Még el sem indult a nap,
mégis érzed belül a kínt,
a hosszú, zord órákat,
melyekbe majd betekint
egy ócska sáros lélek,
s olyan ez a lélek, mint
egy gyolcsba szőtt kísértet.

Minden átélt pillanat
csupán néma szenvedés,
s bár van új a nap alatt,
de mind szívedben forgó kés.
Csak jönne már az alkonyat!
Az éj köszöntene be már,
és ráncokkal szőtt arcodat
elfedné a bús homály.