Madárhang, mit
szél elvetett,
kikelt és zeng
zöld éneket,

és rajta át
gyúlt fényselyem
csillog csodát:
kék végtelen.

Ó, új idő,
te friss idő,
tél-szívekhez
elérkező,

vezess álom-
hazámba el,
ahol Szépség,
mely átölel,

ahol a táj
nem rab: szabad,
s örömmel telt
a pillanat!

Tavaszidő,
álomhaza, -
csalóka bár
a csillaga,

mégis a szív,
a téli, vár,
reménykoldus,
megtért király,

a szív, amely
hisz, vár mesét:
örök-bús Nincs
új gyermekét.