénynek ez az alázatos szolgája: a törvényt mindig a maga oldalára állította, jobbról, balról, középről egyaránt! Volt is ám szép háza, földje, tehene, lova, birkája, telt pénzesládája, még teltebb felesége!

No ez a történet igen jól végződött. Főképpen a bíró számára. Ám a rossz ember sem a pokolba került, amikor kikerült a zsákból, igaz, némi pénze bánta, de aki igazából rossz ember, az ritkán szegényedik el.

Legkevésbé járt jól az a koma, aki a disznaját, valamint a nála levő pénzt is elveszítette. Egy darabig bánkódott, de nem sokáig, mert, mint a közmondás tartja, kár a kiömlött tejbe belesírni. Fogta magát, fogott két zsákot, fogott két disznót, meg egy kézikocsit. A végén ott volt az ő haszna is, mert a zsákokat, disznókat, meg a kézikocsit egyszerűen csak eltulajdonította, hogy inkább ezt a finomabb szót használjuk a csúnyább lopás helyett.

Ti azért, akik ezt a kis mesét olvassátok, ne kövessétek sem az ördög, sem a zsákos ember, sem a bíró példáját! Jusson eszetekbe: a becsületes ember eljuthat a Mennyországba, de nagyon kellemetlen, ha a Mennyország kapujában azt mondják a becstelennek:
- Te menj a Pokolba!
Bizony, bizony. Akkor még arra sem számíthattok, hogy az ördög szállít el oda. Kutyagolhattok a két lábatokon, - és ki tudja milyen messzire esik a Mennyország kapujától az híres, tüzes, ijesztő Pokol!