Feltöltve: 2010-05-03 09:35:32
Megtekintve: 6630
A Holnap Kalapja
Újnak látszó, elegáns, vaddisznósörtés kalapot sodort a szél. Fel-felröpítette, megpörgette, azután lecsapta egy bokor mellett lapuló nyulacskára. Abban a pillanatban a nyuszi fejében látomás villant hirtelen fénnyel: holnap vadászok jönnek az erdőbe! Ijedten ugrott ki a kalap alól és rohant, rohant, egészen a patakpartig. Ott megállt. Nocsak... honnan is veszi ő oly biztosra ezt a holnapi vadászatot? Miért jutott eszébe?
Erre nem tudott válaszolni. Honnan is tudhatta volna, hogy az a kalap az oka, mert nem közönséges fejfödő ám az, hanem jóskalap, - a Holnap Kalapja?!
A nyuszi beszédbe elegyedett egy szarkával. A fekete-fehér madár mindjárt készpénznek vette a dolgot, igazfényesnek, szétreptetni valónak. Híresztelte is széltében-hosszában.
Másnap az állatok ugyancsak igyekeztek elbújni és ezt jól tették. Tényleg jöttek a vadásztársaság tagjai. No nem sok zsákmányt ejtettek, annál több pletykaszót. Keveset lövöldöztek, utána sokat iszogattak, mégutána pedig nagyhangon danolásztak.
A kalapot Füttyentős Márton találta meg, az erdész. Fejére tette és nini! Máris maga előtt látta mint süt majd neki túrós palacsintát holnap csinos, fiatal felesége. Ő meg virággal lepi meg. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, - jutott eszébe a mondás és nekiállt virágot szedni. Otthon a feleség úgy megörült a virágnak, hogy még aznap készített figyelmes férjének remek túrós-mazsolás palacsintát. Különös módon másnap is volt virág, palacsinta is, no meg szívből jövő puszik is virágért, palacsintáért. Később betoppant hozzájuk Marci sógora,
Bükkmagos Pál. Hű! - csapott homlokára Márton. Elfelejtettem, hogy ma van Pali születésnapja! No de eszébe jutott a mondás: ami késik, nem múlik. Felköszöntötte Palit, és neki ajándékozta a kalapot. Hazafelé menet Bükkmagos Pál a kalapot hátizsákja tetején utaztatta, de a házukhoz közel úgy döntött: sapkáját leveszi, a kalapot felteszi. Hadd lássa felesége, hogy milyen jól áll férjecskéjének a kalap!
Feltette, s abban a pillanatban megjelent előtte a holnap egy részlete: jaj, az a pimasz malacuk megint ki fog szökni az ólból, és fel fogja túrni a konyhakertet! Már megint! Mérges lett. Befutott a kapun, letette hátizsákját a kerti asztalra és sietett az ólhoz. Nagy hevületében-lendületében még azt sem vette észre, hogy kalapja egy bokorra penderült, és eltűnt a zöldleveles ágak között. Most csak arra volt gondja, hogy mielőbb beszélhessen annak a röfögő, kunkorifarkú, földforgató Daninak a makacs fejével! Dani volt ugyanis a malac neve.
Dani nem volt az ólban. Éppen a konyhakertet méregette avatott szemmel. Hej, visszakergette Pál, és úgy leszidta, hogy még a tyúkok is ijedten rebbentek szét a közelben! Azt a károkozó, haszontalan kutyamalacát!
Másnap mégis, ismét kiszökött az ólból a malac. Pali már csak akkor vette észre, amikor az egész konyhakert romokban hevert. Szétrongyolt káposzták, félig felfalt répák, fonnyadó retkek... Adta disznó malaca! Mit csinált ez a röfögő kis szörnyeteg! Ni, és még egy ócska fémtokot is kitúrt a földből... Mi lehet abban? Kaszakőnek túl nagy...
Felnyitotta a tokot bugylibicskájával Bükkmagos Pál, a rendetlenkedő malac gazdája, - és ámult-bámult!
A fémtok ugyanis régi rendjelekkel, vastag gyűrűkkel, kék ékkövekkel büszkélkedő láncokkal volt tele. Sárga fényű volt mind. Arra gondolt Pál: ha rézből vannak, akkor is igen érdekesek. Hívta a feleségét, az nagyot kiáltott meglepetésében.
Nem rézből voltak a tokba rejtett dolgok, hanem, mint hamarosan kiderült, aranyból. Igazi értéküket azonban régiségük adta: az idő mélyéről meséltek, az akkori emberek szokásairól, vágyairól. Mennyi pénz ütötte értük Pálék markát?
Olyan sok, hogy másodszor is leesett Pál álla, felesége pedig ismét felkiáltott újbóli meglepetésében. Otthon Pál az ólhoz futott és háromszor is megcsókolta addig csak szapult malackáját. Pál felesége pedig örömében különleges moslékot főzött a kis csintalan kincskiforgatónak, igazi malacfinomságot.
Azt kérdezitek: mi lett a Holnap Kalapjával?
Kereste Pali a kalapot mindenütt, csak ott nem, ahol volt, - a bokorban, így hát nem csoda, hogy nem találta meg. Rálelt viszont egy feketerigó. Rálelt, füttyentett. Ez az! Kibélelte, tojásokat tojt bele, szorgalmasan ült rajtuk, melengette azokat, - és hamarosan csipogás hallatszott. Négy rigócsemete bújt ki a tojásokból, csipogott ki a kalapfészekből, és követelt egyre több gilisztát, hernyót, rovarcsemegét...
