Koronás Amanda királykisasszonyt a háta mögött mindenki Szeszélyeskének hívta, kicsit rosszallóan, de ugyanakkor kedveskedőn is. Csintalanságai, gyorsan változó hangulatai ugyanis olykor főfájást okoztak apjának, anyjának, az udvaroncoknak, no meg ezen túl is minden rendű-rangú palotanépségnek, - de ennek ellenére nagyon szerették őt.

No, nem mondom, néha nehéz volt elviselni. Egyik percben cicáját kérte. Sietve hozták neki aranydíszes párnán a kékesszőrű cicát, Ugribugri Cecíliát. A királykisasszony játszott vele egy-két elgurított gombolyagig, de utána megunta. A cica felhúzott orral, sértődötten távozott.

Vakkantyka Tóbiáska, a zsebben elférő kutyus sem járt jobban. Kétszer visszahozta Amandának az elhajított madárfejű botot, de utána a királykisasszony otthagyta a kutyust, elment horgászni a kerti tavacskához. A halak ügyesen lehúzták a horogról a kukacot, a királykisasszony ezen máris elkezdett bosszankodni, és néhány perc múlva már a királyi szakács konyhabirodalmában volt, titokban történő leveselsózásra. Elsózta a levest, majd pedig - már a palota harmadik emeletének ablakából - labdákat dobált a lovagok fejére, meg lovára.

A király és a királyné imádta ugyan a királykisasszonyt, de nem bánták volna, ha az eladósorba került leány fejét bekötötte volna egy királyfi, - persze, csak ha az boldoggá teszi! Jobb, ha megoszlik a gond, ki így véli, nem bolond!

Amanda királykisasszony igen szép volt, a királyság, ha nem is dúsgazdag, de mindenesetre jómódú, így eleinte nem volt hiány kérőbe jött királyfiakban. Ám Amandának egyik királyfi sem tetszett meg annyira, hogy szeszélyeskedését abbahagyta volna. A kékvérű királyfiak ugyan nem sértődtek vérig a tréfákon, a leány aprócska bosszantásain, rájuk nyelvelésein, de azért nem vették tőle jónéven. Lassan mind elfogytak a kérők. Az egyikük távoztakor nem is titkolta az udvari bolond előtt:

Ha a leány szeszélyes,
feleségként veszélyes.
Jámborabbat kaphatok!
Lovamon elvágtatok.

Jött azonban a palotakertbe egy bátor nevű királyfi, Sárkányfarokhúzó Károly, - de látszólag nem leánykérőbe. Észrevette őt Amanda királykisasszony egy bokor mögül, ahol éppen a hangyabolyt öntözte vastag vízsugárral. A hangyák ezt nem szerették, de mit tehettek? A daliás lovag láttán azonban a királykisasszony mást gondolt, az öntözőcsővel úgy végiglocsolta a királyfit, hogy az feje búbjától a csizmasarkáig vizes lett, a lova sem járt különbül. Leugrott ez a Károly a lóról, elvette az öntözőcsövet a leánytól, és úgy levízsugarazta, hogy az még kiáltani sem tudott meglepetésében. A királyfi így szólt:

Szép virág vagy, te leány!
Ám vizet ne küldj reám!
Virágnak kell éltető
víz, s utána szép idő,
napfény, mosoly, ragyogó,
hidd el nekem: úgy a jó!

A királyfi kóbor lovagnak mondta magát, aki arrafelé járt, hát benézett. Ám látták a viselkedéséből: nem közönséges lovag, no meg az arcképe is ismert volt a Királyok Krónikája című, kézzel írt és festett könyvécskéből, amelyből ebbe a palotába is eljutott két példány. A király és a királyné nagyon szívesen fogadta. Amanda ugyan megpróbálta bepanaszolni a királyfit, amiért az lelocsolta őt, és bár a kis ravasz elhallgatta, hogy ő kezdte a vizijátékot, királyapja csak legyintett:
- Ismerlek, leányom! Biztosan megvolt az oka rá tiszteletre méltó vendégünknek, hogy így cselekedett!

Amanda királykisasszony erre durcás képet vágott, de nem sokáig, mert tetszett neki a daliás legény. Igaz, Sárkányfarokhúzó Károlynak is mindjárt megakadt a szeme a szépséges leányon.

