Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-04-21 09:03:14
Megtekintve: 6669
A fekete macska
Az, hogy a fekete macska balszerencsét hoz az embereknek - csacsiság. Az egérnépnek, persze, igen, de nem csupán a fekete. No de ne vágjunk a dolgok elébe!

Az ifjú királyfi szinte minden vásár- és piacnapon ott beszélgetett az összegyűlt emberekkel. Okos szokás volt ez, mert gyakran hallott olyasmit, ami a palotába nem jutott el, vagy csak eredeti mivoltából kiforgatottan, átfestetten.

Ezúttal kolduskinézetű idős emberen akadt meg a királyfi szeme. Szigorú arcél, foltozott köpeny, kopott faláda, - no mindebben nem volt semmi különös, de a ládán két gyönyörű, elbájolóan bűvöstekintetű macska ült: egyik fekete volt, a másik fehér. A királyfinak nagyon megtetszettek.
- Nem adnád el nekem a cicusokat?! Nem fukarkodnék a pénzzel! - szólt az öregemberhez, és megcsörgette a kezében levő pénzeszacskót.
- Nem adhatom, felség! - válaszolta az öregember. Az egyik macska valójában nem macska, hanem a lányom, tehát azért nem, a másikat pedig azért nem, mert nem az enyém: a lányomé. Sejtem, felséged sem hiszi a bút, amelyik szegény szívem viszi!
A királyfi kétkedően nevetett:
- Nocsak, nocsak! Talán azt akarod mondani, hogy a leányod macskává varázsolták át?!

Az öreg rábólintott:
- Éppenséggel azt! Három varázslóördög tette meg vele ezt a csúfságot, a Sötétlő Fák Erdejében! Én viszont, ostoba vénember, meggondolatlanul mit csináltam a három gonosszal? Bunkósvégű bükkfabotommal fejbevertem őket. Elnyúltak a földön, holtan. Nagy hiba volt, végzetes hiba, hiszen így most már nem varázsoltathatom velük vissza a leányom macskából ismét leánnyá!

A fekete cica háromszor is panaszosan rányávogta:
- Nyá! Nyá! Nyá! Igaz! Igaz! Igaz! A fehér cica pedig buzgón bólogatott.

A királyfi eltűnődött:
- Amit mondasz hihetetlen, de én szeretek végére járni a hihetetlen históriáknak is. Ha igazat szóltál, - megpróbálok segíteni rajtatok, amennyiben hazudtál - póruljársz! Holnap az első kakasszónál legyél ott a várkapu előtt, a cicákkal. Elutazunk a Sötétlő Fák Erdejébe!

Így is történt. Másnap a királyfi tizenkét lovas vitézzel vágtatott ki a kapun. Hoztak egy jámbor lovat az öregnek is. A cicákat pedig a királyfi vette gondjaiba: az ő nyerge melletti oldalzsákból nézegethették a tájakat. Tetszett nekik, hálásan nyávogtak köszönetet.

A Sötétlő Fák Erdejének szélén megpihent a kis lovascsapat. Mit csinált a fekete cica? Vadgalambtollat vett elő valahonnan, felugorott a királyfi vállára, és a tollat annak füléhez érintette. Abban a pillanatban csoda történt. A királyfi megértette miről beszélnek-búgnak egymás között a vadgalambok a mellettük levő fenyőfán. Azt mondta az egyik galamb a többieknek:
- Itt van az a leány, akit az ördögök macskává varázsoltak! A többiek rábúgták:
- Szomorú! Szomorú! Szomorú!
A királyfi nem tudott hová lenni az ámulattól. Megsimogatta a fekete cicát, az meg dorombolni kezdett és hozzásimult.

Mentek, azaz lovagoltak tovább. Az erdő sötétjébe csak itt-ott tudott beszökni egy-két ügyes fénysugár. Hegyoldal hegyoldalt követett. Egy forrásnál újabb pihenőt tartottak a vitézek. Megetették, megitatták, kikötötték a lovakat, majd pedig leültek, falatoztak.

