Három tolvaj, Brim, Bram, Brum, az erdei útról ellopott egy magára hagyott szamaras kordét. A kordé gazdája talán gombászni ment el egy kis időre, vagy málnát szedni, - ki tudja?

Örült a három gazfickó a szamárnak, a kordénak, meg a kordén levő füstölt sonkának. No ez már három öröm-ok, - de a negyedik ok a bosszúságé lett. A kordén ugyanis volt még egy nagy kosár is, kendővel letakartan. Abban nem volt semmi enni-inni való, de volt egy ennivalóan édes csecsemő, pólyában. Éppen aludt.

Brim birizgálni kezdte a füle tövét, ami nála gondot jelentett:
- Ez baj, mert minden csecsemő bőg. Ez is bőgni fog, ha felébred!

Bramnak sem tetszett a dolog, ő sem dobott a babának csókot, csak megnyomott saját orrán egy bibircsókot, és szívta az orrát erősen, később a fogát is:
- Bizony baj, mert minden baba szopik, ha pedig nem adnak neki tejet, akkor bőg. Ez is bőgni fog, ha felébred!

Brum is mérgesen brumgatott:
- Brum-brum-brum! Hét kupica rum! Minden csecsemő bevizesíti a pelenkáját! Ez is be fogja vizesíteni, akkor meg mit csinálhatunk? Talán lapulevelet tegyünk a popsija alá?! Ez a csecsemő csak bajnak jött a nyakunkra!

A másik két tolvaj buzgón bólogatott. E bólogatásból látszott: máris elfelejtették, hogy szegény csecsemő nem önszántából került hozzájuk. Ilyesfajta feledékenység nem ritka kisvilágban, nagyvilágban!

Brim tovább birizgálta szőrös füle tövét, és közben kikapart az agyából egy ötletet:
- Ha ellopni tudunk valamit, tudunk odalopni is ezt-azt! Lopjuk oda ezt a nekünk bajt okozó bababubát Erdős Gedeon gazda házának küszöbére! Annak olyan jámbor a leánya, hogy még egy kutyába sem rúgott bele! Esetleg felneveli ezt bőgőmasinát, vagy továbbadja, ha neki sem tetszik... Kandi kobold, kolomp: övék legyen e gond!

A baba egyébként még mindig aludt, így az, hogy bőgőmasina lett volna, nem igazolódott eddig, sőt, később sem, mert nevetősen ébredt fel Erdős Gedeonék házának küszöbén. Gedeon gazda, meg leánya, Katalin nagyon meglepődött. Jószívűek voltak, rögtön elhatározták: ha nem kerül elő szülőanyja vagy szülőapja, szerencsés esetben mindkettő, ők felnevelik. Ám kidoboltatták a környező falvakban: babát találtak a küszöbükön, átveheti az, akié!

A csecsemőről kiderült: kislány, és olyan kedvesen nézeget, olyan gyönyörű, olyan édes hangú, hogy mindenkinek megdobbant a szíve, aki csak meglátta. Többen örökbe fogadták volna, de Erdős Gedeon kijelentette: arra ő is kész, - csak szülőjének adja át a kislányt, senki másnak!

A vége az lett: örökbe fogadta Erdős Gedeon a kislányt, és saját nevére íratta, Erdős Klárika lett a neve. Katalin már majdnem nagylány volt, ő gondozta a kicsit, úgy szerette, babusgatta, mint saját testvérét. A kislányt gyakran Erdőszépsége Klárikának nevezték Gyöngyvirágcsokrosban, teljes joggal, mert hét erdő körüli faluban nem volt nála szebb leányka.

Már ötéves lett Klárika, közeledett az iskoláskorhoz. Olyan bájosan tudott nevetni, úgy tudott nézni nagy, égszínkék szemeivel, hogy ha most látta volna őt Brim, Brum, Bram, talán még ők is jobb szívvel lettek volna hozzá.

