Reszketegen, imbolyogva faltól-falig lépkedek
vágyaimnak egy célja van: inni, hogyha kérhetek.
Nagypav bezárt ám a Julcsa tárt karokkal várva vár
kissé távol de kitartás… az valódi kánaán.

Fodi vállát átkarolva dúdoljuk a Perceket
Kávéházi Órák után, melyet nyersen felvezet.
Zolik között bandukolva november hűs hajnalán
Egy szót hallok: Gazdászhimnuszt! Ezt a Tomi mondta tán?

Gyomrom melynek dús tartalma meg-megindul fölfelé
lábaim mozgásra bírja, hisz garatom töltené.
Bokor mögé behajolva könnyebbülök hangosan,
Nagyzoli megértve nézi, miatta a Pav olyan.

Középzoli, a kis szende álmodozva lépeget,
majd felborul, s háton fekve szemléli a mély eget.
Enikőnek hívó szava csábít, bódít, andalít
lépek kettőt ám egy rút fa, arcom elé toppan itt.

Bősz kongással adja tudtul, fejem hozzá milyen lágy
ezer csillag röpköd széjjel, nem Julcsa kell, hanem ágy.
Felkapnak és tovább visznek, bennem már a félelem,
elalszom majd séta közben, vagy ha nem, hát szétesem.

Szép Julcsához közeledve szemvilágom gyanút szül
máskor népes, tág udvarán most csak néhány galamb ül.
Elegánsan üvöltözve rángatjuk a rácsokat
szemünk guvad, nyálunk csordul, inni akarnánk sokat.

Menjünk el az Indiánba! - kéri Szilárd szárazon
Rám néz aztán megborzongva, tudja hogy nem vállalom.
Fejem ólom, lábam szivacs, látásom már négyszeres,
mégis talpon tart a tudat: inni kell, ez kényszeres.

Mélységesen megdöbbenve hagyjuk ott e szent helyet
szép szeretőm megcsaltál ma, pohár bort se kérhetek.
Katinka szól: Van még söröm! Újra fitt a társaság,
kolesz felé tántorogva agyam közli: Jóccakát!