Feltöltve: 2010-04-14 19:03:39
Megtekintve: 6105
A hazugságok útja
No nem kell semmilyen párthoz, politikai szervezethez, ideológiai képződményhez tartoznia annak, aki világosan akarja látni és értékelni Magyarország erkölcsi helyzetét: egyszerűen csak gondolkodnia kell, tárgyilagosan, de - becsületesen. Igen, becsületesen, múltról, jelenről, jövőről.
Önmaguk hasznára (vagy vélt hasznára) sokan gondolkodnak tárgyilagosan, de
- önhaszon-céljuktól vezérelten - értékelésüket megtartják maguknak, illetve bármikor készek az ország kárára felhasználni, ha ez a kár nekik haszon. Ők az igazság tudatában hazudoznak.
Persze, azok is sokan vannak, akiknek szellemi színvonala annyira alacsony, hogy könnyen megtéveszthetőek felszínes, tartalmukban zavaros, vagy egyenesen ostoba jelszavakkal, amelyek becstelenségét, rosszhiszeműségét igen alacsony iskolázottság mellett is fel lehetne ismerni. Utóbbiak számára nem ad teljes mentséget az az igen nagyméretű és rendkívül tisztességtelen manipuláció sem, amely a jelenlegi társadalmi rend lényegéből következik (és a rossz történelmi hagyományokhoz is igazodik).
A becsületes gondolkodás és értékelés alapvető követelménye a lényeges, az adott összefüggésben fontos tények, adatok figyelembe vétele a megfelelő következtetésekhez.
Ez történik ma Magyarországon az iskolai oktatásban, a sajtóban, a televízióban, a közéletben, a mindennapokban?
Nem kell rendívül tájékozottnak lenni ahhoz, egyszerűen csak becsületesen gondolkodónak, hogy bárki belássa: nem ez történik. Magyarország megy tovább, a hazugságok útján.
Igaz, a világ is a hazugságok útján megy, de úgy látom: ez a kis ország ezen a téren, sajnos, ráadásul még túlteljesít. Hazudni sokféleképpen lehet: nem csupán nyílt hazugságokkal, hanem sunyi elhallgatásokkal is. Mindenütt a hazugság útja ismerhető fel, akár az ország XIX. századi, akár XX. századi történelméről van szó. Nem volna itt az ideje az őszinte, becsületes beszédnek arról, hogy hát milyen is volt a XIX. század végének társadalma, az első világháború ideje, a két világháború közötti korszak, valójában kik a felelősök a szégyenteljes zsidóüldözésért, az ország háborúba sodortatásáért a második világháború idején? No és azért a régi, ma is fájó sebért, Trianonért kik a felelősek?
Még a holocaustra vonatkozóan is (mint másutt már írtam erről) nem a múlttal,
e történelmi szégyennel való őszinte szembenézés született, hanem tagadásának törvényi büntethetősége, ami ostobaság, mert ilyen kérdéseket nem törvénnyel kell kezelni, tehát valójában megkétszerezi az ostobaságot: a holocaust tagadása is az, törvényi büntethetősége pedig szintén.
A múlt kérdéseire adott tárgyilagos válasz nem "baloldaliság" vagy "jobboldaliság" kérdése, hanem a becsületességé, akár a Horthy-, akár a Rákosi-korszakról van szó, akár más időperiódusokról. Ki gondolkozik el ma Magyarországon, hogy valójában mit is jelent a "jobboldali" vagy a "baloldali" fogalma? Egy-két ember, aki úgyis tudja a választ, esetleg - rendkívül ritkán! -
egy-egy elfogadható cikk is megjelenik valahol, kis, hatástalan fénypontok a nagy Hungarian (és világ-) sötétségben.