Történt pedig, hogy éppen ezidőtájt az erdő sűrűjében egy szarvasra vadászó úr holttestre bukkant. No azon már a posztóruha-maradékban csupán csontok voltak, s nehéz lett volna kideríteni ki is volt, honnan jött szegény ember, ha nem lett volna mellette egy rozsda által összemart kis vasdobozka, belül pecsétes írással. Abból kiderült, hogy az illető Kettőskalamári János volt, amíg élt, de holtában is az. A városban azután egyrészt megállapították, hogy Kettőskalamári János felesége, kisbabájuk születésekor, meghalt, de János testvéröccse, a Károly nevű, ma is él Kaprosrét faluban, másrészt az is kitudódott a csontokból, hogy ezt a Jánost agyonlőtték. Talán orvvadász lőtte agyon? Talán egy rabló golyója oltotta ki az életét? Utóbbi nem derült ki, mert ritkán derül ki minden egy szomorú esetnél, igaz, olykor vidám eseteknél sincs ez másképpent.

Ez a Károly legényember volt, de nem szokott legénykedni, hanem nagyonis megfontoltan intézte ügyes-bajos dolgait, amelyek már régóta inkább ügyesek voltak, mint bajosak. Szép birtoka volt a faluban, büszkén csúcsos heggyel, gyümölcsfás telek teli meggyel, tavacska nagy halakkal, széles mező juhnyájjal, meg hatalmas kert, akkora házzal, hogy az kastélynak is beillett volna, ha nem szerénykedik. No és szántóföldje is volt, nyaranta olyan gyönyörű búzatengerrel, hogy még a napocska is megcsodálta.

Óvatos volt Károly, amikor most újra elkezdte a bátyja elveszett gyermeke utáni kutatást. Nem fedte fel, hogy mi járatban van, akkor sem, amikor eljutott Erdős Gedeonék házához. Úgy tűntette fel a dolgot, mintha csak vadászat közben megszomjazott volna. Kért egy pohár vizet. A vizet rögtön meg is kapta a szépséges nagyleánytól, Katalinkától, de még annál többet is: meghívta a leány, hogy ebédeljen velük.

Az ebédnél Károly Klárika arcvonásaiban mintha felismerte volna bátyjáét. Izgatott lett, de ennek okához az is hozzá tartozott: nagyon megtetszett neki Katalin. Látta, hogy Klárika milyen boldog ebben a családban. Úgy gondolta: ha mégis az ő testvérének leánya Klárika, akkor mindenképpen magához veszi, de e gondolathoz hozzá gondolt egy még nagyobbat: mi lenne, ha Katalin megszeretné őt, és a feleségül jönne hozzá? Az lenne csak az ő számára az igazi, a teljes boldogság!

Ettől fogva gyakran ott volt Gedeonéknál, kedves szavakkal udvarolt Katalinnak, és nemcsak az udvaron! A leány kissé csodálkozott, hogy ez a Károly szegény embernek mondja magát, miközben ruházata, díszes vadászpuskája, remek bőrtarisznyája, no meg az, hogy ennyi ideje van náluk tenni a szépet, kissé ellentmond ennek. Ám okos lány volt, no meg a szíve is azt súgta: oka lehet erre a legénynek, olyan, ami őneki is nagyon vágyott ok!

Mit csűrjem-csavarjam a szót? Károly és Katalin nem fülig szerettek bele egymásba, hanem fejbúbjukig. Az is kiderült napnál világosabban: Klárika valóban Károly bátyjának gyermeke. Akkora volt a lakodalom, hogy még a harmadik faluba is elhallatszott a cigányzene. Volt ott minden, ami szemnek-szájnak ingere, a bor miatt még némi ingerültség, összekoccanás is néhány beborozott között, de az elcsitították.

Klárika Károllyal és Katalinnal Kaprosrétre költözött, de oly gyakran voltak
Gyöngyvirágcsokros faluban, Katalin édesapjánál, Gedeonnál, hogy nem is volt egészen világos: hová költöztek? Ott laknak inkább, vagy itt?

A lényeg azonban az: egy szívben, a szeretet szívében egyesültek a szívek, aminél jobbat, szebbet nem kívánhatunk a szíveknek kisvilágban, nagyvilágban egyaránt. Sőt, nem kívánhatunk ennél jobbat, szebbet kisvilágnak, nagyvilágnak sem, - bárcsak meghallgatnák ezt a jókívánságot!