Kockakő koppan, nyílik álomablak.
Kávé hízeleg egy-egy gondolatnak
barnán, feketén. Tej, s cukor fehéren
el-eltűnődik: édes volt-e Éden?

Minden meglepő, mégis szokott minden.
Kafkál-nyafkál a sznob, még gőze sincsen
valóságról, ismerni sem akarja.
Zsenink, te szent, az írás beteg barma!

Kint kutyuska pórázon. Ugrál egyre:
bár egy pár virsli most belészeretne!
Derék gazdája lökdösődő polgár,
de elegáns! Itt is, meg ott is volt már.

Kis ballagás. Az Óvárosi téren
az apostolok kiforognak szépen
az órából. Tényleg mesteri munka.
A bámész nép elnézni meg nem unja,

s egy óra múlva visszajön: az óra
apostolozik ismét, - remek móka!
(Nos hát tényleg van benne mű-remekség,
s néző népében némi gyermetegség.)

Husz János szobra. Hát, tudják a titkát:
a régi máglyát miként hasznosítsák!
Bevétel lesz. Kivétel: mai máglya.
Azt majd egy másik, egy látóbb kor látja.

Moldva. Ily kedves folyócskák szerények.
Bennem irántuk csak szeretet-ének.
A víz tiszta. Villan egy nagy hal teste.
Pikkelyes hasán ezüstpénz-szerencse.

A Károly-híd nyüzsgő piacvilága
festőecsetre magát felkínálja.
Árusok, képek, ámulók, pár tolvaj...
Sötétedő ég játszik csillagokkal.

(2010)