Feltöltve: 2010-05-07 20:49:37
Megtekintve: 6010
Mesék
A régi házban annyi rejtelem
bújt meg egykor: fényszemben fénytelen,
s az ablakon át sötét ág-darab
suhogtatta a holdas árnyakat.
Amikor féltem, mondták: csak mese,
de éreztem, - nem az a fele se.
Így lett. Farkasok fehér fogsorát
ma is villantja rám gonosz világ.
Madárfejű lidérc ma is, ha ül
a szívem táján, érzem, egyedül
vagyok, mint akkor, és könyörtelen
szárnyak űznek át múlton, életen.
Minden mesében ott egy égi jel,
még ismeretlen, s újra félni kell
az óriástól, - csizmás lábain
indul felénk a gond, a bú, a kín.
Ma is látom a gyermekkor-szobát,
szívdobbanását érzem, s humorát
szintén: cicám, a "búsképű lovag"
melengetett a takarók alatt.
Az én Mesém szunnyadt még valahol,
vagy félálomban hallgatta: dalol
egy messzi csillag virágszép valót,
félelmen túli tájon altatót.
Minden mesében égő égi jel,
minden meséből félelem felel.
Az én Mesém más: gyermeklelkű nyár,
ahol piros boldogság ránktalál.
Felfut a csillag. Csendet int a Szép,
s nagy kéz emel, s megértő Messzeség,
szárnyal a szél, s zászlót lobogva ad
szemekbe néző szabad pillanat.
Ó, jöjj, Mese, s át percnyi életen
meséken túlról mesélgess nekem,
mesélj mesét, amely mesés mese,
nyarak édes, pirosló gyermeke!
Útról mesélj, mely bajokból kiút:
csillag-ösvényről, mely majd égre fut,
míg ölelkeznek színek és szívek...
Jövő-Mese, mesélj - mindenkinek!
bújt meg egykor: fényszemben fénytelen,
s az ablakon át sötét ág-darab
suhogtatta a holdas árnyakat.
Amikor féltem, mondták: csak mese,
de éreztem, - nem az a fele se.
Így lett. Farkasok fehér fogsorát
ma is villantja rám gonosz világ.
Madárfejű lidérc ma is, ha ül
a szívem táján, érzem, egyedül
vagyok, mint akkor, és könyörtelen
szárnyak űznek át múlton, életen.
Minden mesében ott egy égi jel,
még ismeretlen, s újra félni kell
az óriástól, - csizmás lábain
indul felénk a gond, a bú, a kín.
Ma is látom a gyermekkor-szobát,
szívdobbanását érzem, s humorát
szintén: cicám, a "búsképű lovag"
melengetett a takarók alatt.
Az én Mesém szunnyadt még valahol,
vagy félálomban hallgatta: dalol
egy messzi csillag virágszép valót,
félelmen túli tájon altatót.
Minden mesében égő égi jel,
minden meséből félelem felel.
Az én Mesém más: gyermeklelkű nyár,
ahol piros boldogság ránktalál.
Felfut a csillag. Csendet int a Szép,
s nagy kéz emel, s megértő Messzeség,
szárnyal a szél, s zászlót lobogva ad
szemekbe néző szabad pillanat.
Ó, jöjj, Mese, s át percnyi életen
meséken túlról mesélgess nekem,
mesélj mesét, amely mesés mese,
nyarak édes, pirosló gyermeke!
Útról mesélj, mely bajokból kiút:
csillag-ösvényről, mely majd égre fut,
míg ölelkeznek színek és szívek...
Jövő-Mese, mesélj - mindenkinek!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!