A városból hazafelé tartott egy gőgös, gazdag ember. Dölyfös volt, de ugyanakkor kopott, lyukas kabátban járt, mert fösvény is volt, csudamód.

Kisebb tolvajlások is voltak a rovásán, de nem ezekből gazdagodott meg, hanem abból, hogy titokban pénzt kölcsönzött szorult helyzetben levő embereknek, és rövid idő múltán kétszeresét-háromszorosát zsebelte be tőlük. Ezt hívják uzsorakamatnak. Most is egy ilyesfajta ügy miatt kujtorgott el a városba.

Igencsak fennhordta az orrát ez a hazafelé ballagó ember, egyszer mégis lenézett a földre, és mit látott?
Egy bankót, hű de nem akármilyent: igen sokat érő, azaz nagycímletű papírpénzt!

Úgy megörült neki, hogy madarat lehetett volna fogatni vele, de mivel lusta, lomha teremtés volt, persze, csak olyan madarat, amelyik nem tud sem repülni, sem futni. Ilyen madár meg talán nincs is.

Nemcsak megörült, de majdnem meg is őrült. A papírpénz ugyanis susogni-beszélni kezdett a fülébe:
- Most megcsinálhatod a szerencséd! Vegyél rajtam a vásáron jó sok tyúkot, azok rengeteg tojást fognak tojni. A tojások egyrészét eladhatod, másik részét kiköltetheted. Meglátod, a végén lesz mit aprítanod a tejbe, módos gazda lesz belőled!

A dölyfös gazdag először csak hebegett-habogott:
- Hoooogy le-heet, hogy te be-beszélsz?
Ám lassanként magáhoztért, és már kissé sértődötten szólt:
- Engem akarsz tanítani?! Igaz, szép nagy bankó vagy, meg is emelem előtted a kalapom, de énbelőlem nem kell neked módos gazdát csinálnod, hiszen hat falu gazdagjai között én vagyok a leggazdagabb! A tanácsod meg egyesen csacsiordító csacskaság: a tyúkokat megbetegítheti a baromfivész, elhullhatnak, és akkor oda a pénzem. Ha meg be is válik az, amit mondasz: sok munkával jár és a haszon nem lesz valami nagy. Jobbat mondok én! Szerintem nincs rajtad kívül beszélő bankó széles e világon. Eladlak egy híres cirkusznak... vagy, dehogyis, nem is annak, hanem valami különc tengerentúli pénzeszsák-embernek! Az megad érted százszor, nem, akár ezerszer vagy tízezerszer annyi pénzt, mint az a szép kerek szám, amit rádnyomtattak!

A beszélő bankó úgy érezte, - és jól érezte! - hogy rossz kezekbe került. Ám a gazdag már eltette őt és arra gondolt: de vidám estéje lesz vacsora után, amikor leül jól elrejtett pénzesládája mellé. Egyelőre oda zárja majd be ezt a nagyhasú szerencsét is, a talált beszélő bankót.

Ebből a tervéből a vacsora kétségtelenül sikerült. Szegényes estebéd volt ugyan, mert a gazdag önmagára is sajnálta a pénzt. Tervének többi része azonban balul sült el. Amikor ládáját nagy körültekintgetés után furfangos rejtekhelyéről előhúzta, kinyitotta, majd a talált bankót az erszényéből óvatosan kivette, az beszélni kezdett bankótársaihoz. Talán valamiféle varázsszavakat mondhatott? A ládából ugyanis mind kirepült a többi papírpénz és a nyitott ablakon át - huss! - a beszélő bankóval együtt úgy elszállt, mint az üldözött madár.

A gazdag ember tehetetlen dühében falba verte a fejét, majd négykézláb kúszott-mászott a padlón, és úgy siránkozott, hogy még a macska is ijedten hátrált be az ágy alá.

No pedig, ha szegényebb lett is, - nem lett szegény! Maradt még elege összeharácsolt gazdaságában.
A bankósereg repült, repült, a beszélő bankóval az élen. Hová?
Ezt, sajnos, nem tudom, csak azt állapíthatom meg tárgyilagosan, hogy hozzám nem szállt be az ablakon, de még az ajtómon sem kért bébocsáttatást.