Kihirdették, hogy nagy versenyt rendez a király leánya születésnapján lovagjai számára. Az, akinek lova, agara, vagy más négylábú állata leghamarabb elér a birodalom végében terpeszkedő Kopaszhegyig, azt a király igencsak megjutalmazza: tizenkét zacskó csengő aranyat vághat zsebre, ha elég nagy a zsebe hozzá.

No készülődtek is elegen a palotakertből induló versenyre. Szegény kis Erdőszéli Samuka, a fiatal lovag, aki csak egy kidűlt-bedűlt öreg kastélyt örökölt, nagyot sóhajtott erre a hírre:
- Hej, de szükségünk is lenne azokra az aranyakra! Maholnap fejünkre csorog az eső a kastély lovagtermében, ha sírni kezdenek a fellegek!

Samuka meseszerető-mesemondó cicája, a szépnevű Cincula úgy felkapta erre a fejét, mintha egérszagot érezne:
- Kedves gazdám, én is hallottam a versenyről, és arra gondoltam: nevezz be engem! Nincs nálam gyorsabban célbaérő állat az egész birodalomban!

Gazdája akkorát nevetett, hogy a kastély tizenharmadik kéményéből kipottyant egy tégla, a tetejéről pedig lecsusszant egy rakoncátlan cserép:
- No cicuskám, tényleg gyorsan futsz az egérfarkincák után, de nem kelhetsz versenyre a szélvészként vágtató lovakkal, gyorslábú agarakkal. Persze, ha nem futnod kellene, hanem történeteket mesélgetni...

- Azzal ne törődj, hogy miként érek célba, kedves gazdám! Te csak jelentsd be a királyi udvarnál, hogy a nevezetes napon én is ott leszek, nemes és vitézlő Nyávogiföldi Cincula!

Gazdája így is tett. Volt is meglepődés a királyi udvarban: versenylovak, futóbajnok agarak között egy macska! Mosolygott a királyné, meg a király, hahotázott a korántsem bolond udvari bolond. No és persze a lovagok is mind nevettek, még a lovaik is jókedvűen nyihaháztak.

A gyönyörû királykisasszony kacagott a legjobban, de azért tetszett neki a bűvösszemű cica, és a cica gazdáján, a jóképű Samuka lovagon is megakadt a szeme.

Indult a verseny. Elvágtattak a paripák, agarak, és más gyorslábú állatok a Kopaszhegy felé.

A cica nem sietett. Hosszú történetbe kezdett, amelynek végén ott bandukolt a közmondás: "Lassan járj, tovább érsz!" Bájos, hízelgő szemeit hol a királynéra, hol pedig a királykisasszonyra meresztette. Azok nagy érdeklődéssel hallgatták , de a király figyelmeztette:
- Indulnod kell, cica, ha egyáltalán célba akarsz érni! A Kopaszhegy háromheti járóföldre van innen...
- Sohase félts engem, mélyen tisztelt Királyom! - hajlongott a cica. Nincs nálam gyorsabban célbaérő állat az egész földkerekségen!
- Te tudod... - vont vállat a király. A királyné és a királykisasszony pedig meghívta a cicát és gazdáját ebédre.

Ebéd közben Cincula elmesélte miként tett rokoni látogatást Afrikában, az oroszlánok földjén. A történet bővelkedett vidám, meglepő fordulatokban. A királyné és a királykisasszony nagy örömmel hallgatta. Nemcsak a történet tetszett nekik, hanem a selymesszőrű cica is. No és a királykisasszony érdeklődése nem állt meg a cicánál, mert igencsak vonzónak találta a csinos fiatal lovag, Samuka társaságát is. Hát Samuka? Ő bizony első látásra úgy beleszeretett a királykisasszonyba, hogy az életét is odaadta volna érte!

Eltelt egy nap, kettő, majd a harmadik is. A cica még el sem indult amikor a Kopaszhegytől már vissza is érkezett a holtversenyben győztes két állat: egy pompás nemesvérű paripa, meg egy kecses agár. Az agár még egy nyulat is hozott a szájában!

Egybecsengettyűztette a király a palota népét, és ünnepélyesen átadta a megosztott díjat a két győztes állat gazdáinak: féltucat - féltucat zacskó aranyat, amit még meg is toldott egy-egy doboz gyémánttal. Végül sajnálkozón fordult Cincula felé:
- No te szegény cica, ne bánkódj! Úgysem érhettél volna célba a paripa és az agár, e jeles futóbajnokok előtt!

Cincula a legbájosabb cicamosolyba öltöztette bajszos pofikáját:
- Ó, ebben az egyben tévedsz sohasem tévedő, bölcs Király! Én előbb célbaértem, mint ők, csakhogy az én célom nem a Kopaszhegy volt, hanem valami egészen más!

A király meghökkenten látta, hogy felesége milyen szeretettel veszi ölébe a cicát, és mint simogatja. A cica gazdájára, Samuka lovagra pedig a királykisasszony vetett olyan beszédes pillantást, hogy a király mindent megértett.

Hamarosan eljött a lakodalom ideje is: Samuka elnyerte a kedves és szépséges királykisasszony kezét. Az aranyaknál így sokkal, de sokkal többet, fényesebben ragyogót kapott: boldogságot. A cicát pedig az egész palotanépség folyton-folyvást kényeztette. Bármiért nyávogott, azonnal teljesítették minden kívánságát.