Eleinte nem volt sem tó, sem part, sem házacska. A varázsló azonban takaros kis házat építtetett, a közeli forrás vizének felhasználásával pedig elkészült a tó is, amelybe szép piros halakat telepítettek.

Jöttek azonban hívatlan vendégek is, így békák. Ez utóbbiak éktelen kuruttyolásukkal-kvakkvakkolásukkal zavarták a varázsló délutáni pihenését. Mérges lett a hipphopppálcás nagyúr, de - mivel a harag rossz tanácsadó - mielőtt bármit tett volna, megrázta az ezüstcsengőt. Annak hangjára máris előfutott tanácsadó törpéje, Liliom Marci. A varázsló nekiszegezte a varázspálcát, meg a kérdést:
- Okos ötlet, ha a békákat kővé, azaz kövibékákká varázsolom? Nem tudok elaludni tőlük, úgy hangoskodnak!

- Nem okos, Mélyen Tisztelt Varázsló Uram! - hajolt meg a négyarasznyi törpécske. A békák sok legyet, szúnyogot fogyasztanak el. Unalmas a hangjuk, de hasznosak. Elég lesz a délutánokra iderendelni néhány gólyát. Azok majd sétálgatnak, egy-egy békát el-elkapnak, és a többi jódarabig meg sem mer majd moccanni-mukkanni.

Levegőbe lendült a varázsló bűvös pálcája. Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer. Négy gólya szállt le a kis házikó ablaka alatt. Amikor a varázsló kérését meghallották, alig bírtak magukkal örömükben:
- Kelep, kalap, kelep, kalap! Csőrben béka egy sem marad! Kelep, kelep, ez kellett!

Csend is lett a tóparton, rögvest. A varázsló most a nagy csendtől, meg a kíváncsiságtól nem tudott elaludni. Felkelt a heverőről, kiment a házból és leheveredett a tóparton. Nézegette a fürkésző szemekkel sétálgató gólyákat. Este a vacsoránál így szólt Liliom Marcihoz:
- Ügyes fickó vagy! Tényleg a sétálgató gólya a legjobb ellenszer békabrekegés ellen. Hanem, tudod mit láttam?! Az egyik gólya a piros halakból is csenegetett, és mégcsak el sem pirult, amikor szúrós-szigorú tekintettel ránéztem.

- Ahogy mondani szokták: minden rosszban van valami jó, Varázsló Uram! Ám az is igaz: minden jóban van valami rossz! - bölcselkedett lehangoltan, nagy sóhaj kíséretében a kis törpe.
- Nonono! - nevetett a varázsló. Ebédkor jól megraktad a bendőd nyúlgerinccel, áfonyával, meg miegymással. Nos abban a jóban mi volt a rossz?!

- Ajaj és ajajaj! - folytatatta a sóhajtozást Marci. Abban több volt a rossz, mint a jó! A sok ételtől elálmosodtam, lefeküdtem, elszundítottam, és végül lekéstem a csónakázásról Tündérrózsa Lilikével. Amikor felébredtem, csak egy üzenet várt tőle lapulevélre írtan, de abban semmi tündéri vagy rózsás nem volt. Most ezért lógatom az orrom itt is, ott is, emitt is, amott is. Így...

Liliom Marci meg is mutatta, mint lógatja az orrát. A varázsló jót kacagott magában, de nem akarta megsérteni Marcit. Tisztelte a szívből jövő örömet, bánatot egyaránt. Most ő adott tanácsot búslakodó törpéjének:

- Írj Lilikének engesztelő verset! Ám vigyázz: a sorok végén szépen összecsengő szavak, azaz rímek legyenek. Vidd el neki és olvasd fel. Meg fog bocsátani! Nincs kőből a szíve.

Vidámabb lett Marci, tetszett neki az ötlet. Verset ugyan eddig még sohasem írt, de próba - szerencse! Már rótta is hosszú papirosra a címet, szederlé tintába mártott hegyes lúdtollal: ENGESZTELŐ VERS. Utána gondolkodott még egy kicsit, majd pedig sokat, vakargatta a fületövét, simogatta Kicsikormost, a macskát, de végül elkészült a rövid, ám szívhez szóló alkotás. Pónilóra pattant, elszáguldott Lilikéhez, és jó erős hangon már olvasta is:

Lilike! Habár csónakon
nem voltam, kezed csókolom!
Eveztem volna én veled,
de az álom nem engedett!
Tudom, most haragszol reám,
és igazad is van, leány!
Mégis: bocsáss meg, Lilike!
Marcidnak adj puszit, ide!
Versem meg azzal toldhatom:
menjünk most együtt e lovon!
Ez a lovacska póniló.
Felsegítlek nyergébe. Jó?!

A rímek csengőbbé tételét Marci úgy oldotta meg, hogy minden sor végén megrázta a varázsló asztaláról kölcsönvett ezüstcsengőt. Lilike e versből világosan megértette, hogy Marciból nehezen lesz költő, de sebaj, ő nem költőhöz akart feleségül menni, hanem csakis-csakis, kizárólag-ölbezárólag szerelméhez, Marcihoz.
Így hát Marci megkapta a puszit, sőt, puszikat, oda, ahová a legényke mutatta. Utána felültek a pónilóra és elvágtattak.

A varázsló is elégedett volt. A békákat minden délután elcsendesítették a vízben álldogáló, lépegető gólyák. Néhány békának és piros halnak ugyan gólyacsőr lett a végzete, de a békák az iszapban, a halak a vizinövények között többnyire menedéket találtak. Jut is, marad is. A Természet nagy kerekét tovább forgatta egy láthatatlan, a tóparti varázslónál is nagyobb, hatalmasabb, olykor törpéken és földi varázslókon egyaránt mosolygó Varázsló.