Erdőszéli János valóban az erdő szélénél lakott, és ez jó dolog, mert az erdő madárfüttyös, és könnyen vágható ott fütykös. Patak is kanyargott arrafelé, és ez is jó dolog, amíg játékos a kis vizikoma, de egyik tavasszal olyat tett, amit még sohasem. Úgy megáradt, hogy elöntötte János kertjét, házát. A disznókból vizidisznókat csinált, a kis házat meg úgy megrongálta, hogy az bánatában összeomlott. Nem maradt szegény Jánosnak más, csak a macskája: Éjjelmászkáló Nyávogó András.
A cica a diófán várta ki a víz medrébe való visszatértét, és a fatetőn időnkénti panaszos nyávogással tiltakozott a vízkárok ellen. Amikor végre lejöhetetett, így szólt gazdájához:
- Tudod mit?! Amit tudunk, azt tudjuk, amit nem tudunk, majd ellessük, megtanuljuk, mindenütt van kulcslyuk! Menjünk világgá, kapjuk el a Szerencse egérfarkincáját!

Innyehinnyélt a javaslaton János, de a végén elfogadta. Utaztak cápás tengeren, büdös füstöt eregető hajón, rozzant szekéren, lihegő lovon, csökönyös szamáron… Egy indiai fejedelem, azaz maharadzsa, úgy megszerette őket, hogy ítéletnapig tejben-vajban fürödhettek volna nála. Ám Jánost nyugtalanná lett vére megelégelte a dőzsölést, henyélést, és a cica is unatkozni kezdett, mert minden egeret összefogdosott már a palotában. Így szólt János a maharadzsához:
- Útra kelnénk, Főkegyelmességű Nagyuram, habár csudajól éreztük magunkat kegyelmed vendégeiként. Azt kérem csak: legyen szíves kinevezni grófnak, mert kishazámban nagy a címkórság, kell oda a grófság. Hadd legyen némi tekintélyem!

Marasztalni próbálta őket a maharadzsa, de hiába. Kinevezte hát Jánost verestintás okirattal “sróffá”, ily módon némi hiba csusszant be a helyesírásba, de, ha jól meggondoljuk, némely sróf, vagyis csavar, a maga helyén négy grófnál is fontosabb lehet. Kapott továbbá a főnemessé lett Erdőszéli János “sróf úr” egy elefántot. Arra viszont a cicának, Éjjelmászkáló Nyávogó Andrásnak kellett tapintatosan figyelmeztetnie a maharadzsát, hogy ne legyen már marharadzsa, akin a galambok is nevetnek! Az elefánt sokat eszik, sok evés sok pénzbe kerül. Rákacsintott a cicára a maharadzsa, és nagytermetű, dagadt pénzeszacskókkal pótolta mulasztását, - igen bőkezűen.

Tengereken hánykódó hajókon, elefánttaposta utakon végesvégül hazaért János és cicája, no és méghozzá miféle szarkahordta hírekre? Kövér lett a király leánya csudamód, egész nap heverészik, eszik, unatkozik. Beteg talán?! Aki meggyógyítja, jutalmat kap, nem is kicsit, hanem tettéhez méltót!

Így szólt a cica Jánoshoz:
- Száz földet, vizet bejártunk, ezer doktornál is doktorabbak vagyunk! Kigyógyítjuk mi a királylányt akármilyéből! Nincs olyan a nap alatt, amin nem győz az akarat!

Jelentkeztek a királynál, meg is kapták a királylánygyógyítási engedélyt, ráadásul a szokásos teketória, a hetvenhét írásos kérelem alázatos beadása nélkül, mán’ addigra ennyire megokosodott János hona! A király megígérte: annyi földet ad Jánosnak, ha meggyógyítja leányát, hogy ameddig János gróf szeme ellát, addig a határig mind-mind az ő birtoka lesz az!