A magyar irodalom klasszikusainak örökségét szintén a "hazugság útján" használják fel az ál-hazafiak, teljesen ellentétesen ezen örökség igazi tartalmától, akár Petőfiről, akár Adyról, akár József Attiláról van szó. Ezt csak az nem látja, aki nem akarja! Petőfi, Ady, József Attila vállalta az igazság kimondásával járó népszerűtlenséget, az ocsmány támadásokat, - de ki az, aki ezt vállalja manapság, Magyarországon?
Az, aki akár kicsit is gondolkodik, szomorúan látja: az ország továbbra is a hazugságok útján fog menni. Ezen az úton pedig nem érhető el összefogás. Bármilyen hangos lesz továbbra is a "magyarkodás", az, a hazafiság köntösében ugyan, de nem lesz más, mint valójában magyarellenesség. Az volt a XX. század történelme során is, jelenleg is az.
A gazdasági válság enyhülése, megszűnése egyes társadalmi rétegek helyzetén, persze, javíthat majd, de az ország erkölcsi állapotában javulás egyelőre akkor sem lesz, mert utóbbinál a bajok sokkal nagyobbak, mélyebbek.
No és fel fog erősödni mindaz, ami mindig is jelen volt Magyarországon (mert a világban is, a világ nélkül nem is lehetne jelen), és amiben komikum, nevetségesség is van, mégis végtelenül szomorú: kapzsiság, kétszínűség, kaméleonkodás, pökhendiség, kivagyokiság, kiskirálykodás, politikai-közéleti ripacskodás, hordószónokoskodás, mocskolódás, sárdobálás, - még a gyerekes nyelvöltögetés lesz ezek közül a legenyhébb dolog.
Ami bizonyosan várható: olcsó népszórakoztatás parlamenti cirkuszokkal, - csak kérdés, utalva a közismert mondásra, hogy a cirkuszjátékokhoz mennyi kenyér jut majd a démosznak.
Különben, ha meggondoljuk, az az olcsó cirkuszos népszórakoztatás sem olcsó - az országnak.
(2010)
(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)
A szerző néhány kapcsolódó írása ( az interneten megtalálható):
1. Haza (vers)
2. Trianon (vers)
3. A Don-kanyar (vers)
4. Levél a mából gróf Károlyi Mihályhoz (vers)
5. A Holocaust Nagy Tagadója (szatíra)
Önmaguk hasznára (vagy vélt hasznára) sokan gondolkodnak tárgyilagosan, de
- önhaszon-céljuktól vezérelten - értékelésüket megtartják maguknak, illetve bármikor készek az ország kárára felhasználni, ha ez a kár nekik haszon. Ők az igazság tudatában hazudoznak.
Persze, azok is sokan vannak, akiknek szellemi színvonala annyira alacsony, hogy könnyen megtéveszthetőek felszínes, tartalmukban zavaros, vagy egyenesen ostoba jelszavakkal, amelyek becstelenségét, rosszhiszeműségét igen alacsony iskolázottság mellett is fel lehetne ismerni. Utóbbiak számára nem ad teljes mentséget az az igen nagyméretű és rendkívül tisztességtelen manipuláció sem, amely a jelenlegi társadalmi rend lényegéből következik (és a rossz történelmi hagyományokhoz is igazodik).
A becsületes gondolkodás és értékelés alapvető követelménye a lényeges, az adott összefüggésben fontos tények, adatok figyelembe vétele a megfelelő következtetésekhez.
Ez történik ma Magyarországon az iskolai oktatásban, a sajtóban, a televízióban, a közéletben, a mindennapokban?
Nem kell rendívül tájékozottnak lenni ahhoz, egyszerűen csak becsületesen gondolkodónak, hogy bárki belássa: nem ez történik. Magyarország megy tovább, a hazugságok útján.
