Hol volt, hol nem, volt egy varázsló, annak meg három cicája. Megöregedett a varázsló, úgy érezte: itt a vég. Nem volt ott, hiszen varázsló is tévedhet, de azt hitte eljött, ezért így szólt cicáihoz:
- Szeretném a Bűvösbájos hegy mellett lehúnyni szemeimet az Örök Álomra. Oda utazom, vissza sem jövök. Rátok hagyom ezt a házikót a tele éléskamrával, meg mindazt, amit tőlem tanultatok. Te, Bajszimajszi, tudsz olvasni, te, Bundásbencsi írni, bár írásod olyan, mint a macskakaparás. Te, Fecsiloncsi, egyikhez sem konyítasz, viszont tudsz embernyelven beszélni, bár kissé nyávogósan. Az a tanácsom: tartsatok össze, segítsétek egymást.

Szomorúak lettek a cicák, még egér- és madárfogáshoz sem volt kedvük. Elment a varázsló, kiürült a kamra, elköltöztek az egerek, megfogyatkoztak a madarak. Így szólt Bajszimajszi:
- Azt olvastam egy egérszagú könyvben, hogy volt egy János nevű legény, aki a nagyvilágban megtalálta a Szerencsét. Nem tudom, hogy mi az a Szerencse, de nagyon jó dolog lehet, ha az a János hegyen-völgyön át oly sokáig kereste. Keressük meg mi is!

Pincsikutyus, vakablak, nos hát ebben maradtak. Elindultak a nagyvilágba. A közeli erdőben ráakadtak Zsivány Miskára, aki még nem a Szerencse volt, mivel csak tolvaj. Ám nem mindig lopott, csak akkor, ha volt mit. Fecsiloncsi ettől a Miskától tudakolta, hogy mi a Szerencse. Miska meglepődött, mivel beszélő papagájt lopott már, de beszélő macskát még soha. Azt mondta, hogy a Szerencse a zsákjában van, nézze meg a cicus. Fecsiloncsi bebújt a zsákba, ahol nem a Szerencse volt, hanem két ékszeresdoboz. Miska bekötötte a zsák száját és már vitte is a vásárba a "beszélő macskát", jó pénzért rossz tettel eladni.

Bajszimajszi és Bundásbencsi távolról követte Miskát, meg a hátán levő zsákot. A vásárban sok nép tolongott, lökdösődött, nemigen figyeltek egymásra, de a Miska zsákjából kiszűrődő panaszszóra mégis felfigyelt egy egyenruhás ember: Kardosmarkos Alajos, a városka rendőrkapitánya. Felfigyelt a macskahangú emberszavas zsákra, felfigyelt cipelőjére, Miskára, aki nem örvendett túlságosan jó hírnévnek. Fülöncsípték Miskát, azt hitték: gyerekrabló. Kiderült: nem az, hanem cicarabló, de mivel a zsákból két ékszeresdoboz is kikerült, amelyekre egy Csókos Amália nevű szépasszony is igényt tartott, Miskát bevitték a városi kapitányságra, annak tisztázására: övé-e a két ékszeresdoboz vagy Csókos Amáliáé. Fecsiloncsi közben eltűnt, de csak a sarokig, ahol Bajszimajsz és Bundásbencsi feltűnt.

Itt jött be a Szerencse fiaként Bajszimajszi olvasástudománya, mert kibetűzte egy bódén: PETTYESBEGYES KATICA HALSÜTÖDÉJE. Fecsiloncsi nem tudott olvasni, ezért előtte, szaglása és cicaszemei segítségével, csak az lett világos: igen csinos és teltidomú leányzó halat süt, de a leányzó neve titokbban maradt. Látjátok? Ilyen nagy hátrány az olvasástudomány hiánya! Ám Fecsiloncsi sem volt minden ötlet nélkül, mert ilyen emberbeszédet nyávogott oda a halsütő szoknyásnak:

Halsütő Hölgy! Kimondom ám,
hogy Ön itt a legszebb leány!
Pontyot, kárászt és más halat
kisüt. Nekünk abból marad?

Meglepődött Katica: itt egy beszélő cica! Ám nem csupán halsütögető volt ő, hanem arra is volt elég sütnivalója, hogy kisüssön egy jó tervet. Így szólt Fecsiloncsihoz:
- Egy esetben nem sajnálom tőletek a halat. Látod azt a daliás fiatalembert, ott szemben velünk, ahol kolbász és hurka a cégér, igen, ott, ahol nagy betűkkel áll: KOLBÁSZ FERKÓ SÜLT DISZNÓSÁGAI. Menj oda, neki is mondd el szépségemet, hogy felfigyeljen rá és ide nézegessen!
Ment is Fecsiloncsi, társai kíséretében, és már nyávogta is embernyelven:

Kolbászsütő délceg Uram!
Sejtem: szívének búja van.
Ám megsúgom én, bölcs cica:
szereti Önt a Katica!

Meglepődött Ferkó: itt egy beszélő cica! Ám nem csupán hurka- és kolbászsütögető volt ő, hanem ahhoz is volt elég vitézi bátorsága most már, hogy átnézegessen halsütögető Katicához. Tényleg! Milyen csinos leány, - és még halat is tud sütni!

Katicától halat kaptak a cicák, Ferkótól kolbászt. Később, de még aznap Katica Ferkótól udvarló szép szavakat kapott, még később - pár hét múlva - jegygyűrűt. No meg hamarosan boldogságot is kapott Ferkótól, de ő is odaadta cserébe szívét, hűségét.

A cicák hazamentek a varázslótól kapott házikóba. Este lett mire a házhoz értek, erre számítottak, de a jó szagokra nem. Kacsasült, libasült, - mindkettő még ki sem hűlt!
No és ki ült a nagyszobában kicsi gonddal se? Gazdájuk a varázsló, méghozzá a legnagyobb meglepetéssel: gyönyörű tündérlánnyal, azaz már tündérasszonnyal, a feleségével. A Bűvösbájos hegy mellett ugyanis kiderült: a varázslónál nincs itt a vég, még hátra van neki párszáz év, viszont legényéletének vége lett, mivel a hegy lábánál, a Tölgyek Tölgye alatt megházasodott. Ez jó hír volt a cicáknak, mert mindegyiküknek jutott egy kacsa- vagy libacomb, de mivel egy kacsának, meg egy libának összesen négy combja van, a negyedik combot a varázsló megosztotta ragyogó szépségű és kedves feleségével. Fecsilocsi ezt igen helyeselte, így fejezte be felköszöntőjét:
- Kedves Varázslógazdánk és Bájos Felesége! Mindig legyetek egy szív, egy szerelem, mindig osztozzatok meg egy szárnyascombon, - a többit meg adjátok nekünk, hűséges cicáitoknak!