Hanem Szeszélyeske Királykisasszonyka nem szerette, ha valaki túljár az eszén. Így szólt a palotakertben, az egyik fa alatt, Bambabimbebumbához, az udvari bolondhoz:
- Figyelj ide, Bambabimbebumba! Ugye, lehet veled komoly szót is váltani? Öt ujjad van, öt arany üti a markod, ha egy óvatlan pillanatban, amikor senki sem látja, erős kézzel megfogod a hozzánk betért királyfi lovának kantárszíját, felugrasz a nyergébe, és elvágtatsz vele Kapaföldi birtokunkig. Ott kösd be az istállóba, azután gyere vissza, ahogyan tudsz. A lovat meg fogod ismerni, mert zöld szalagot kötök a farkába.

Bimbebumba vállalta a dolgot, de tíz aranyat kért, mivel, mint mondta, a lóra való felugrás közben mindkét kezére szükség lesz, két kezén viszont tíz ujj van összesen, ezt jól tudja, mivel az ujjai segítségével számolta ki egykor a feladatokat az iskolában.

Igen, de a fán éppen Sárkányfarokhúzó Károly apródja nézegetett madárfészek után, így mindent hallott. Elmondta az urának. Az hajnalban egy másik lovon elnyargalt Kapaföldig, ott átnyergelt a saját lovára, visszavitte azt is, a másik lovat is, Ott hagyott viszont, csúfos figyelmeztetésül, a kapaföldi istállóban a lova helyett egy szamarat, amelynek farkára rákötötte a zöld szalagot.

A királykisasszony ebédkor már tudta: a tréfája rosszul sült el, felsült vele. Tett is célzásokat arra, hogy nem illik egy királyfinak túljárnia egy olyan derék királyleány eszén, mint ő, de a célzások nem találtak célba. Károly királyfi csak mosolygott.

Most már két napig duzzogott Amanda királykisasszony. Udvarhölgyeinek azt mondta, hogy rá sem tud nézni egy olyan furcsa nevű királyfira, mint Károly. A udvarhölgyek erre semmit sem mertek szólni, de arra gondoltak: akkor miért rohan a királykisasszony az ablakhoz, leselkedni, pont abban az időben, amikor Károly szokott sétálgatni a palotakertben?!

Harmadnapra azonban Amanda már annyira vágyakozott a királyfi után, hogy kigondolt valamit. Ebédnél észrevétlenül altatóport hintett a királyfi italába. Ő legalábbis azt hitte, hogy észrevétlenül, de a királyfi mégis észrevette, és csak mímelte az ivást, a pohár tartalmát titokban átöntötte az udvari bolond poharába.
Ebéd után, nagy ásítozás közepette, kiment a palotakertbe, leült egy padra, és úgy tett, mintha aludna.

Jött ám sietősen Amanda királykisasszony! Kis kosárkában lila bogáncsokat hozott, és elkezdte azokat az alvónak vélt királyfi címeres mellényére tenni. Meg is ragadtak a jó posztón a bogáncsvirágok kampos részecskéikkel, erősen. Már a hetedik bogáncsot tette rá, amikor a királyfi hirtelen elkapta a leány kezét:

- Hohó, gyönyörű virágocskám! Az én királyságomban az a szokás, hogy ha a leány bogáncsokat helyez egy legény ruhájára, akkor minden bogáncsért egy csókot kell adnia!

Nagyot ugrott Amanda királykisasszony a meglepetéstől, de a meglepődéshez sem volt sok ideje, mert a királyfi megcsókolta. Utána még hat csók következett, ha valaki látta volna, akkor úgy tűnt volna neki, hogy ezek a csókok nincsenek a királykisasszony ellenére. Sőt, úgy belejött a csókolódzásba, hogy előre kifizett még kétszerannyit a jövőbeli bogáncsozásokért. Ám, szerencsére, csak egy kíváncsi mókus látta mindezt a közeli mogyoróbokorról.

A csókolódzás után egy kis egyezkedés következett. A leány megígérte, hogy abbahagyja a szeszélyeskedést, és rendesen viselkedő, hűséges feleség lesz, ha a királyfi megkéri a kezét. Sárkányfarokhúzó Károly királyfi viszont elárulta, hogy ő eleve a leánykérés szándékával jött, csak eddig nem mondta, és ő meg szerető, hűséges férj lesz, ha Amanda szereti őt.

A sikeres egyezkedés után olyan nagy lakodalom jött, hogy a békák egész nyáron csak arról brekegtek. Mindenki boldog volt. Károly és Amanda megtartotta szavát. Az már más kérdés, hogy újszülött leánykájukból is kissé szeszélyes királykisasszonyka lett, de reménykedni lehetett: ha felnő, hozzá is eljön majd egy királyfi, aki őt ebből sikeresen kigyógyítja.