A róka talált egy ménkű nagy, üres zsákot. Előbb bosszankodott, hogy nincsen benne semmi, de azután így szólt önmagához:
- Üres zsákból tele zsákot csinálhat a rókaész!

A legelésző libák közelébe sompolygott és kijelentette:
- Nem árulom ám el, hogy mi van ebben a zsákban!
A libák mind tudni szerették volna mit rejt a róka zsákja. Nyújtogatták nyakuk, gágogón kérdezősködtek. A veresbundás nem válaszolt nekik, letette a zsákot a földre és kissé távolabb ment. Úgy tett, mintha szamócát keresne. Mindhárom liba belebújt a zsákba, annyira fúrta-furdalta oldalukat Kíváncsí Fáncsi. A róka gyorsan bekötötte a zsák száját, és elégedetten így szólt:
- Most már elárulhatom a titkot: három ostoba liba van benne! Nincs szebb és hasznosabb dolog, mint ezt a libalábas világot előremozgató, libamájat hozó kíváncsiság!

Vitte a zsákot, nagy eszére gőgösen. Hirtelen egy ember tűnt fel a mező szélénél. Nem volt nála puska, de vizslája mellette ugrándozott. Az ember is kíváncsi lett a zsákot cipelő rókára, de a kutya méginkább.

Futott a róka, nagy szívfájdalommal a zsákot is eldobta. A vizsla már-már elérte, de a róka az utolsó pillanatban el tudott tűnni földalatti odújában. Ott lent azután ugyancsak lihegett, szitkozódott:
- Nincs csúnyább és utálatosabb dolog ezen a kutyahajszolta világon, mint a kíváncsiság! Mi köze hozzá a kutyának, hogy én mit viszek a zsákomban?! Én sem kutakodok az ő kutyaóljában!