A Holnapnak azóta nincs kalapja, és így nemigen várhatom, hogy holnap majd kalapot emel előttem a Holnap. Ez azonban korántsem kedvetlenít el. Jó volna, persze, ha szebb Holnap, holnapok jönnének, akár kalapemelés vagy kalaplengetés nélkül... No mi lesz, mi nem lesz, majd meglátjuk, - ha megérjük.
Erre nem tudott válaszolni. Honnan is tudhatta volna, hogy az a kalap az oka, mert nem közönséges fejfödő ám az, hanem jóskalap, - a Holnap Kalapja?!
A nyuszi beszédbe elegyedett egy szarkával. A fekete-fehér madár mindjárt készpénznek vette a dolgot, igazfényesnek, szétreptetni valónak. Híresztelte is széltében-hosszában.
Másnap az állatok ugyancsak igyekeztek elbújni és ezt jól tették. Tényleg jöttek a vadásztársaság tagjai. No nem sok zsákmányt ejtettek, annál több pletykaszót. Keveset lövöldöztek, utána sokat iszogattak, mégutána pedig nagyhangon danolásztak.
A kalapot Füttyentős Márton találta meg, az erdész. Fejére tette és nini! Máris maga előtt látta mint süt majd neki túrós palacsintát holnap csinos, fiatal felesége. Ő meg virággal lepi meg. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, - jutott eszébe a mondás és nekiállt virágot szedni. Otthon a feleség úgy megörült a virágnak, hogy még aznap készített figyelmes férjének remek túrós-mazsolás palacsintát. Különös módon másnap is volt virág, palacsinta is, no meg szívből jövő puszik is virágért, palacsintáért. Később betoppant hozzájuk Marci sógora,
Bükkmagos Pál. Hű! - csapott homlokára Márton. Elfelejtettem, hogy ma van Pali születésnapja! No de eszébe jutott a mondás: ami késik, nem múlik. Felköszöntötte Palit, és neki ajándékozta a kalapot. Hazafelé menet Bükkmagos Pál a kalapot hátizsákja tetején utaztatta, de a házukhoz közel úgy döntött: sapkáját leveszi, a kalapot felteszi. Hadd lássa felesége, hogy milyen jól áll férjecskéjének a kalap!
Feltette, s abban a pillanatban megjelent előtte a holnap egy részlete: jaj, az a pimasz malacuk megint ki fog szökni az ólból, és fel fogja túrni a konyhakertet! Már megint! Mérges lett. Befutott a kapun, letette hátizsákját a kerti asztalra és sietett az ólhoz. Nagy hevületében-lendületében még azt sem vette észre, hogy kalapja egy bokorra penderült, és eltűnt a zöldleveles ágak között. Most csak arra volt gondja, hogy mielőbb beszélhessen annak a röfögő, kunkorifarkú, földforgató Daninak a makacs fejével! Dani volt ugyanis a malac neve.
Dani nem volt az ólban. Éppen a konyhakertet méregette avatott szemmel. Hej, visszakergette Pál, és úgy leszidta, hogy még a tyúkok is ijedten rebbentek szét a közelben! Azt a károkozó, haszontalan kutyamalacát!
Másnap mégis, ismét kiszökött az ólból a malac. Pali már csak akkor vette észre, amikor az egész konyhakert romokban hevert. Szétrongyolt káposzták, félig felfalt répák, fonnyadó retkek... Adta disznó malaca! Mit csinált ez a röfögő kis szörnyeteg! Ni, és még egy ócska fémtokot is kitúrt a földből... Mi lehet abban? Kaszakőnek túl nagy...
Felnyitotta a tokot bugylibicskájával Bükkmagos Pál, a rendetlenkedő malac gazdája, - és ámult-bámult!
A fémtok ugyanis régi rendjelekkel, vastag gyűrűkkel, kék ékkövekkel büszkélkedő láncokkal volt tele. Sárga fényű volt mind. Arra gondolt Pál: ha rézből vannak, akkor is igen érdekesek. Hívta a feleségét, az nagyot kiáltott meglepetésében.
Nem rézből voltak a tokba rejtett dolgok, hanem, mint hamarosan kiderült, aranyból. Igazi értéküket azonban régiségük adta: az idő mélyéről meséltek, az akkori emberek szokásairól, vágyairól. Mennyi pénz ütötte értük Pálék markát?
Olyan sok, hogy másodszor is leesett Pál álla, felesége pedig ismét felkiáltott újbóli meglepetésében. Otthon Pál az ólhoz futott és háromszor is megcsókolta addig csak szapult malackáját. Pál felesége pedig örömében különleges moslékot főzött a kis csintalan kincskiforgatónak, igazi malacfinomságot.
Azt kérdezitek: mi lett a Holnap Kalapjával?
Kereste Pali a kalapot mindenütt, csak ott nem, ahol volt, - a bokorban, így hát nem csoda, hogy nem találta meg. Rálelt viszont egy feketerigó. Rálelt, füttyentett. Ez az! Kibélelte, tojásokat tojt bele, szorgalmasan ült rajtuk, melengette azokat, - és hamarosan csipogás hallatszott. Négy rigócsemete bújt ki a tojásokból, csipogott ki a kalapfészekből, és követelt egyre több gilisztát, hernyót, rovarcsemegét...
A Holnapnak azóta nincs kalapja, és így nemigen várhatom, hogy holnap majd kalapot emel előttem a Holnap. Ez azonban korántsem kedvetlenít el. Jó volna, persze, ha szebb Holnap, holnapok jönnének, akár kalapemelés vagy kalaplengetés nélkül... No mi lesz, mi nem lesz, majd meglátjuk, - ha megérjük.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!