János és a cica okáig kérdezgette a súlyában túlgyarapodott királykisasszonyt erről-arról, felelgetett is az selyempaplanos ágyikójából immel-ámmal. A cica János fülébe súgta a diagnózist, vagyis a baj orvosian cifra okát:
- Lustandórum Csakfeküszendium Folytonevegetendum Unatkozániusz! Kapjon minden reggel bezzegbőr- deviszketendumot!

Rábólintott János, és díszes dobozt adott át a királykisasszony udvarhölgyeinek:
- Nemes udvarhölgyek, udvarok gyönyörűségei! Legyenek szívesek reggelente ezzel az indiai mágikus serkentőporral behinteni a felséges királykisasszony testét! Utána kiáltsák kórusban: - IRÁNY A FÜRDŐSZOBA!

Viszketőpor volt a díszdobozban, de ugyancsak serkentett is. Futott a királykisasszony reggelente a fürdőszobába, hogy lemossák róla a bőrét nyugtalanító-kínzó valamit. Utána az úszómedencéhez kellett mennie, hogy az abba beengedett tizenkét aranyhalacskából minél többet kifogjon, ráadásul puszta kézzel. János elmagyarázta: ez a szép királykisasszonyt még szebbé teszi. Így tartják az indiai Pikkelycsillandiában és, ha ott így tartják, így is van!

Reggeli után labdáznia kellett a királykisasszonynak az udvarhölgyekkel, Jánossal és a cicával. Ha az aranykoronával ékes labda elgurult, azt csak a királykisasszony kereshette meg, hozhatta vissza, - ehhez senki másnak nem volt joga!

Teltek-múltak a hónapok. Az elhízott, lusta mozgású, teddide-teddoda királykisasszonyból ismét kedves, fürge szépség lett. Háját elvesztette, báját visszakapta. Délceg királyfiak könyörögtek, hogy ők is résztvehessenek a labdajátékokban. János és a cica beleegyezett. Ők ketten nem pályáztak a királykisasszony kezére. Jánosnak a szakács leánya tetszett, “nyelves” Katica. No, valóban beszédes leányka volt Katica, de oly kedvesen csacsogott! Emellett kitűnően főzött, sütött, varrt, - és szerette a tréfát. A cica is kedvelte Katicát, márcsak azért is, mert olykor kapott tőle sülthalat, libamájat vagy más ínyencséget, továbbá a leány cicája, Picinda Cecinda is igen tetszett a világlátott kandúrnak.

A királykisasszony kigyógyult testi-lelki bajaiból, de a felséges úrnak nehezen akart eszébe jutni a megígért jutalom. Éjjelmászkáló Nyávogó András azonban buzgón nyávogott emlékeztetőket a király ablaka alatt, nemcsak éjjel, nappal is. Végül a király ráütött a legsárgább tökre, és így szólt Jánoshoz:
- Végetért szolgálatod, János gróf. A földet, ameddig két szemed most ellát, egyből neked adom!

Hitte a király erősen, hogy onnan, ahol éppen megálltak, nem lát el messzire ez a János a körben csücsülő domboktól. Nem tudta, hogy a világban bolyongó legény egy időben artistaként kereste kenyerét. Két erős emberrel felemeltetett János egy rudat. Máris fent volt a tetején. Onnan messzire látott, hét faluról is megemlítette, hogy éppen mit csinálnak ott az emberek.

A király előbb bosszankodott, azután nevetett, - és a hét falut Jánosnak adományozta.

Örült János, de Katica, a szakács leánya is, aki hamarosan János felesége lett. Éjjeljáró Nyávogó András és Picinda Cecinda öröme sem volt kisebb. Gazdáik lakodalmán úgy szólt a macskanóta, hogy hét faluba elhallatszott. Volt ugyan akinek ez nem tetszett, füleit befogta, papucsát odadobta. Hja, kérem, nem minden emberfül egyforma méretre, s az is kétséges, hogy egyik-másik cicadalra érett-e…