Doromb Marci macska volt a javából! Bajszosnak bajszos, karmosnak karmos, kandúrnak úr. Ám gőgös is volt, fõképpen arra, hogy ő a Nagy Varázsló egyetlen cicamicája.

Kedvelte a varázsló Doromb Marcit, csak azt a szokását nem, hogy felugrált vagy fel-felmászott az íróasztalra. Ott egy cica akaratlanul is kárt tehet az iratokban, meg miegymásban, és így lesz az íróasztal síró asztal, azaz inkább a gazdája bánatos kedvű. Meg is mondta ezt a varázsló a cicának kerek-perec,
még tréfás versben is:

Cicuskám! Az íróasztal
nyávogót nem bíró asztal!
Eldöntötte rég a bíró:
azé az ki rajta író.
Ám te írsz tán?! Karmolászol!
Jobb ezért ha rá nem mászol.

Doromb Marci nemcsak bajszos, nemcsak karmos, hanem makacs, önfejű is volt. Addig-addig ugrált fel a varázsló íróasztalára, addig-addig pecsételgette le becses praclijával az ott heverésző papirosokat, amíg a varázsló bosszús basszushangon így dörmögött:

Daru, domb, diridomb, vadmacska,
légy hát csipicsup csöpp macska!

Kisebbedni kezdett Doromb Marci ugyancsak. Előbb akkora lett, mint egy zsemlye, később, mint egy hamuban sült pogácsa, végül már akkora csak, mint egy billegő morzsa a lassan ballagó Kelemen kackiás bajuszán.

A varázsló elégedett volt: no most már nem ugrik majd fel Doromb Marci az iróasztalra! Le is ült írni egy törpetörténetet, de még egérfarknyit sem írt, felkiáltott:
- Malac hite, ördög vigye! Tíz dió, meg száz dió, mégsem lesz ez bizony jó! Mi lesz ha felfalják azt a pindurpandúrrá lett Marcit az egerek?!

Hanem hol volt már akkor Marci! Meglátott egy egeret, elkezdte üldözni. Az egér be az egérlyukba. Marci meg azt tehette, amit nyávogós világéletében cica még sohasem: ő is beszaladt az egér után a lyukba.

Ott viszont inába szállt a bátorsága. Most döbbent rá: hiszen ő sokkal kisebb egy egérnél! Ott találta magát a hatalmas fenevadak között, azaz hét egér nézett rá meglepetéstől ingó-bingó bajusszal: a tudós Egérmegér Tódor, annak bájos felesége, Egérmegér Tódorné egérasszonyság, valamint öt gyermekük: Peti, Piri, Pali, Lili, Lali. Az öt egérgyerek előbb bámult, majd lelkendezett, ugrált, kiabált:
- Csipicsupi macska! Fogjuk meg!

Szerencsére Egérmegér Tódor előtt a tudomány volt a legeslegelső, így a pirinyó cicát nem bántotta, csak bezárta egy picurka fadobozba, és tanulmányozni kezdte. Még aznap számos dolgot feljegyzett: a minicica is megeszi a sajtot, ha kap, de nem rágcsálja a papirost, akár adnak neki, akár nem, ha a farkát meghúzzák, a minicica nyávog, ha viszont nem húzzák meg, akkor vagy nyávog vagy nem...

Ki tudja meddig raboskodott volna Marci az egértudomány börtönében, a fadobozban, ha Egérmegér Tódorné egérasszonyság, és öt gyermeke: Peti, Piri, Pali, Lili, Lali nem olyan kíváncsi természetű. Ám azok voltak, ők is szerették volna elnézegetni a minicicát, és kicsit elminicicázni vele. Emiatt lyukat rágtak a pinduri fadobozon és azon át be-benézegettek a cicára. A lyuk végül elég nagy lett ahhoz, hogy Doromb Marci egy alkalmas pillanatban meglógjon a dobozból, majd pedig elmeneküljön az egérlyukból.

Gazdája, a varázsló, szerencsére, már várta. Visszaváltoztatta a cicát eredeti nagyságára.
Ebbõl lett Doromb Marci bumm!-ja, és a fején csücsülő sajgó, piros púpja! Hogyan?

A következõ napon ugyanis Marci a tudós Egérmegér Tódort pillantotta meg, és kérdőre akarta vonni ezért-azért a tudomány e buzgó szolgáját. Tódor futott, Marci utána. Ám szegény Marci nagyot tévedett, mert azt hitte, hogy még mindig követheti Tódort az egérlyukba.

Erről a tévedéséről a fal világosította fel keményen-kíméletlenül, ami nagy bumm!-mal járt a cica kobakján, - mindjárt utána a púp, és a cicusmicus bánatos képe is ott volt a nyomában.