Igaz, a világ is a hazugságok útján megy, de úgy látom: ez a kis ország ezen a téren, sajnos, ráadásul még túlteljesít. Hazudni sokféleképpen lehet: nem csupán nyílt hazugságokkal, hanem sunyi elhallgatásokkal is. Mindenütt a hazugság útja ismerhető fel, akár az ország XIX. századi, akár XX. századi történelméről van szó. Nem volna itt az ideje az őszinte, becsületes beszédnek arról, hogy hát milyen is volt a XIX. század végének társadalma, az első világháború ideje, a két világháború közötti korszak, valójában kik a felelősök a szégyenteljes zsidóüldözésért, az ország háborúba sodortatásáért a második világháború idején? No és azért a régi, ma is fájó sebért, Trianonért kik a felelősek?
Még a holocaustra vonatkozóan is (mint másutt már írtam erről) nem a múlttal,
e történelmi szégyennel való őszinte szembenézés született, hanem tagadásának törvényi büntethetősége, ami ostobaság, mert ilyen kérdéseket nem törvénnyel kell kezelni, tehát valójában megkétszerezi az ostobaságot: a holocaust tagadása is az, törvényi büntethetősége pedig szintén.
A múlt kérdéseire adott tárgyilagos válasz nem "baloldaliság" vagy "jobboldaliság" kérdése, hanem a becsületességé, akár a Horthy-, akár a Rákosi-korszakról van szó, akár más időperiódusokról. Ki gondolkozik el ma Magyarországon, hogy valójában mit is jelent a "jobboldali" vagy a "baloldali" fogalma? Egy-két ember, aki úgyis tudja a választ, esetleg - rendkívül ritkán! -
egy-egy elfogadható cikk is megjelenik valahol, kis, hatástalan fénypontok a nagy Hungarian (és világ-) sötétségben.
A magyar irodalom klasszikusainak örökségét szintén a "hazugság útján" használják fel az ál-hazafiak, teljesen ellentétesen ezen örökség igazi tartalmától, akár Petőfiről, akár Adyról, akár József Attiláról van szó. Ezt csak az nem látja, aki nem akarja! Petőfi, Ady, József Attila vállalta az igazság kimondásával járó népszerűtlenséget, az ocsmány támadásokat, - de ki az, aki ezt vállalja manapság, Magyarországon?
Az, aki akár kicsit is gondolkodik, szomorúan látja: az ország továbbra is a hazugságok útján fog menni. Ezen az úton pedig nem érhető el összefogás. Bármilyen hangos lesz továbbra is a "magyarkodás", az, a hazafiság köntösében ugyan, de nem lesz más, mint valójában magyarellenesség. Az volt a XX. század történelme során is, jelenleg is az.
A gazdasági válság enyhülése, megszűnése egyes társadalmi rétegek helyzetén, persze, javíthat majd, de az ország erkölcsi állapotában javulás egyelőre akkor sem lesz, mert utóbbinál a bajok sokkal nagyobbak, mélyebbek.
No és fel fog erősödni mindaz, ami mindig is jelen volt Magyarországon (mert a világban is, a világ nélkül nem is lehetne jelen), és amiben komikum, nevetségesség is van, mégis végtelenül szomorú: kapzsiság, kétszínűség, kaméleonkodás, pökhendiség, kivagyokiság, kiskirálykodás, politikai-közéleti ripacskodás, hordószónokoskodás, mocskolódás, sárdobálás, - még a gyerekes nyelvöltögetés lesz ezek közül a legenyhébb dolog.
Ami bizonyosan várható: olcsó népszórakoztatás parlamenti cirkuszokkal, - csak kérdés, utalva a közismert mondásra, hogy a cirkuszjátékokhoz mennyi kenyér jut majd a démosznak.
Különben, ha meggondoljuk, az az olcsó cirkuszos népszórakoztatás sem olcsó - az országnak.
(2010)
(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)
A szerző néhány kapcsolódó írása ( az interneten megtalálható):
1. Haza (vers)
2. Trianon (vers)
3. A Don-kanyar (vers)
4. Levél a mából gróf Károlyi Mihályhoz (vers)
5. A Holocaust Nagy Tagadója (szatíra)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!