Izgatottan toporgok ma
jelmezem már tiszta bolha
viszketése tompán árad
vágyaimnak árja fárad.

Vágyom már hogy levethessem
összehajtva eltehessem
gombok után nyúlok lassan
kezem szinte visszapattan.

Körülöttem örömfények
nem álmodom, ezek tények
boldog sugár aranylik rám
kezem mégis reszket tompán.

Jelmezemnek csillogása
viháncmámort generálva
lustán veri vissza fényed
de alatta mi vár téged?

Ne ezt figyeld- mondod halkan
maszkom szélét megragadtam
tépem, rántom, szövet reccsen
felüvöltve visszatettem.

Ne így- mondod- érző lélek
fájdalma már beléd égett
ne pusztítsd el, legyen részed
s megtanulod miért féled.

Kezem lassan maszkra simul
gyengédségemtől elpirul
viszketése lassan enyész
részemmé lett mind mi egész.