A fekete cica - honnan, honnan nem - hollótollat szerzett, és a királyfi füléhez tartotta. Abban a pillanatban a királyfi érteni kezdte miről károg a magas bükkfa tetején letelepedett három holló. Így szólt az egyik reszelős hangon:
- Itt van az az öregember, akinek leányát az ördögök macskává változtatták! Biztosan az hiszi a szamár, hogy botjával mindhárom pokolfajzatot agyonütötte! Nagyon téved! Emlékeztek? Alighogy az öreg elment, mind a három magáhoztért, nekünk meg egy falat sem jutott a húsukból!
A másik két holló jól emlékezett az elmaradt lakomára és panaszosan ismételgette:
- Kár! Kár! Kár!

Megörült a királyfi, elmondta az öregnek amit hallott: élnek az ördögök! Most már csak azt kell megtudniuk hol vannak, és akkor elkaphatják, megrázhatják a három gazfickó túlságosan szőrös bőrgúnyáját!

Másnap hajnaltájban, éppen ott, ahol a királyfi feküdt, két cinke ugrált a bokron. A fekete cica óvatosan felébresztette a királyfit, és cinketollat tűzött a füle mellé. Abban a pillanatban a királyfi érteni kezdte a cinkeszót. Az egyik madárka így cinegett-pityegett a másiknak:
- Képzeld csak, tegnap annyi bolha ugrált errefelé, hogy belefáradt a csőröm amíg felcsipegettem őket. Sejtem honnan kerülhettek ide! Ott, annál a görbe fánál, földalatti üreg van: ördögtanya! Három igen bolhás ördög szokott ott heverészni. Ezek az ördögök, ha a nem esznek, isznak, alusznak vagy varázsolnak, hát folyton-folyvást vakaródznak, bolhászkodnak! Úgy látszik: a bolhák fütyülnek a bűbájos igékre, el tudnak ugrani a varázslat elől!

Felpattant a királyfi, futott a görbe fához. Odakiáltott a többieknek: itt az ördöglyuk, rakjatok tüzet a bejáratánál!

Bement a lyukba a gomolygó füst, kimásztak az ördögök keserves képpel, köhögősen-krákogósan. A vitézek mindhármat fülöncsípték. Az öreg visszavarázsoltatta velük macskává tett leányát, - hű, de gyönyörű feketehajú, mosolygósarcú leány lett belőle! Mindenki áhitattal nézte, legkiváltépp a királyfi.
Az öreg megeskette az ördögöket a Sötétlő Fák Szellemére, hogy ezután nem ártanak az embereknek. Ráadásul három zsák aranyat, meg három drágakövekkel telt kincsesládikót is kellet adniuk macskakarmoljameg-tettükért - kárpótlásul.

Az öreg, a királyfi engedélyével, adott az aranyakból, drágakövekből az őket segítő vitézeknek, a többit pedig a királyi kincstárnak ajándékozta.
A királyfinak mindjárt sebesen dobogott a szíve, ha a feketehajú leányra nézett, de a fehér cicát is szívesen megsimogatta. Teltek-múltak a napok, hetek, hónapok, a leányból hamarosan a királyfi felesége lett, a fehér cicából pedig a királyi udvar kedvence.

A királyfi átölelte feleségét, megcsókolta, és így szólt hozzá:
- Te vagy a szívem cicája, gyönyörű és kedves, de nem vagy cicátlan te sem! Itt vagyok neked én, a kardos kandúr, és van egy bájos, fehér cicaudvarhölgyed is!

A fehér cica e szavakra helyeslõen rányávogott. A királyfi felesége, a fekete cica pedig súgott valamit a királyfi-kandúr fülébe, aminek az úgy megörült, hogy nagyot ugrott. Mit súgott? Akármilyen kíváncsiak vagytok is, csak annyit árulhatok el, hogy valami cicaságot, útban levő kiscicaságot...
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!