Vesztes világban vesztes vagy, te Ország!
Azt, hogy miért, - szemedbe ritkán mondják,
s akkor sem mondják óvatos miértek
mint vagy vesztes, mi jajdít: beteg Lélek.

A miértek ott vannak: önmagadban,
s a világban, amely nyugtalan katlan,
völgymélyi színpad, drámájában egyre
jut ördögcímer, s áljóság keresztje.

Lelked beteg, Ország, s e beteg lelket
gyógyíthatja-e hazugság-szerelmed?
Múltnak hízelgő háromszínű szalag?
Haza-szónoklat? Hamis diadalmak
festménye lengő, délibábos képen,
giccses színekkel? Ó, nem, semmiképpen!

A Becsület szólhatna minden korról:
ez jó volt benne, - az szégyentelt, rossz volt,
ez jót akart, bár a jót el nem érte,
az bűneit háborúval tetézte...
Néped nem Nép, Ország! Messziről látszik:
sok az ostoba, - s aki ilyet játszik.
(S felment érdek-játszót öntelt szerepben:
az, hogy bátor becsület tehetetlen?
A hazugot felmenti-e, hogy látja:
neki tapsol a Világ Hazugsága?)

Nem gondolom: meggyógyulhat egy ország,
amíg gyalázza múltja csillagsorsát,
míg ünnepel talmi, tudatlan ének,
s ország-érdeket legyőz az önérdek,
míg szobor készül tegnap-gyilkosoknak
(sokféle tolvaj van, sokfélét lopnak!).

Túl mély a mély ma, fent, lent, és középen!
Kaméleon-köpeny lobog a szélben
itt is, ott is. Ó, szenteskedő csacskák,
tényleg hiszitek, hogy ez a szabadság?!
Bilincs, az bilincs, - aki mondja kincsnek,
ha őszintén, hát akkor nála nincs meg
valami ott, a fejben, s e hiánya
fogékonnyá teszi a hazugságra!

(2010)