Te nem érted. Én méginkább nem értem.
Nincs szakadék két nemértés között,
vagy ha van is: a függőhíd, a lengő,
a sötétben bennünket összeköt.
Lehet: a Halál csendes, szelíd jóság,
de nem hiszem. Aki sötétet ad:
maga is sötét, s ki, lopva bár, fényt hoz, -
annak kezében igaz pillanat.
Fény kellene, igazi! Csapdamélyen,
sötétben élünk mind, s ami ragyog
az nem fény, csupán csak csaló varázslat:
valónak hitet napot, csillagot.
Az igazi Nap, Csillag másik égen.
Hány ég-burkot fejthetne fel a kéz,
míg eljuthatnánk az igazi Égig,
melynek Fénye van, s az szemünkbe néz?!
Lehet: a Halál bölcs, tanító orvos,
de nem hiszem, mivel ha Nincset ad,
akkor kezéből mégis fájdalom kél,
szemben és szívben sötét pillanat.
Ha gyógyítana: minket átkarolna.
Fényig fordítna arcot és mesét,
s a szemekből a könny elpárologna,
szívet nyugtatna értő messzeség.
A Halál is felelős, hogy az élet
nem Élet, - nem csak az Ember maga!
Ha isten ő, hát akkor szinte Ember,
olyan hideg-kegyetlen csillaga.
Anyám elvitte és egy szót se mondott
miért s hová. Nem mondta a valót.
Csupán parancsolt odavetett gőggel:
Sírjatok csapdamélyen hallgatók!
Én nem könnyezem, mert bennem már kristály
a könny, s kéken szikráztat bánatot,
mélyre rejtettet, s nem csupán csak Érte:
mindannyiunkban hallgató halott.
Érted sem sírnék, mert nem kell a Színház,
akkor sem ha őszinte a színész,
s önmagát játssza botladozó lábbal,
ha szíve búsfekete színre néz.
Más lesz a baj, ha meghalsz. Fájdalommal
éppúgy kereslek majd, mint önmagam
madárszárny-vitte kóbor pillanatban,
őszben, ha fáknak félénk árnya van,
télben, mikor fent tűnődik egy csillag,
s tavaszban, ha öcsémnek és nekem
verset olvasol, mert visszahoz múltból
volt madárhangú égbolt-szerelem.
Ha én halok meg (mert minden megeshet!)
nehogy sirass! Titkot súgok, nagyot:
e csapdamélyen éltem merő látszat, -
így e nincsből meg miként halhatok?!
Verseim vannak, ámde fura fickók,
s hidd el nekem, hogy könnyet egy se kér!
Halálra is gúnyosan ránevetnek,
ha közelít a csapdamélyi éj.
Valamit tudnak amit nem tudok még,
mert az Anyagban legbelül ragyog,
s amit maholnap talán meglát bennem
nyíló szemmel egy hallgató halott.