Elárulom, hogy Talicskás Péter bizony szegény ember volt: tolta a talicskát, szállított ezt-azt ide-oda egy kis szalonnáért, veres rézgarasért, csip-csup dolgokért.

Nem gondolta volna ez a Péter, hogy egyszer cifraruhás, gazdag úr állít be hozzá sajátlábúlag és így szól:
- Hallottam, hogy Ön, Péter, mindent szállít. Elszállítana egy ördögöt is?! Egy kerek aranypénzt nyomnék érte a markába!

Nevetett Péter, tréfának hitte a dolgot, pedig van úgy az életben: nem tréfa a tréfának látszó, a komolynak hitt jó dologról pedig kiderül, hogy, sajnos, rossz tréfa volt csupán. Mondta hát Péter a nyalka öltözetű úrnak:
- Hát az úrnak hány bajt csinál az az ördög?!
- Csinál az százat is! - panaszkodott az úr. Beköltözött a kastélyomba, pástétomot sütött a kedvenc vadászkutyám májából, befalt minden ehetőt, megivott minden ihatót, és még a díszes rácsozatú vaskaput is tönkretette a bejáratnál... No sorolhatnám!

- Hát, ha száz bajt csinál, - nevetett Péter - száz aranyért szállítom csak el! Szentül hitte, hogy az úr minden szava móka.
Láttátok volna mint esett le Péter álla a meglepetéstől! Az úr rögtön átadott neki előlegül tíz aranyat.

Egymás markába csaptak, kész volt az alku. Péter feldobta talicskájára a vasvillát, a nagy vasládát , az ükapjától rámaradt medvebundát, meg a farsangkor használt nagyszarvú ördögálarcot, - és már mentek is az úr kastélya felé, hegyen-völgyön keresztül!

Nem sokkal a kastély előtt erősen remegni kezdtek a cifraruhás úr lábai. Azt javasolta, hogy ő inkább megvárja Pétert itt, az egyik bokorban. Péter beleegyezett, mert nem való anyámasszony katonája oda, ahol az ördög dáridózik.

Feltette Péter a félelmetes ördögálarcot, magára öltötte a medvebundát, marokra fogta a vasvillát, és nagy ordítással rohant be a kastély tárva-nyitva hagyott ajtaján:
- Hol vagy, te ördög?!

Az ördög éppen a kályhában kuporgott. A kíváncsisága bújtatta oda. Onnan mászott kifelé nagyon kormosan, kicsit sem kedvesen. Azt hitte hirtelenjében, hogy egy másik ördög jött fel hozzá a pokolból, fontos üzenettel. Péter mindjárt elébe tette a vasládát, és a vasvillával a ládába irányította a nagyszarvú vitézt. Kettős lakat került a ládára, feltette Péter a talicskára, és már tolta is. Igen, de hová vigye most ezt a döngő, ördöngős-ördögös vasládát?!

A közeli városban nagy vásár volt éppen. Volt ott minden ami szemnek-szájnak ingere, bendőtöltőde, céllövölde, még kiscirkusz, nagycirkusz, ásító oroszlán, banánfaló majom, és táncoló kutya is.

Betolta Péter a talicskát az áruval telt sátrak közé, és elkiáltotta magát:
- Hé, emberek, ördögöt vegyenek! Szarvas, patás ördöglegény, rosszat tenni mindig serény! Vigye haza otthonába, s elkerüli tolvaj, nátha!

Az emberek nevettek, nem hitték egy szavát sem.
- Hé, te tréfacsináló, csak nem a pokolból hoztad?! - évődött vele egy nagypocakú ember.
Látjátok, emberek, ezt a tíz aranyat?! - mutatta fel Péter az ördögszállításért előlegbe kapott pénzt. Van pénzem elég! Fogadjunk, hogy ebben a ládában valóban igazi ördög van!

Az emberek közül huszan is készek voltak fogadni arra, hogy Péter valótlant állít. Ugyan, honnan szerzett volna ördögöt?! Csak hadd veszítse el az aranyakat ez a kelekótya legény, tanuljon a saját kárán!

Péter kinyitotta ládát, s ime, csodák csodája, tényleg egy hamisítatlan pokolfajzat mászott ki belőle!

A fogadást elvesztett emberek mérgesek lettek, nagyon bánták, hogy a zsebük bánta a dolgot.Veszteségükért az ördögöt okolták. Előkerültek a furkósbotok, és más koponyapuhító csihipuhi szerszámok.
Sok lúd disznót győz - tartja a közmondás. Az ördög úgy megijedt a kiabáló, botokkal hadonászó sokaságtól, hogy elfutott, vissza a pokolba. Péter zsebébe meg sok ezüst- és rézpénzecske került a sárgafényű aranyak mellé.

Hátra volt még a gazdag úr, akinek kastélyából Péter elszállította az ördögöt. Az előleg után járt még Péternek kilencven csengőhangú arany.
A gazdag úr azonban erősen vakaródzott, fizetnie nem akaródzott. Fösvény volt egy kicsit, úgy gondolta: alku ide, alku oda, egy ördögért elég a tíz arany.
Péter szelíden megjegyezte:
- Ha az úr sokallja a kialkudott árat, én visszahozom az úrnak az ördögöt, még ha a pokol fenekén is kell kutatnom utána!

Megijedt az úr, rögtön kifizette Talicskás Péternek az aranyakat, hiánytalanul.
Talicskás Péter azontúl jólétben élt, de a talicskáját azért kézbevette, ha arra kérték, hogy szállítson el ezt-azt valahová. Hiába, nagy a szokás hatalma! No meg az olyan szokás, amelyik ezt-azt hoz, nem pedig visz, nem megvetendő, mégha tele is a kamra...